SG.hu

Szerzői jogot tanítanak a magyar iskolásoknak

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó, közismert rövidítéssel: NTK) 2013. augusztus 29-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek fő célja a tankönyvek, tanári segédkönyvek, tanári továbbképzések szellemitulajdon-védelmi ismeretekkel való bővítése és ezáltal a diákok szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudatosságának növelése.

A szervezet közleménye szerint a szellemitulajdon-védelmi ismeretek bővítése, a szellemi tulajdon tisztelete iránti pozitív attitűd kialakítása, a szemléletformálás a 21. században, az internet világában már gyermekkorban elengedhetetlen. A 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben hatályba lépő kerettantervekben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabban jelennek meg a szellemi tulajdon védelméhez kapcsolódó témák, így például a feltalálók és a szabadalmak szerepe a kémia tantárgy, a védjegy fogalma illetve a termékhamisítás veszélyei a technika, életvitel és gyakorlat tantárgy, a szerzői jog betartásának szabályai az interneten az erkölcstan és informatika tantárgyak, vagy az idézés szabályai a magyar nyelv és irodalom tantárgy követelményei között.

Az SZTNH és az NTK közös szakmai munkájának eredményeként az NTK tankönyvei szellemi-tulajdonnal kapcsolatos ismeretekkel bővülnek: az egyes témák ezáltal könnyebben feldolgozhatóvá, taníthatóvá válnak. Az együttműködés másik iránya a pedagógusok szellemitulajdon-védelmi ismereteinek bővítése egyrészt a tanároknak szóló kézikönyvek, útmutatók kiegészítésével, illetve tematikus kiegészítő segédanyagok készítésével, másrészt ilyen tárgyú továbbképzések szervezésével. A megállapodást Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke és Kiss János Tamás, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó vezérigazgatója írták alá.

"Az együttműködési megállapodás a Kormány által augusztusban 14-én elfogadott szellemitulajdon-védelmi stratégiában, a Jedlik-tervben is meghatározott cél megvalósítását szolgálja: tovább kell bővíteni a szellemitulajdon-védelmi tudatosságnövelő oktatási lehetőségeket az általános és középiskolás korosztály megszólításával" - mondta Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke az aláírást követően. - Ennek egyik eszköze az új kerettantervek által megnyitott csatornák kihasználása, a tanárokon keresztül a diákokhoz eljuttatott tudásanyag színvonalának garantálása. Az NTK tankönyveinek, tanári segédanyagainak az SZTNH szakmai támogatásával történő kibővítése már elindult, ennek eredményeképpen már 2013 szeptemberétől elérhetők lesznek ilyen ismereteket tartalmazó, a pedagógusokat segítő anyagok.

"A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó kiemelt feladatának tekinti, hogy olyan tudásanyagot közvetítsen, ami a napi aktuális kihívásokra is reagál. Úgy véljük, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos ismeretek manapság nagyon fontosak, több évtizedes tapasztalattal működő műhelyeink ezért is kezdték meg azt a munkát, amelynek során folyamatosan beépítjük ezeket a kiadványainkba" - hangsúlyozta Kiss János Tamás, az NTK vezérigazgatója, aki szerint szintén nem kielégítőek a szerzői jogokra vonatkozó ismeretek. "Bizonyára ennek tudható be, hogy még a közoktatási intézményekben is mindennapos gyakorlattá vált a tankönyvek, munkafüzetek fénymásolása, súlyos kárt okozva ezzel a szellemi alkotások tulajdonosainak. A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó azt reméli, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával most megkötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a tankönyvekben, munkafüzetekben és a tanári kézikönyvekben megjelenő, e tárgyú ismeretek hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan irányú változások induljanak el a társadalomban, melyek eredményeként a szellemi tulajdont pedagógus kollégáink és a diákok egyaránt pont olyan értéknek fogják tekinteni, mint minden más magántulajdont."

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013 őszén pályázatot ír ki a szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudásanyag jobb megismertetése, oktatásának népszerűsítése érdekében pedagógusok számára. Az adatok szerint a középiskolás diákok 93%-a kap olyan feladatokat az iskolában, amelyhez az internetet használja, 33%-uk mégsem hallott soha még a szerzői jogról, a diákok 36%-a szerint jogszerű filmeket feltölteni az internetre, 30%-uk szerint pedig szabadon, a forrás megjelölése nélkül bemásolhatnak a dolgozatukba egy interneten talált szöveget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Igazad van, tégy úgy!
    Addig mi LEGÁLISAN letoltjuk, mert minden adathordozó árában benne van az átalánydíj. ;)

    Hozzáteszem, hogy maga a rendszer rossz, mert a vásárlással a zenészt támogatjuk a legkevésbé, inkább a kiadót és más haszonlesoket.
    Mondjuk, az egész kapitalzmus rossz, de ezt most nem is firtatom.
  • errorista #4
    ,,Már ne is haragudj meg, de akkor szerinted az, hogy valaki keveset keres, máris szentesíti más szellemi tulajdonának ellopását?"

    mert ezzel növekszk a közjó. Senkinek rossz + egy valakinek jó => olyan dolog, amit mindenképpen meg kell tennie egy felelős polgárnak.
  • thrawnguru #3
    Már ne is haragudj meg, de akkor szerinted az, hogy valaki keveset keres, máris szentesíti más szellemi tulajdonának ellopását?

    Egyébként minimálbér szintű a keresetem zenészként, ami ráadásul sohasem biztos fix fizetés. Szóval nagyon is jól tudom, hogy miről beszélsz / beszélek. Még gyerekkoromban én is letöltöttem ezt azt, csak közben benőtt a fejem lágya. Ma már amit nem tudok megfizetni, azzal nem foglalkozok. Vagy megvárom míg olcsóbban be lehet szerezni, vagy beletörődök, hogy nincs és kész.
  • zserrbo #2
    Majd, ha 22800Ft-ból (vagy csak minimálbérből) kell megélned megtudod mit beszélsz.
  • thrawnguru #1
    Több értelme van, mint annak, hogy a cigány "kultúrára" tanítsák a kölyköket.. Amúgy is lassan már egy átlag ember rendesen fel van háborodva, ha fizetnie kell valamiért ( zene, e-könyv, film, stb.. )merthogy eddig letöltötteja zinternetről.