Berta Sándor

2020-ban a SIM-kártya lesz a személyazonosságunk alapja

Tim Jones jövőkutató szerint növekedni fog az emberek mobil követésének elfogadottsága, ami annak köszönhető, hogy a tartózkodási helyünk egyet jelent a mobiltelefonunk pozíciójával.

"Az, hogy valakinek a mobilja hol található, mondjuk a vonaton vagy a hálószobában, egyenértékű azzal, hogy az illető hol található. Ezt továbbgondolva a személyazonosságunk egyenlő lesz a SIM-kártyával" - jelentette ki Tim Jones, a Future Agenda alapítója, aki azzal foglalkozik, hogy milyen lesz a világ 2020-ban. A szakember szerint az emberek egyre inkább elfogadják majd azt, hogy a mobiljaikon keresztül nyomon követik a viselkedésüket és a mozgásukat.

"Tíz évvel ezelőtt még senki sem hitte volna, hogy az olyan dolgok, mint a helyhez kötött szolgáltatások és alkalmazások elterjednek, manapság pedig mindennaposak. Öt vagy tíz éven belül azonban "magánszféra-Csernobil" következhet be - legalábbis ezt lehet hallani amerikai kormányzati körökből. A mi véleményünk ezzel kapcsolatban az, hogy a magánszférával kapcsolatos hozzáállás alapvetően megváltozik majd. Sok függ majd attól, hogy ki férhet hozzá az adatokhoz és kikben bízunk meg. Mindenkinek foglalkoznia kell ezzel a problémával, még azelőtt, hogy hirtelen bekövetkezne" - fejtette ki Tim Jones.

A jövőkutató szerint 2020-ban várhatóan 50 milliárd SIM-kártya lesz forgalomban (többsége eszközökben lesz) és addigra az összes adatot digitalizálni fogják. Eddig a Google az adatok 30-40 százalékát digitalizálta világszerte. A személyes adatok elérhetősége miatt nem átlagáruk lesz a különböző információcsomagoknak, az ár függ majd a személyes profiltól. Az árakat dinamikusan fogják kialakítani és közrejátszik, hogy kicsoda az illető, mennyire gazdag és mit vásárolt legutóbb - legalábbis ezt szeretnék elérni a mobil fizetés elterjedését támogató kereskedők.

Tim Jones hangsúlyozta: az alternatív fizetési módok - például Kenyában, Tanzániában, Dél-Afrikában és Indiában az M-Pesa - egyre inkább elterjednek. "Kenyában a pénz 70 százaléka már így cserél gazdát. Afrikában több pénzt forgalmaznak az M-Pesa segítségével, mint amennyi segély a világ összes országából érkezik. Ezeket a fizetési módszereket nem szabad szem elől téveszteni, mivel komoly befolyásuk lehet. Ezen az úton azt sem lehet ellenőrizni, hogy mennyi adót fizettek be, a kormányok éppen ezért tartanak tőle. Az alternatív fizetőeszközöket, például a Bitcoin és az Amazon Coins rendszerét is érdemes figyelemmel kísérni. 2020-ban a pénzforgalom legalább öt százaléka alternatív fizetési módszereken keresztül valósul majd meg. A készpénz ugyanakkor soha nem fog eltűnni és ez részben a feketepiacnak köszönhető, mert ott teljesen sosem fognak elektronikus pénzre átállni" - nyilatkozta a szakember.

A Future Agenda alapítója végül leszögezte: 2020-ban már nem lesznek összeütköző gépkocsik, de ehhez az kell, hogy a járművek minden adathoz hozzáférhessenek. Ez egy nagy kihívás lesz, elsősorban a robot teherautók megjelenése és elterjedése várható. Szerinte lesznek külön sávok az intelligens autópályákon, amelyek kifejezetten a teherautóknak lesznek fenntartva. Több tehergépkocsi lesz elektronikus úton összekötve egymással és vezető közülük csak az elsőben fog ülni. A 3D-nyomtatók viszont nem fognak elterjedni, ezek az eszközök csak bizonyos területeken jelennek majd meg. Ennek egyik oka, hogy kérdéses lesz kié a kinyomtatott tárgyak szerzői joga.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #5
    Ha 2050-et mondott volna, hat talan.
    Igy valoban netto baromsag.
    7 ev van addig hatra, hol el ez, a Holdon?
  • Mekong Delta #4
    Ha ez kötelező lesz, akkor lesz utoljára mobilom! nem hiszem el hogy nem lehet mobil nélkül élni..
  • Vol Jin #3
    Baromság.

    Egyébként, ha kíváncsiak vagyunk, hogy milyen nem lesz a jövő, akkor csak meg kell hallgatni egy önjelölt gurut.

    Az, hogy mire keresünk rá a googlen, és legközelebb ahhoz kapcsolódó reklámot kapunk, az nagyjából pont nem érdekel senkit. De amit ez a manusz vízionál, az netto marhaság.
  • kvp #2
    Amig nem kotelezo, addig nem gond. Viszont ha kotelezove teszik, hogy az ember bekapcsolt telefonnal jarkaljon mindenhova, akkor tenyleg osszejohet a kormanyzatok altal emlitett problema. Annyira gyenge a biztonsaga a mostani mobilhalozatoknak es szolgaltatasoknak, hogy ha mindig biztosak lehetunk benne, hogy minden embernel van egy nevere szolo telefon, akkor ezzel nagyon konnyen vissza lehet elni. Mind kormanyzati, mind bunozoi oldalrol.

    Az otlet egyebkent ertheto es mar ma is jellemzo egyes tarsadalmi csoportokra, de annyira kidolgozatlan a mai technologia, hogy nem valoszinu, hogy 7 even belul ez a cikkben leirt modon megvalosithato.
  • galocza #1
    b+ én nem hurcolom a telefonomat. nem vagyok agilis, ambíciózus, motivált, metroszexuális tímpléjer zombi.