Ötvös Tibor

A lovagkorba kalauzol el a Kingdom Come: Deliverance

A Kickstarter elterjedése, köztudatba kerülése után lehetőséget kaptak a kisebb fejlesztők is, hogy saját, számukra ígéretesnek tekintett alkotásukat tető alá hozzák az érdeklődők adományaival.

Ugyanakkor ez a rendszer azt is lehetővé tette, hogy ne kelljen a nagy kiadók különböző kényének-kedvének megfelelni és nem kell kihagyni egyetlen ötletet sem, amit meg akarnak mutatni a fejlesztők. Azonban, bár számos sikertörténetet találhatunk a Kickstarteren, de bőven akadnak dugába dőlt projektek is. Reményeink szerint a héten bejelentett Kingdom Come: Deliverance sikerrel zárja a kampányát.

A cseh Warhorse csapata által elindított projekt a lovagi korba kalauzolja el a játékost és műfaját tekintve egy nyitott világú akció-kaland-RPG elegy lesz, ugyanakkor a harcok közben belső nézetet alkalmaz majd a program. A képek és az első előzetes alapján a grafikával nem lesz gond, hiszen a CryEngine fut majd a projekt alatt. Maga a játékmenet sem okozhat komolyabb problémát, hiszen a csapat tagjai eddig olyan alkotásokon dolgoztak, mint a Mafia, az Operation Flashpoint, a Crysis 3, az ArmA és a Forza Horizons. Impozáns lista, meg kell hagyni.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A hivatalos leírás szerint választhatunk, hogy a jó oldalra állunk vagy az elnyomó gonoszokkal tartunk. A sztori teljesen szabadon lesz alakítható, ahogy a körülöttünk lévő világ is változik majd a tevékenységünk hatására. 30 órás játékidőt kínál majd a Kingdom Come: Deliverance és a tervek szerint három fejezetben jelenik majd meg. A küldetéseket több módon is letudhatjuk és ez természetesen függ attól is, milyen stílust képvisel majd karakterünk (harcos, bárd vagy csavargó).

A harcok a kornak megfelelő módon lesznek kivitelezve, ezek megoldásait szakértők bevonásával valósítják meg. A lovaglás is természetesen elérhető lesz és, ahogy a mottója is mondja a programnak: "Amit látsz, oda eljuthatsz". Ez annyit jelent, hogy minden épületbe, minden barlangba bemehetünk, körbenézhetünk. A Kingdom Come: Deliverance fejlesztői 300 ezer dollárt kérnek, ebből már alig 3 nap alatt 274 ezer dollár össze is gyűlt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jagdgeschwader #6
    Leborulok a Warhorse előtt, ha ezt így összehozzák! Remélem a bárd majd jópofa lényeket tud megidézni, mint a Bard's Tale-ben :D
  • KopaszIsten #5
    A nyitott világú RPG-k a kedvenceim, úgyhogy várós. Bár úgy érzem ehhez már új gép fog kelleni. A 2006-os alsó-középkategóriás "gamer" gépemen már nem igen fut el a CryEngine. Ugyanez igaz a Skyrimre is, úgyhogy lassan itt az ideje, hogy új generációval gazdagítsam a 'PC-im' listáját. :) A nulladik volt a C-64 (azért nulladik, mert az hivatalosan nem PC, de a Personal Computer értelmezésben igenis az. :) Szóval ezt leszámítva, ha jól számolok a jelenlegi nálam az 5. generáció. :)
  • paby88 #4
    Vagy lehetne a Mary néni is mint kaszt különleges mounttal mint a Riska.
    Különleges közelharci támadása a headshot with milk buckets. Távolsági támadását pedig Riskával tudja aktiválni aki a tőgyéből forró tejet lőve leforrázza a gaz ellent.
  • Zombee #3
    A középkorban nagyjából ezek ragadtak fegyvert. :)
    Lehetne olyan kaszt is, hogy kaszás paraszt, de azt csak hard fokozaton ajánlanám képzett játékosoknak, amúgy kicsit necces lenne várat ostromolni, meg lovagokkal hadakozni. :)
  • e98ff #2
    Jól hangzik, de nekem szúrja a szemem a Harcos/tolvaj/mágus akarom mondani harcos/bárd/csavargó hármas. Miért kellenek ezek a hülye megkötések? Ha már van miért csak három kaszt lesz?
  • gstup #1
    Nagyon hiányzott már egy ilyen jellegű játék.Várom!