SG.hu·

Garbage Day: Idétlen időkig a játékvilágban

Garbage Day: Idétlen idõkig a játékvilágban

Egy atomerőmű robbanása miatt minden napja ugyanaz hősünknek és ki kell deríteni, miért történt mindez.

Egyik kedvenc vígjátékom a Bill Murray főszereplésével készített Idétlen időkig, melyben egy beképzelt és arrogáns riporter minden nap ugyanarra, az általa gyűlölt alkalomra ébred: a Mormota Napra. Természetesen a film után én elgondolkodtam azon, mit tennék ilyen helyzetben és ezzel nem voltam egyedül. Ma mutatkozott be ugyanis a 19 éves litván Svajunas Zemaitis alkotása, a Garbage Day, melyben hősünk is eme ördögi körbe kerül bele.

A sztori szerint egy atomerőműben történt robbanásos baleset miatt karakterünk minden nap ugyanarra a napra ébred. A program nem szabja meg mit tegyünk, teljesen szabadon járhatjuk be a területet és csinálhatjuk azt amit akarunk. Ha azonban lefekszünk akkor bizony minden cselekedetünk semmissé lesz (legalábbis a közösség szemében, mi emlékszünk rá) és kezdhetjük elölről az egészet.


A szabadság pedig valóban teljes. Leülhetünk egész nap tévézni, zuhanyozhatunk, simán kinyírhatunk bárkit az utcán... azonban célunk annak kiderítése, hogy miért is történik a baleset és kikerülni eme körforgásból. Ehhez beszélgetni kell szinte az összes NPC-vel és nyomozni az ügyben.

A grafika senki kedvét ne szegje, hiszen a most kikerült képet még a Unity motorral készült verzióból származnak, a fejlesztő azonban egy hónapja áttért az Unreal Engine 4-re. Ezzel együtt pedig teljesen az elejétől kezdte újra a munkálatokat és ez bizony sok időt vesz majd el. "Jelen pillanatban a városban 8 ház, 2 bolt, egy irodaépület, egy park és egy kosárpálya található" - árulta el Svajunas. "De vegyétek figyelembe, hogy ez egy hónap alatt készült el és még elég sok időm van a nyári megjelenésig."

Más szóval nem egy gigantikus Skyrim-térképet kapunk, azonban minden egyes épületbe bemehetünk és az összes eszközt használhatjuk majd. Mindez nagyon érdekesnek tűnik és kíváncsian várjuk a végeredményt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SaGa2015. 05. 24.. 20:00||#4
Izé... Csak szólok, ez a történet nagyon régi, már talán a '70-es években olvastam. Egy sci-fi novella, vagy galaktika, vagy egy antológia része volt.
A sztori hasonló: valaki rádöbben, hogy minden nap ugyanaz a nap, de körülötte ebből senki sem vesz észre semmit. Nyomoz, üldözik, stb... A végén kiderül, hogy tulajdonképpen ő és az egész város, ahol mindig ugyanaz a nap zajlik, csak a reklámok változnak, egy asztalon van. Itt is felrobbant valami gyár vagy erőmű, mindenki meghalt, tulajdonképpen a főhős is, és mindenki tudatát átültették egy picike testbe. Egy reklámcég kísérleti egerei mind. Az is egy baleset, hogy felfedezte a dolgot, mert az éjféli agymosást elkerülte, amikor a pincéjében ragadt, mert ráesett valami a fejére és elájult.
Lehet, hogy ebből készült a játék?

Megtaláltam az eredetit:
Frederik Pohl:
Alagút a világ alatt

A pokolba tartó vonat című antológiában jelent meg, 1970-ben magyarul.
Utoljára szerkesztette: SaGa, 2015.05.24. 20:03:37
© Archenemy2015. 05. 22.. 11:58||#3
"A grafika senki kedvét ne szegje, hiszen a most kikerült képet még a Unity motorral készült verzióból származnak, a fejlesztő azonban egy hónapja áttért az Unreal Engine 4-re."

Igen, a kockafák egész máshogy néznek ki Unrealben 😊 Unityben biztos nem lehet ilyen jókat csinálni 😊

Csak pár unitys játék:
Hearthstone
The Forest
Ori and the Blind Forest
Cities: Skylines
© Glutamin2015. 05. 21.. 18:30||#2
Jónak tűnik.
© A12748152015. 05. 21.. 12:18||#1
http://www.youtube.com/watch?v=i7gIpuIVE3k