Ötvös Tibor

Lezajlott a Microsoft E3-as konferenciája

A Microsoft nagyon összekapta magát az idei E3-ra és egy rettenetesen erős és látványos felhozatalt tárt a szemünk elé.

A show-t a 343 Industries és ezáltal a Halo 5: Guardians nyitotta meg. Kaptunk egy látványos, bár pár hibát már most megmutató demót (a víz például nem túl élethű), majd kiderült, hogy október 27-én jelenik meg a program. Ezután a Mega Man és a Metroid Prime alkotója, Keiji Inafune lépett a színpadra és bemutatkozott Xbox One exkluzív alkotása, a Recore, mely igen látványosnak tűnik. Megjelenés: jövő tavasz.

Az Xbox vezetője, Phil Spencer beszélt kicsit a ránk váró eseményekről és a valaha volt legjobb felhozatalt vetíti előre. Kíváncsian vártuk és nem is csalódtunk a következő bejelentésben sem: az Xbox One -a rajongói nyomás hatására - kompatibilis lesz az X360-nal. A szememben már ezzel elvitték a show-t! Mindezt bizonyítandó a Mass Effect korábbi változatával játszottak Xbox One-on. Kicsit lassú az fps, de így is nagy dolog.


Következett az Xbox On Elite Controller bemutatkozása, mely egy teljesen testre szabható, PC-re és Xbox-konzolokon is működő kontroller. Todd Howard lépett a színpadra és következett egy kis Fallout 4 prezentáció. Látványos, de ezt tegnap már láttuk. Mindenesetre az újdonság, hogy a PC-s modok Xbox One-on ingyen lesznek elérhetők.

Peter Moore, az Electronic Arts foglalta el a színpadot, aki bejelentette, hogy az EA Access mostantól elérhető lett Xbox One-on is és a héten minden Gold tulajdonos ingyen játszhat az összes programmal. Nem mellékesen a Plants vs. Zombies: Garden Warfare 2 bejelentése is megtörtént. Az őrült program jövő tavasszal jön.

Ezután a Forza Motosport 6 első jeleneteit tekinthettük meg, majd jött a Dark Souls III leleplezése. Hangulatos a trailer csak kár, hogy az egész CGI. A The Division következett, melynek remek kis videója után Laurent Detoc, a Ubisoft Americas elnöke lépett a színpadra. A játék bétája Xbox One exkluzív lesz és decembertől érhető majd el. Következett a Rainbow Six: Siege, melyhez ingyen jár majd a Rainbow Six Vegas és Vegas 2 is. Mindezt megkoronázták egy friss trailerrel is.


Ezután a független alkotásoké a terep. Bemutatkozott számos alkotás, melyek olyan gyorsan követték egymást, hogy megjegyezni sem volt időnk. Azért a Gigantic és a Below felkeltette érdeklődésünket. Jelenleg több ezer fejlesztő készít valamilyen Xbox One vagy Windows 10 indie játékot, így a rajongók rendesen el lesznek látva.

A Gone Home fejlesztője bemutatta új sci-fijét, mely a Tacoma nevet kapta majd jött az Aurora44 és Ashen című alkotásuk. A prímet azonban a Tiger & Squid csapata vitte el Beyond Eyes projektjükkel, melyben egy vak kislányt irányíthatunk. Meseszerű alkotás, melyben a maradék érzékszerveink segítségével haladhatunk célunk felé.

A következő nagy durranás az Early Access (Korai Hozzáférés) bejelentése volt, melynek keretében ingyen játszhatunk majd megjelenés előtt álló programokkal. Pár újabb független alkotás után végre a Crystal Dynamics és a Rise of the Tomb Raider élő demója következett. Nem mondunk semmit: várjuk nagyon a november 10-i megjelenést!


A Rare kiadja klasszikus alkotásainak gyűjteményét (benne például a Battletoads, Viva Pinata és a Killer Instinct), mely természetesen Xbox One exkluzív lesz. Augusztus 4-én jelenik meg a pakk és 30 játék lesz benne. Utána a kalózos multis alkotás, a Sea of Thieves mutatkozott be, mely valami elképesztően jól nézett ki. Megjelenési dátum még nincs hozzá.

Ezután egy baki történt, a Microsoft új eszköze, a HoloLens nem működött úgy ahogy kellett volna. Mától elérhető azonban a Gears of War: Ultimate Edition, mely augusztus 25-én jön Xbox One-ra. Ezzel lezárult a prezentáció és amint elérhető lesz, azonnal beszúrjuk a teljes videót is. A végére azonban maradt még egy meglepetés, hiszen bemutatkozott a Gears of War 4 is, mely hihetetlen látványosnak és izgalmasnak tűnik. A Microsoft láthatóan nagyon belehúzott és egy igen parádés expót dobott össze, így kíváncsian várjuk, mi lesz a Sony válasza minderre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    "Szép" az androgén nő a gears of war képen, erre lehet számítani a mősz öföktben is (a fröstbájt mellé).
  • Sir Cryalot #2
    Igen jó szó a lezajlás erre a töménysége mellett is összefüggéstelen dudebro hype-ra.

    Nagybetűs ZAJ-ból áll ...
  • FoodLFG #1
    xbox = 720p 30fps
    FAIL