Ötvös Tibor

E3 - God of War előzetes


Elfogult vagyok, hiszen imádtam mind a három God of War játékot (az utolsót annyira nem) és az új rész is nagyon brutálisnak tűnik.

Bár Sony-exkluzív a God of War-franchise, de szerintem nincs olyan játékos, aki ne találkozott volna már valamely résszel vagy legalább ne ismerné Kratos tetovált fejét. A Santa Monica Studios sorozata több folytatást is megélt már, de a legutolsó fejezet, az Ascension kisebb visszalépésnek volt tekinthető. Azonban azt kell mondanom így az E3 után, hogy minden "meg van bocsátva", hiszen Kratos teljes pompájában és immáron családosan tér vissza a játékvilága.

Az E3-as konferenciák közül a Sony rendezvényén láthattuk a legizgalmasabb mozzanatokat és őszintén megmondva nem hittem volna, hogy a számozás nélküli God of War ennyire elhomályosít mindent. Kratos visszatérése nagyot ütött és szerencsére a fejlesztők nem fukarkodtak a különböző információkkal sem. A legfontosabb, hogy a God of War nem egy reboot lesz, mint ahogyan azt mindenki elsőre gondolta. A történet szerint ugyanis a harmadik rész eseményei után járunk, Kratos amennyire lehet megnyugodott, lehiggadt és családot alapított.



A külsején is változásokat idézett meg az idő, hiszen korábbi hősünk szakállat növesztett és láncos fegyvereit is lecserélte egy mágikus baltára. Ráadásul apaként gyermekét próbálja életre nevelni és éppen ezért a bemutatott változatban vadászni indultak. Persze az egész nem ilyen egyszerű, az élelemszerzés hamarosan egy komoly csatába torkollik, ahol aztán tényleg megismerhettük Kratos új arcát. A játékmenetben is jelentős változtatások történtek, ám ez láthatóan minden korábbi rajongónak nagyon tetszett.

Az egész program az apa-fia kapcsolatra épít, fiúnk mintegy segédként lesz jelen a programban és a történet folyamán folyamatosan fejlődik majd ő is. A látottak alapján ő lesz majd a távolsági fegyverünk, hiszen az íjával azért sokat segíthet majd nekünk. A mágikus fejsze nem csak a harcokban jön majd jól, hanem a tovább haladásokban is elengedhetetlen lesz és el is tudjuk majd dobni azt. Az ellenfelek a szokásos leosztásban lesznek jelen, azaz akadnak a közkatonák, akik túl sok kihívást nem jelentenek, de nagyobb tömegben már megizzaszthatják hősünket és persze a területet lezáró főellenfelek.



Ezek ráadásul nem minden esetben a szakaszok végén bukkannak fel, hiszen a bemutatott pályán is nagyjából a közepénél találkozhattunk egy hatalmas troll-szerű lénnyel. Ami pedig még szembetűnt, az a csodálatos grafika. A God of War sosem tartozott a csúnya alkotások közé, de a mostani rész lemos mindent amit eddig láthattunk. Már az Uncharted 4 láttán is el kellett ismernem, hogy valóban látható fejlődés az előző generációhoz képest de Kratos és fia mindent felülmúl. A végére pedig még valami, amit fontosnak tartott tisztázni a csapat: nem kapunk nyitott világot, azaz csak az előre megadott területen haladhatunk.

Egy szó mint száz, a God of War ismét egy system seller cím lehet, azaz nem egy olyan játékos lesz majd, aki csak Kratos miatt vesz PS4-et. Mi mindenesetre nagyon várjuk a megjelenést, ami persze még nincs kijelölve. Az szintén nagyon jó hír, hogy a Sony szerint az összes demó sima PS4-en futott és nem a Neo-n.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lópikula #1
    Várós! Kretos vs Thor!