Ötvös Tibor

A konzolok fejlődésének mérföldkövei

A PS4 és az Xbox One megjelenésével érdemes kicsit áttekinteni, hogy pontosan melyek is voltak a konzolok fejlődésének mérföldkövei, melyek nélkül ma teljesen másképp nézne ki egy gép vagy a hozzá tartozó kontroller.

Egy ilyen listáról természetesen nem lehet kihagyni a világ első konzolját, az 1972-ben megjelent Magnavox Odyssey-t. Ez a gép volt az első, ami kihozta a játéktermekből a kedvenceinket és átvitte az ott megtapasztalt érzéseket az otthonunkba. A konzol megálmodója, Ralph Baer sokak szemében a videojátékok atyjaként jelenik meg. Bár viszonylag kevés program volt elérhető rá, ennek ellenére kimondottan sikeres lett. A következő lépcsőt az 1976-os Fairchild Channel F jelenti, ahol először alkalmaztak a gépbe betehető cartridgeokat. Sajnos azonban a konzol kimondottan a Pong-sikere köré épült és mindössze 27 cartridge volt elérhető hozzá... ráadásul az Atari is belépett a piacra és így a Channel F eltűnt a semmiben.

Szintén '76--ban jelent meg a piacon az Analog Stick, melyet az Acetronic MPU 1000 hozott be a köztudatba. Sikerét jól mutatja, hogy a Nintendo 64 is használta ezt a fajta irányítási rendszert. Talán meglepő, de 1981-ben már megjelentek a letölthető játékok az Intellivision PlayCable rendszerében. A Mattel által gyártott gép memóriájára lehetett letölteni a kiválasztott alkotást, ehhez pedig a kábeltelevíziós rendszerre kellett felcsatlakoznunk, hiszen azon küldték át nekünk a kért alkotásokat.

A D-Pad 1983-ben debütált a Famicom (a NES japán változata) mellett és ezzel alapvetően változott meg a konzolok világa. A joysticket lecserélték négy iránygombra valamint kaptunk további kettőt (A és B). Ezek után kicsit meglepő, hogy egészen 1990-ig kellett várni arra, hogy a D-Pad tetején megjelenjen két újabb gomb, de ezt is a Nintendonak köszönhetjük (SNES - Super Famicom). Ez az év azonban más újítást is tartalmazott. A Neo Geo nagyon ambiciózus konzol volt és ennek ékes bizonyítéka, hogy ez a gép hozta be a köztudatba a memória-kártya fogalmát.



'91-ben újabb mérföldkő jelent meg a játékvilágban, hiszen elérhetővé vált a Sega CD, melyben először jelent meg a CD-meghajtó. A játékok mellett elsőnek a Sega kiegészítőjével lehetett zenét is hallgatni a konzolon. Ezután egy kicsit nagyobb szünet következett és a következő, a mai napig is használatos újítást a PlayStation hozta be 1997-ben az analóg karok formájában, mellyel sokkal jobb és pontosabb irányítást kaptunk és sikerrel emulálták a PC-n alkalmazott billentyűzet-egér kombót... persze szokni kellett a dolgot.

Szintén ebben az évben mozgatta meg elsőnek a kontrollert a kezünkben a Nintendo 64 a Rumble Pack segítségével. 1999-ben a Sega Dreamcast mutatta meg az online játéklehetőség szépségeit, egy évvel később pedig a PlayStation 2-vel már DVD filmeket is nézhettünk. Sokan mosolyogtak az Xbox láttán, ám a robosztus termetnek meg volt az oka. A konzolban ugyanis merevlemez volt, ami akkoriban szintén hatalmas újdonságnak számított és ma már elképzelhetetlen egy HDD-mentes konzol.

2003-ban a Sony ismét nagyott robbantott, mikor megjelentette csatlakoztatható vezérlőként a PlayStation 2 EyeToy-t, mellyel képesek voltunk a saját testünkkel irányítani bizonyos játékokat. 2006-ban a Nintendo Wii megjelenésével megnyílt az út a mozgásérzékelős kontrollerek piaca és a Wii Remote nélkül nem lett volna Kinect vagy PS Move sem. A jelenlegi generáció is rejteget magában érdekes lehetőségeket, ám azt majd csak pár év múlva tudjuk meg, hogy a PS4 kontrolleren megjelent touch-pad vagy a felhő-rendszer mennyire időtálló és valóban mérföldkövet jelentenek az iparban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    Azért SNESre is voltak kezdeti 3D játékok:

    Meg ma is vannak 2D játékok PS3ra, amik hdben nagyon szépen tudnak kinézni.
  • NEXUS6 #5
    A felsorolt viszonylag sikeres termékeknél már csak a megbukott konzolok az érdekesebbek.
    Pl, hogy a Sega a DC viszonylagos sikertelensége miatt kiszállt a hw bizniszből, azóta nincs saját konzol gépe. Hogy a 90-es években a Philips, a Commodore, az Attari is próbálkozott játékgépekkel, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A 3DO megpróbálta bevezetni a klasszikus 2D játékok után a 3D technológiát, de megelőzte a korát, és túl drága is volt és ezt a világot végül is a PS-hez kötjük. Ami a SNES-en a Mario volt, az a Sony gépén a Crash lett.
  • Zero 7th #4
    Azt sem a PS hozta, már a nyolcvanas években hamisították a konzolos játékokat. Az itthon elterjedt "sárga kazettás" NES is egy kínai koppintás volt, és a beépített 1000 játék meg a sárga kazetták kalózprogramok.
  • Koppelson #3
    Zero 7th erről én is halottam. A playstation elhozott nekünk még valamit a konzolos kalózkodást is. :)
  • Zero 7th #2
    Állítólag itthon is volt hasonló, rádióban leadták a Spectrumos vagy C64-es (nem emlékszem, melyik) programot analóg "csipogás" formában, amit felvehettél magnókazettára.

    De nem lett belőle rendszer, egy, vagy max néhány alkalom teszt jellegű adás volt, csak mivel az emberek bő kétharmadának nem működött végül a dolog, befejezték az ezzel való bohóckodást.
  • Tetsuo #1
    '81-ben letölthető játékok? Az igen! :-)