Berta Sándor

Külföldi szervereket is megtámadhat a holland rendőrség

A holland kormány bejelentette, hogy a nyomozó hatóságok az eddiginél jóval több jogosítványt kapnak azért, hogy eredményesen vehessék fel a harcot az IT-bűnözéssel.

A nyilvánosságra hozott Memorie van toelichting wetsvoorstel versterking aanpak computercriminaliteit című törvénytervezet alapján a jövőben a helyi rendőröknek joguk lenne betörni különböző számítógépekbe, azokra feltelepíthetnének kémszoftvereket, elolvashatnák a tulajdonos elektronikus leveleit és akár adatokat is törölhetnének. A rendőrség jogot kapna arra is, hogy akár a külföldön elhelyezett szerverekbe is betörjön, abban az esetben, ha azokat például a holland számítógépek vagy IT-rendszerek ellen DDoS-támadások végrehajtására használnák fel.

Az ilyen akciókhoz szükség lesz bírói engedélyre. A törvénytervezetben szerepel még egy érdekes cikkely, mely alapján a gyanúsítottak bűncselekményt követnének el azzal, ha a rendőrségi nyomozások során az általuk korábban titkosított adatokat nem hajlandók hozzáférhetővé tenni. A dokumentum készítői elsősorban a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények és a terrorizmus ellen szeretnék felvenni eredményesen harcot. Ezen kívül Ivo Opstelten holland igazságügyi miniszter azt szeretné elérni, hogy büntessék az adatok kiszivárogtatását és a hatóságok szigorúbban lépjenek fel a DDoS-támadások elkövetőivel szemben is.

Több szervezet is támadta az elképzeléseket; azzal érveltek, hogy a törvényre semmi szükség sincsen és könnyen megteremtheti a feltételeket egy elnyomó rezsim létrehozására. Simone Halink, a Bits of Freedom munkatársa elhamarkodottnak nevezte a tervezetet, szerinte a holland rendőrségnek nem plusz jogosítványokra van szüksége, hiszen jelenleg is hiány van a szükséges tudásból és szakemberekből.

A helyi parlament várhatóan az év végén tárgyalhat a jogszabály elfogadásáról, addig azonban várhatóan számos vita lesz az ötletről és akár tüntetésekre is sor kerülhet. Januárban hasonló elképzelésekről számoltunk be Ausztráliában: jelentős mértékben kibővítenék az Australian Security Intelligence Organisation (ASIO) nevű titkosszolgálat jogkörét. A helyi igazságügyi minisztérium olyan engedélyeket biztosítana az ASIO munkatársainak, amelyek lehetővé tennék, hogy az ügyekkel semmilyen viszonyban nem lévő személyek számítógépeibe is betörjenek. Az ügynökök ezekről a külsős PC-ről és notebookokról törhetnék majd fel a célszemélyek számítógépeit. Az akciók jóváhagyásához nem lenne szükség bírói engedélyre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #15
    azért nem pont így van. Az állam pl. fentartja az erőszak szervezetket, de te nem csinálhatsz magánhadsereget esetleg magán rendőrséget. Vagy ha még is lehet azoknak a jogköre pontosan annyi mint egy átlagos civilnek.

    Cikkhez: azért azt figyeltétek, hogy "amelyek lehetővé tennék, hogy az ügyekkel semmilyen viszonyban nem lévő személyek számítógépeibe is betörjenek. Az ügynökök ezekről a külsős PC-ről és notebookokról törhetnék majd fel a célszemélyek számítógépeit. Az akciók jóváhagyásához nem lenne szükség bírói engedélyre."
    magyarán nem is kell nekem semmit elkövetnem ahhoz, hogy feltörjék a gépemet, csak azért, hogy az én gépemről indítsanak támadást az ő célpontjuk ellen.
    Namost ugye ez pl. a magyar BTK értelmében erősen számítógépes bűncselekmény kategória, és nem hinném, hogy a magyar ügyészség engedélyt adna a holland fakabátoknak, hogy teljesen ártatlan magyar emberek gépét feltörjék csak azért, mert onnan könnyebben támadhato, egy az ország terlüetén működő pl. DDoS támadásokat vezérlő szerver.

    Gy.k. a holland törvénykezés hivatalosan is engedélyeztre a rendrőségnek a számítógépes bűncselekmények elkövetését annak érdekében, hogy valakit elkapjanak. Miért nem marad az ilyen a klumpás tulipán termesztésnél?

  • Sajátvéleményem #14
    Én is bár kit megtámadhatok, max. lecsuknak.
    Akkor minek vannak a hacker ellenes törvények.
    Ha egy államnak lehet, akkor bár kinek.
  • kvp #13
    Ezzel az egesszel egy baj van. Ha kulfoldi gepet tamadnak meg es mellelonek, akkor az ensz legutobbi dontese szerint a megtamadott fel valaszolhat katonai eszkozokkel. Tehat mondjuk feltornek egy tamadonak velt orosz katonai szervert, amire az oroszok szetlovik az orszagukat. Ugyanis a tamado gep az ip cim ismereteben sem allapithato meg, ugyanis az ip cim is hamisithato ha valaki hozzafer az egyik router-hez ami a BGP szerinti alap utvonalon van. A torveny tobbi resze mar nem technikai vagy katonai problema hanem a szabadsagjogok kerdeskorebe tartozik.
  • vision5 #12
    Itt a kulcsmondat:

    Az ilyen akciókhoz szükség lesz bírói engedélyre.
  • vision5 #11
    Végül is a hollandok a rabszolgakereskedelemben is élen jártak.
  • Whysper #10
    Szóval lényegében éppen ki van,lesz valakinek az útjában? 8)
  • csulok0000 #9
    tehát a te felfogásod szerint, azért mert a világon valahol már csinálják ezt, ezért mindenki csinálhatja?

    pont hogy az említett hivataloknak is vissza kellene vetetni az engedélyeit.
  • Faterx #8
    Omega: Ez azt hiszem költői kérdés marad.
  • Tetsuo #7
    Az amerikai CIA és NSA, az izraeli Mossad simán megtette eddig is a világon bárhol.
    Az FBI pedig (hivatalosan csak) USÁ-ban, majdnem mindent megtehet.
  • Omega #6
    Nálunk nem ezt csinálja a Nemzeti Védelmi Szolgálat bírósági ítélet nélkül?