Berta Sándor

Csak megváltozva élhetik túl a konzolok

A Twitch vezetője úgy vélte, hogy a PlayStation 4 és az Xbox One lesznek az utolsó hagyományos konzolok.

Emmett Shear, a videoplatform első embere a londoni Changing Media Summit keretében kiemelte: az a probléma, hogy a konzolok esetében nem működik a 7 éves termékciklus, különösen akkor nem, ha minden más hardverplatformnál ez az idő csupán 2 év. Mindez annyira összefügg azzal, hogy miként készülnek a konzolok és miként működik a teljes üzleti modell, hogy nagyon meglepődne, ha lenne egy újabb konzolgeneráció.

A menedzser hozzátette, hogy a több évi várakozás és egy teljes új platform kifejlesztése, majd piacra dobása helyett a két gyártónak rendszeresen, kisebb időközönként a PlayStation 4, illetve az Xbox One frissített változataival kellene jelentkeznie. Elképzelhetőnek tartana például egy 1.1-es termékverziót, amely például kicsit gyorsabb és több memóriát kínál, éppen úgy, ahogy ma azt az okostelefonoknál és a táblagépeknél is látjuk. Úgy hiszi, hogy a konzolpiac hamarosan nagyon hasonlítani fog a mobilpiacra.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a konzolgyártók elhagyhatják a hardverpiacot, sokkal inkább arról van szó, hogy a jövőbeli túlélés érdekében módosítani kell a hardvereket. Mind a PlayStation, mind az Xbox esetében már most is vannak frissítések az operációs rendszerekhez és a játékokhoz, hasonló dolgot kellene megvalósítani a hardverek esetében is.

2013-ban három szakember, Benjamin Cousins, David Jaffe és Hideo Kojima egyaránt azt az álláspontot képviselte, hogy a konzolok és a konzolos játékok korszaka véget ért. Mindezt elsősorban a mobiltelefonok és a táblák felbukkanásával, illetve elterjedésével magyarázták. Ugyanakkor februárban arról számoltunk be, hogy már az idén jöhetnek a 4K-kompatibilis konzolok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kandurex #21
    jah, és az egész piac karba tett kézzel nézni, ahogy a stream szolgáltatók lefölözik maguknak a hasznot, vagy a HW gyártók fognak majd vihogni a térvesztés miatt...persze,...
    Utoljára szerkesztette: Kandurex, 2015.05.08. 13:11:06
  • donatus13 #20
    Azért óvatosan, ehez a streamhez először meg kell oldani a multiplayer-t pl, az input laggot amit a távolság okoz, meg egyáltalán nem igaz ,hogy annyira megéri az eladónak, alapból a hűtést megoldani kurva sokba kerül. De azt ,hogy egy nagyobb sikerű játéknál 100 k embernek a játékát kiszolgáld az horribilis összegbe kerülne.

    Bár kizárt ,hogy terjedjen mert a hardver eladóknak ez gigantikus kiesés, ezért tűzzel vassal ellene lesznek.

    Sávszélességgel meg globálisan egyre több gond van, szóval ez sem igaz ,hogy csak úgy "van" rá.
  • Omega #19
    A stream-ben van a jövő minden szempontból. Fogyasztói oldalon a beruházás minimális, sávszélesség pedig van rá. Eladói oldalon a másolásvédelem feltörhetetlen, az erőforrások központosított elosztása pedig olcsóbb üzemgazdasagosági okokból. A konzolban most sem a hardware az üzlet. Ez a megoldás a PC-s játék piacot is le fogja nyomni, mert a fogyasztóknak is megéri. Előbb vagy utóbb minden régióban lesz néhány nagyobb stream szolgáltó és mindenki rajtuk keresztül fog játszani.
  • kvp #18
    Konzolnal a nagyobb memoria/gyorsabb proci kombinaciot ugy hivjak, hogy uj generacio. Ennek az az oka, hogy nem pc-k vagy android-os keszulekek, hanem fix hardver van alattuk, egyertelmu melyik mit tud. Az iphone-oknal is pont ez van, tehat elsore latszik, hogy melyik mit tud a sorszamuk alapjan. Esetleg a konzoloknal is lehetne az elozo generaciora is kiadni egy uj jatekot (mindket verziot optimalizalva az adott fix hardverre), de mivel nem evente jonnek ujak mint az iphone-ok, ezert nem igazan erdemes, mert tul nagy a kulonbseg 1-1 genarcio kozott.
  • samsung123 #17
    Baromság! Twitch vezetője mi mást mondana? Nem fog maga ellen beszélni. Így is kell 3-4 év mindíg mire kiismerik a konzolokat és végre értelmes komplex játékok jönnek. Eddig is a generáció közepe vége fele jöttek mindíg a legjobb címek, ahol már lehetett a játék menetre koncentrálini a készítőknek. Most azt akarjuk, hogy mikor épp jönnének a jó játékok akkor pont új konzol? Meg ideje lenne már nem a grafikára koncentrálni, mert csak amiatt kell fejleszteni, játékmenetben alig változik valami. Egyedül most a Dyling Light-ban láttam, hogy játékmenet nem faék, bár itt sincs újítás csak 3-4 játék legjobb elmeit rakták össze. Rombolhatóság hol van ??? Évek óta sehol... Az egyetlen tényleg technikailag és játékmenetileg úttörő a Red Faction Gerilla volt, komplex fizikával és még mai is jó grafikával. Ez nemhogy fejlődne a 10x erősebb gépeken hanem a BF hardlinban mit csináltak? a BF3-ban kicsit is fellelhető rombolhatósággal? ELTŰNT teljesen.... Az összes új innováció 3-4 jött létre (az előző generáció utolsó 2/3-ban. Ha most pont ilyenkor váltanánk konzolokat akkor ennyi se lenne.....Senki nem veszi észre hogy akkora az igény hogy egy nagy csapat se győzi és legalább 3 év kell(ene) egy normális játékhoz, csakhát az drága így inkább csilli villi lesz :) és hamarabb kiadják, úgyis veszik. Szeretem a csilli villit, de már csak azt kapok sőtt azt se már...Legalább az Order igazán az volt és azt élveztem, de az nem is titkoltan arra is készül, emellett jobb volt játékmenetileg a többi tucat játéknál is miközben azok rondák is hozzá képest. (ezért nem is bántom az Ordert)
  • Ragnaar #16
    A particle megoldásokat ugye manapság a VGA gyártók saját megoldásai jellemzik (Physx, TressFx) pedig realisztikusan viselkedő köd, folyadék, szikrák, és rombolható tereptárgyak, egyéb effektek szerintem többet dobnak a játékélményen, mint a sokszor érszrevehetetlen tesszeláció. Intelt PC játék kategóriában 'VGA' síkon nem érdemes komolyabban megemlíteni, proci szinten már más a helyzet, de nem kizárt, hogy a jó játékteljesítmény csak véletlen, az irodai alkalmazásokra fejlesztett CPU-k szerencsés hozadéka csupán. Bár az sem kizárt, hogy az intel esetleg a játékra való alkalmasságot is szem előt tartja a fejlesztéseinél.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.04.01. 22:32:59
  • fade2black #15
    azaz nem hiányzik
  • NEXUS6 #14
    És?
  • Glutamin #13
    AMD Kaveri ezt már tudja kb egy éve, az más kérdés, hogy Intel bácsi addig nem támogatja az ilyesmit, amíg ki nem hozzák a saját versenyképes megoldásukat (skylake)
  • cateran #12
    "Tudomásul kell venni, hogy konzolt olyanok vesznek, akik nem lelik örömüket a kütyü buzerálásában, emiatt esetleg az adott időszakban kompromisszumokra is hajlandóak, nem a legjobbat várják el."

    Pontosan..nem a geekeknek van a konzol, hanem az atlagos emberkenek, aki kozelitoleg semmit sem tud az egesz hattererol es nem is akar tudni, mert nem erdekli! (a latszat ellenere nem az IT korul forog a vilag a hetkoznapokban, pontosan ezert hihetetlenul nepszeru az Apple..az emberek hasznalni akarjak ezeket es nem elmelyedni a mukodesukben. "Drágám. Én csak vezetem a tankot. De azt, hogy mitől megy,nem tudom! " by Csodabogar a Kelly hoseiben.)