Ötvös Tibor

RoomAlive - A Microsoft játéktérré varázsolja a szobánkat

A Microsoft bemutatta legújabb technológiáját, melynek segítségével játéktérré varázsolhatjuk a szobánkat.

A Microsoft korábban már párszor nyilatkozott az illumiRoom nevet kapott technológiai újításáról, melynek lényege, hogy az egész szobánk egy hatalmas játéktérré alakul át. Aztán hónapokig semmi, majd ma egy hatalmas prezentáció keretében leplezték le az immáron RoomAlive nevet kapott megoldást.

A friss leírás alapján a rendszer lényege, hogy a szobában elhelyezett projektorok a falakra vetítik a játékot, mozgásainkat pedig a hat különböző Kinect-kamera veszi. Ezek aztán leképezik a cselekedeteinket és ettől kezdve indul is a játék. Jelen pillanatban három alkotás elérhető: Whack-A-Mole, Robot Attack és Traps. A lenti videóban pedig mindez mozgásban is látható. Ugyan még gyerekcipőben jár a dolog, de a redmondi cég nagy reményeket fűz a projekthez.


Azonban itt is előfordulhat, hogy az egész rendszer nem kerül kereskedelmi forgalomba (az illumiRoom is túl drágának bizonyult, ezért gondolta újra az egész koncepciót a Microsoft), hiszen a hat kamera nem alapvetés, ám csak ennyi elég ahhoz, hogy a teljes szobát lefedjük. Ráadásul minden falra egy projektor, illetve a plafonra és a padlóra is kell ami vetíti a képet, ami szintén nem olcsó mulatság.

A Microsoft szerint az első tesztek nagyon biztató eredményt mutatnak, most már csak azt kellene megoldani, hogy mindez megfizethető formában is kikerülhessen a polcokra, de mint említettük ettől még igen messze jár a RoomAlive.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #6
    Ja es megszorjak a vilagot "papiron jo" es kb 1 hetig mukodo gagyival.
    De legelabb occó. Hateze'kétszá'
    Es legalabb nem nalluk keletkezik belole szemet hanem kozepeuropaban mi meg meg fizetunk is erte, hogy itt "rakjak" le.
  • Józsibácsi #5
    Ennek a megoldásnak nem jósolok nagy jövőt. Ki fog halni mielőtt megvetné a lábát, illetve legfeljebb réteg szórakozás lesz. Sokkal inkább a VR-é lesz a jövő mint az hogy ugrándozok egy szobában faltól falig mint egy futóbolond...
  • MsUser #4
    Gyerekcipő!

    De ha kiszagolja egy két Kínai gyártó a benne rejlő lehetőséget...
  • sárkánylovag #3
    Nemsokára eljön az az idő amikor elfelejthetjük a tapétát és egy 3d projektor fogja adni a mozgó mintát.
  • NEXUS6 #2
    Vidámparkban volt valami lézer dodzsem. Az volt ilyesmi és kb hasonló értelme volt. Ez sem varázsolja a szobát holofedélzetté, szal gyengus. Olyasmit lehetne csinálni, hogy a monitor mellett valami képet vetíteni a falra, amit csak a perifériás látàssal érzékel az ember ezért nem kéne élesnek lenni. Amúgy meg a vr olcsóbb, meg jobb, szal tök értelmetlen az egész. Kb, mint kontrollerek vs kinect.
  • KopaszIsten #1
    Nos, nem rossz az elgondolás, de mivel nem sok embernek telik az említett berendezésekre - és belátható időn belül nem esik akkorát a projektorok ára (plusz többi berendezés), hogy ez megváltozzon - csak úgy látok benne fantáziát rövidtávon, hogy játéktermekben ruháznak be rá, és ott csinálnak ilyen szobá(ka)t.
    Ott jó forgalom esetén megtérülhet a befektetés időben/idővel.
    Na meg persze ehhez kelleni fognak értelmesebb játékok is...