SG.hu·

Tervezett avulás miatt vizsgálódnak a környezetvédők

Alighanem a felhasználók jelentős részével megtörtént már, hogy a garanciaidő lejártát követően néhány héttel romlott el az addig hibátlanul működő terméke. Az eszközök ráadásul nem vagy csak nagyon drágán javíthatók.

"Számos avulás van: tervezett, pszichológiai és műszaki. Tény azonban, hogy a termékek idő előtti elromlása, függetlenül attól, hogy minek köszönhetően következik be, negatívan hat az erőforrások felhasználására"- jelentette ki Jochen Flasbarth, a német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBA) elnöke. Az UBA azt akarja megvizsgálni, hogy egy terméknek mennyi ideig kell működőképesnek lennie, emellett azt is kiderítenék, hogy az idő előtti elromláshoz mennyire van köze a gyártónak, illetve - beépített dolgokkal - hozzájárult-e szándékosan az avuláshoz. Szintén szempont a javíthatóság hiánya, például az elektronikai eszközöket gyakran ragasztják, emiatt nehezen szerelhetők, illetve az akkumulátorok nem cserélhetők ki. A szakemberek 2015-ig akarják vizsgálni a különböző készülékeket.

A vizsgálatok során fényt derítenének arra, hogy az elmúlt évtizedekben miként változott az eszközök élettartama, s ebben milyen szerepet játszottak a gyártók döntései (pl. a szoftveres frissítés elmaradása), illetve a felhasználói szokások (a dizájn divatossága). Összegyűjtik a szerviztapasztalatokat is, hogy jobban ellenőrizhető legyen a termékek élettartama. Az eljárások alapján az UBA olyan javaslatokat akar kidolgozni, amelyekkel biztosítható lenne a termékek hosszabb használata.


Az Atlas Multimedia berlini szervizcég egyik munkatársa tavaly azt nyilatkozta, hogy a drága és nagy képátlójú LCD-, illetve plazmatelevíziók alig 3-4 év alatt tönkremennek. "Napi öt óra használat mellett 3-4 évig működnek. Amennyiben még intenzívebben használják őket, akkor az élettartamuk még rövidebb. Mindez független a márkától, mindegy, hogy a Toshiba, a Sony, a Samsung vagy a Philips készülékéről van-e szó. Mindegyiket úgy építették meg, hogy gyorsan elromoljanak" - mondta a szakember.

Wolfgang Heckl biofizikus 2004 óta a müncheni Deutsche Museum igazgatója. A szakemberben májusban úgy vélte: szemléletváltásra van szükség, a termékek folyamatos lecserélése helyett előtérbe kell kerülnie a megjavításuknak. Szerinte a gyártók mellett azok a felhasználók ugyanúgy hibásak a jelenlegi helyzetért, akik évente új mobilt vesznek csak azért, hogy mindig a legmenőbbet birtokolják. Az ipar azt gyártja, amire az embereknek szükségük van, a vásárlási magatartásunkkal pedig hozzájárulunk annak meghatározásához, hogy mi a helyes. Szerinte amennyiben egy tartósabb, javítható készülékre van igény, akkor az ipar azt fogja elkészíteni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© levente682013. 08. 28.. 19:51||#128
"Az a film teljesen komolytalan, komoly ember nem is pazarol rá szót. Nem véletlen, hogy aki ilyennel foglalkozik vagy valamennyire ért hozzá az csak röhög rajta."

Én igen régen láttam azt a filmet, de elmesélnéd, röhögsz-e, amikor a nyomtatódat, amit alig használtál, kukázhatod, pedig kurvára nem kellene még?
Vagy az összes felhozott példa esetén? Vagy, most jövök rá: mindenki hülye, akinél ilyen elõfordul, még ha rendszeresen is, mert okoskánk tudja, hogy ezt mind a felhasználók idézik elõ és tehát jobban kell haragudnunk egymásra ezek miatt, mint a nyerészkedõ gyártókra...

Ez megint humor rovat lett, mint az összes, ahova beírsz...

Akkor nevetek is! <#circling>
© levente682013. 08. 28.. 19:46||#127
Na ez a nettó baromság.

Meséld el, melyik fogyasztó kért ekkora állatságot a kocsijába?

Addig, amíg ótvar dízelek rángatnak egy teljes kasznit és kerregnek, hogy megõrülök mindegyik hangjától, még a leglágyabb hangúétól is, nem beszélve arról, amelyik jó katalizátor híján még borzalmas bûzt is áraszt, addig valaki megkérte valamelyik gyártót, hogy ilyet csináljon?
Simán állítja egy "átlag user", hogy õ nem érzi a rezonanciát, nem hallja a hangját, nem érzi a szagát, de kért kettõs tömegû lendkereket, hogy az a garantált szopatás legyen? Ráadásul, azt is kérte, hogy olyan szarul csinálják meg?

Ma is megnyerted a hülyeség mondó versenyt...

Mesélj még a többi ilyen, a fogyasztótól származó ötletrõl, kérlek!

Annyi ilyen mocskos szívatás van, mi okozzuk? Mekkora poén...

A forgásirányos fékbetét, a hõpatronos vezérmûszíj feszítõ, a csak szakmûhelyben cserélhetõ izzók, az egyben cserélendõ lengõkarok, a még szakszervizben is szívással szerelhetõ futómûvek, amik a magyar utakon szépen bizonyítanak is, miközben húsz éves autóban van bõven jobb futómû, ami még sportos is akár és nem megy szarrá nálunk SEM, de ha mégis, akkor fillérekbe kerül a javítása a faja világverõ szarokhoz képest...

Ezek mind a baromság fellegvárai, de te biztos tudod, hogy ez NEKÜNK, ÉRTÜNK ÉS MIATTUNK van így.

"Az a film teljesen komolytalan, komoly ember nem is pazarol rá szót. Nem véletlen, hogy aki ilyennel foglalkozik vagy valamennyire ért hozzá az csak röhög rajta."

Na, akkor, te a semmihez sem értõ, de mindenbe beleokoskodó, elemezd nekünk a világot és bizonyítsd be, hogy a film, a cikkek, meg mindenki, aki saját tapasztalata nyomán egyetért az azokban levõkkel, simán hülye.

Kérdés: te miattam jöttél ide ismét hozni az ostoba formádat? Könyörülj, van itt elég hülye nélküled is!
-1
© narumon2013. 08. 27.. 10:05||#126
"de aza film amivel dobálóznak egyesek(The Light Bulb Conspiracy)"

Az a film teljesen komolytalan, komoly ember nem is pazarol rá szót. Nem véletlen, hogy aki ilyennel foglalkozik vagy valamennyire ért hozzá az csak röhög rajta.
Számtalan esetben a rövidebb élettartam pont NEKÜNK fogyasztóknak köszönhetõ - jó példa az újabb autókban a kettõs tömegû lendkerék. Nem azért rakják a kocsiba, hogy szívassanak a cseréjével, hanem mert a legtöbb embert (átlag) jobban érdekli, hogy a kocsi motorja simábban járjon mint az, hogy mi lesz 150-250e km múlva.
+1-1
© narumon2013. 08. 27.. 09:59||#125
Ajjaj nálad elég kemény gondok vannak! Ágyad alatt lakik-e valaki?
+1-1
© teddybear2013. 08. 26.. 22:16||#124
A nejlont pont a 2.VH. elõtt találták fel. A kutató elképedve tapasztalta, hogy az általa kifejlesztett mûszál szakítószilárdsága csak kicsivel van az elemi selyemszál szakítószilárdsága alatt.
A 2.VH. alatt Amerika nem tudott selymet váséárolni a távolkeletrõl, ezért használták a nejlont az ejtõernyõkhöz, illetve sok más termékbe.
Még mindig van az eredetihez hasonlóan jó minõségû gyártmány belõle, például az autók biztonsági öveiben is részben ilyen szál van.
© levente682013. 08. 26.. 18:37||#123
Jéééé, ettõl a baromtól is tanultam újat, nem tudtam, mi a jó franc lehet a konteózás....


Molnibalfasz!

Köszönööööööööm!

<#mf1>


Örülnék persze, ha értelmeset is tanulhatnék tõled, bár ez eddigiek alapján az szinte kizárt, csak a hülyeség folyik az agyadból... <#action>
-2
© ostoros2013. 08. 26.. 09:43||#122
A harisnyás történet egyértelmûen igaz. Ugye a nejlont elõször ejtõernyõ gyártásra használták. Sõt, én azt is hallottam, hogy az elsõ belõle készült harisnyák nem hogy elszakadtak, hanem a lábrésznél keményre taposódott.
© BladeW2013. 08. 26.. 08:50||#121
Most néztem, 3 szobaventillátort, 3 lapátos. Aztán megnéztem egy pár klima kültéri egységét, azokban meg a legtöbb esetben 4 lapát van. (Konkrétan a miénkben 3, tönkre is ment.) Szóval gyanús!
© Molnibalage2013. 08. 26.. 07:46||#120
Amúgy neked Tata Nano-t kéne venned autónak, úgy is természetesnek veszed az elcseszett konstrukció utólagos kijavítását, hát azt javítgathatnád 😄D

Ezt meg hol mondtam...? Pont az, hogy a régi szar fogtaliga KGST termékek voltak ilyenek. A Skoda autónk annyiszor rohadt le alattunk, hogy számolni sem tudom, a mosógépünk annyiszor szerelték, hogy ihaj. A hûtõbõl állandóan folyt valami, szigetelése egy vicc volt, kompresszora egy rakás szar.

Egy õskori Opel Astrával jár a fater 10+ éve, de egyszer nem állt meg még alatta. Az új mosógépet is kellett szerelni, de 10 év alatt kétszer és két félórás kis munka volt. A hûõnek semmi baja.

Az olcsó elektronikai termékek azok, ahol nagyon hullámzik a minõség, ezért is álltam le azzal, hogy külön mp3 playert veszek...
© Molnibalage2013. 08. 26.. 07:41||#119
A nem lecserélt hûtõ is 4 évig ment nálam hiba nélkül... Soha semmi komoly bajom nem volt semmilyen számítógépben levõ ventivel, pedig 17 éve van PC-m és volt pár konfigom...