Gyurkity Péter
Hatalmas vitát vált ki az internetadó
A tengerentúlon ismét napirendre került az internetadó bevezetése, amely ellen érdekes módon nem minden nagyobb szereplő tiltakozik. Hosszú ideje tartó vitáról van szó, amely a kezdeményezők szerint a hagyományos és az e-kereskedelem szereplői számára egyenlő esélyeket biztosít, míg a kritikusok egyszerűen lehúzásról beszélnek, amely az állam szűnni nem akaró pénzéhségét hivatott csillapítani. Az európai kontinensen ettől eltérő helyzetet találunk, míg hazánkban néhány további csavarral bonyolódik a kép.
Az új amerikai törvényjavaslat már nevében is kiemeli az egyenlő esélyek biztosításának szándékát, hiszen ezúttal Marketplace Fairness Act néven merült fel a kezdeményezés. Meglehetősen hosszú történetről van szó, hiszen a két oldal küzdelme nagyjából 20 éves múltra tekinthet vissza, az eredeti szabályozás pedig egy olyan időszakból maradt ránk, amelyben az internet még semmilyen szerepet nem nem töltött be az átlagemberek életében. Többek között ezért is bonyolult a téma, amely azonban a gazdasági kényszerűségek miatt közeledni látszik a lezárás felé - elég ha csak az államok súlyos eladósodottságát nézzük.
Az amerikai probléma alapja, hogy a jelenlegi szabályozás eltérő módon kezeli a hagyományos és az e-kereskedelemben érdekelt szereplőket. Szigorúan a vásárló szempontjából nézve, amíg a saját államon belüli kereskedőktől szerzem be a kívánt árucikkeket, addig fizetni fogom a helyi forgalmi adót, ha viszont az adott államon kívülről rendelem meg ugyanazon termékeket, kikerülhetem az említett adó megfizetését. Az online forgalmazók emiatt előnyben vannak, hiszen a saját államukon kívüli vásárlóknak (akik nyilván többségben vannak) alacsonyabb árat szabhatnak meg, illetve megvan a lehetőségük a nagyobb profit besöprésére. A hagyományos csatornákra támaszkodó, fizikai eladóhelyen keresztül ilyen tevékenységet folytató szereplőknek eközben meg kell küzdeniük a vásárlási szokások megváltozása miatti forgalomkieséssel és az internetes forgalmazók gyors előretörésével.
Az online szereplők az adó hiánya miatt versenyelőnyt élveznek
Jellemző, hogy a precedenst egy 20 évvel ezelőtt meghozott ítélet jelenti, amelyben kimondták, hogy egy adott állam nem kényszerítheti az általa kivetett helyi adó alkalmazására az államon kívüli, helyi jelenléttel nem rendelkező forgalmazókat, hiszen ez túlságosan bonyolult lenne. Erre az ítéletre alapozva állítják az online kereskedelem adómentességének támogatói, hogy nem szabad megváltoztatni a mostani állapotokat, bár azt valószínűleg ők is belátják, hogy az elmúlt két évtizedben sokat változott a helyzet, ma már jóval könnyebb lenne megvalósítani a szóban forgó adók bekalkulálását és kivetését.
Azóta többször is előkerült a téma, több javaslat is született arra vonatkozóan, hogy egyenlő esélyeket kell biztosítani az online és a fizikai forgalmazóknak, ami azt jelentené, hogy a helyi forgalmi adókat mindkét esetben kivetnék a vásárlókra, ezt pedig az adott forgalmazó utalná vissza a lakóhely szerinti államnak. A mostani törvényjavaslat is ezt valósítaná meg, azzal a kikötéssel, hogy a forgalmazónak legalább 1 millió dolláros bevétellel kell rendelkeznie, vagyis az igazán kicsiket ez nem érintené. Bonyolítja viszont a helyzetet, hogy a vásárlók számára továbbra is nyitva marad a lehetőség, hogy egyszerűen átlépjenek egy szomszédos állam területére, ott alacsonyabb áron szerezzenek be egyes termékeket (néhány államban például nincs is forgalmi adó), majd rövid úton visszatérjenek otthonukba, bizonyos értelemben megkárosítva saját államukat (az adott állam minden bizonnyal így értelmezné a lépést).
A javaslatot természetesen sok online cég ellenzi, őket ezúttal is az eBay vezeti közös rohamra, míg az Amazon érdekes módon (hasonlóan a 2011-es esethez) most is támogatja a kezdeményezést. Utóbbi cégnél nyilván úgy gondolják, hogy ők kellően nagyok ahhoz, hogy ne érintse őket nagyon kellemetlenül az adózás, és mivel számos egyéb országban amúgy is meg kell birkózniuk az ottani szabályozással, így nem is lenne túl ismeretlen a problémakör. Arra számítanak, hogy törvény elsősorban közvetlen riválisaikat fogja majd vissza, ők pedig továbbra is kényelmesen nyomulnak majd előre a piacon.
Érdemes megjegyeznünk, hogy az európai kontinensen ettől alapvetően eltérő állapotokat találunk. Az Európai Unió már egy 2002-es direktívában szabályozta az e-kereskedelem esetében kivetett forgalmi adó kérdését, a tagországok által meghatározott (akkor 15 és 25 százalék közötti) forgalmi adó alkalmazásával. Ezt később úgy módosították, hogy az Unión belülről származó áruk és szolgáltatások közösségen kívül történő értékesítése (export) esetén az adott cégek mentesültek az adó kivetése alól, míg az Unión kívülről beérkező termékek és e-szolgáltatások (import) adókötelesek maradtak - ezt hosszú évek óta jól tudják azok, akik mondjuk egy amerikai előfizetés MMO havidíját kénytelenek megfizetni a magasabb áron.
2015-től annyiban módosul a szabályozás, hogy a műsorszolgáltatók, a telekommunikációs cégek, valamint az e-szolgáltatások esetében nem a szolgáltató, hanem a vásárló fizikai helye számít majd a VAT meghatározásában, így az érintett cégeknek az ügyfél lakhelye szerinti rátát kell majd alkalmazniuk - ezzel azonos besorolás alá esnek majd mindazon uniós és nem uniós vállalatok, akik EU-lakosoknak értékesítenek valamilyen terméket, akár online, akár hagyományos úton. Érdekesség, hogy a VoIP-t telekommunikációs szolgáltatásként határozzák meg, míg az interneten továbbított televíziós és rádiós műsorok csak akkor tartoznak a műsorszórás kategóriába, amennyiben azokat élőben, azzal egy időben valamely hagyományos tv- és rádiós csatornán sugározzák, ellenkező esetben ezek e-szolgáltatásként jönnek számításba.
Külön internetadó kivetése az évek során több tagországban is felmerült, ez azonban az amerikai javaslattal ellentétben nem az e-kereskedelemre kivetett forgalmi adó lenne, hanem a felhasználók által megfizetendő illeték. Az Egyesült Királyságban 2009-ben hatalmas felháborodást váltott ki egy ilyen elképzelés, míg itthon egy évvel korábban hasonló módon fogadták az úgynevezett kulturális járulék ötletét - ez annak rendje és módja szerint el is tűnt a süllyesztőben.
Tavaly újból felbukkant egy új, ezúttal telefon- és internetadónak nevezett javaslat, amely minden vezetékes és mobiltelefonra, illetve az internethasználatra egyaránt vonatkozott volna. Ez jellemző módon bekerült az év legtöbbször megosztott hírei közé, az egy hónappal később megszületett törvény viszont már egyszerűen telefonadóként vált ismertté. Ez elsősorban a szolgáltatókat sújtja, akik el is követtek mindent annak visszavonása, vagy legalábbis módosítása érdekében, végül azonban nem jártak sikerrel - az már más kérdés, hogy ezt mennyiben tudják áthárítani az előfizetőkre.
A lépésből komoly bonyodalom lett, a 2010-es telekommunikációs különadó után Brüsszel emiatt is eljárást indított Magyarország ellen, amíg azonban a különadót az idei évtől kivezették (ezzel pedig megszűnt a szektor kettős adóztatása), addig a telefonadó tekintetében tovább tart a vita.
Az új amerikai törvényjavaslat már nevében is kiemeli az egyenlő esélyek biztosításának szándékát, hiszen ezúttal Marketplace Fairness Act néven merült fel a kezdeményezés. Meglehetősen hosszú történetről van szó, hiszen a két oldal küzdelme nagyjából 20 éves múltra tekinthet vissza, az eredeti szabályozás pedig egy olyan időszakból maradt ránk, amelyben az internet még semmilyen szerepet nem nem töltött be az átlagemberek életében. Többek között ezért is bonyolult a téma, amely azonban a gazdasági kényszerűségek miatt közeledni látszik a lezárás felé - elég ha csak az államok súlyos eladósodottságát nézzük.
Az amerikai probléma alapja, hogy a jelenlegi szabályozás eltérő módon kezeli a hagyományos és az e-kereskedelemben érdekelt szereplőket. Szigorúan a vásárló szempontjából nézve, amíg a saját államon belüli kereskedőktől szerzem be a kívánt árucikkeket, addig fizetni fogom a helyi forgalmi adót, ha viszont az adott államon kívülről rendelem meg ugyanazon termékeket, kikerülhetem az említett adó megfizetését. Az online forgalmazók emiatt előnyben vannak, hiszen a saját államukon kívüli vásárlóknak (akik nyilván többségben vannak) alacsonyabb árat szabhatnak meg, illetve megvan a lehetőségük a nagyobb profit besöprésére. A hagyományos csatornákra támaszkodó, fizikai eladóhelyen keresztül ilyen tevékenységet folytató szereplőknek eközben meg kell küzdeniük a vásárlási szokások megváltozása miatti forgalomkieséssel és az internetes forgalmazók gyors előretörésével.
Az online szereplők az adó hiánya miatt versenyelőnyt élveznek
Jellemző, hogy a precedenst egy 20 évvel ezelőtt meghozott ítélet jelenti, amelyben kimondták, hogy egy adott állam nem kényszerítheti az általa kivetett helyi adó alkalmazására az államon kívüli, helyi jelenléttel nem rendelkező forgalmazókat, hiszen ez túlságosan bonyolult lenne. Erre az ítéletre alapozva állítják az online kereskedelem adómentességének támogatói, hogy nem szabad megváltoztatni a mostani állapotokat, bár azt valószínűleg ők is belátják, hogy az elmúlt két évtizedben sokat változott a helyzet, ma már jóval könnyebb lenne megvalósítani a szóban forgó adók bekalkulálását és kivetését.
Azóta többször is előkerült a téma, több javaslat is született arra vonatkozóan, hogy egyenlő esélyeket kell biztosítani az online és a fizikai forgalmazóknak, ami azt jelentené, hogy a helyi forgalmi adókat mindkét esetben kivetnék a vásárlókra, ezt pedig az adott forgalmazó utalná vissza a lakóhely szerinti államnak. A mostani törvényjavaslat is ezt valósítaná meg, azzal a kikötéssel, hogy a forgalmazónak legalább 1 millió dolláros bevétellel kell rendelkeznie, vagyis az igazán kicsiket ez nem érintené. Bonyolítja viszont a helyzetet, hogy a vásárlók számára továbbra is nyitva marad a lehetőség, hogy egyszerűen átlépjenek egy szomszédos állam területére, ott alacsonyabb áron szerezzenek be egyes termékeket (néhány államban például nincs is forgalmi adó), majd rövid úton visszatérjenek otthonukba, bizonyos értelemben megkárosítva saját államukat (az adott állam minden bizonnyal így értelmezné a lépést).
A javaslatot természetesen sok online cég ellenzi, őket ezúttal is az eBay vezeti közös rohamra, míg az Amazon érdekes módon (hasonlóan a 2011-es esethez) most is támogatja a kezdeményezést. Utóbbi cégnél nyilván úgy gondolják, hogy ők kellően nagyok ahhoz, hogy ne érintse őket nagyon kellemetlenül az adózás, és mivel számos egyéb országban amúgy is meg kell birkózniuk az ottani szabályozással, így nem is lenne túl ismeretlen a problémakör. Arra számítanak, hogy törvény elsősorban közvetlen riválisaikat fogja majd vissza, ők pedig továbbra is kényelmesen nyomulnak majd előre a piacon.
Érdemes megjegyeznünk, hogy az európai kontinensen ettől alapvetően eltérő állapotokat találunk. Az Európai Unió már egy 2002-es direktívában szabályozta az e-kereskedelem esetében kivetett forgalmi adó kérdését, a tagországok által meghatározott (akkor 15 és 25 százalék közötti) forgalmi adó alkalmazásával. Ezt később úgy módosították, hogy az Unión belülről származó áruk és szolgáltatások közösségen kívül történő értékesítése (export) esetén az adott cégek mentesültek az adó kivetése alól, míg az Unión kívülről beérkező termékek és e-szolgáltatások (import) adókötelesek maradtak - ezt hosszú évek óta jól tudják azok, akik mondjuk egy amerikai előfizetés MMO havidíját kénytelenek megfizetni a magasabb áron.
2015-től annyiban módosul a szabályozás, hogy a műsorszolgáltatók, a telekommunikációs cégek, valamint az e-szolgáltatások esetében nem a szolgáltató, hanem a vásárló fizikai helye számít majd a VAT meghatározásában, így az érintett cégeknek az ügyfél lakhelye szerinti rátát kell majd alkalmazniuk - ezzel azonos besorolás alá esnek majd mindazon uniós és nem uniós vállalatok, akik EU-lakosoknak értékesítenek valamilyen terméket, akár online, akár hagyományos úton. Érdekesség, hogy a VoIP-t telekommunikációs szolgáltatásként határozzák meg, míg az interneten továbbított televíziós és rádiós műsorok csak akkor tartoznak a műsorszórás kategóriába, amennyiben azokat élőben, azzal egy időben valamely hagyományos tv- és rádiós csatornán sugározzák, ellenkező esetben ezek e-szolgáltatásként jönnek számításba.
Külön internetadó kivetése az évek során több tagországban is felmerült, ez azonban az amerikai javaslattal ellentétben nem az e-kereskedelemre kivetett forgalmi adó lenne, hanem a felhasználók által megfizetendő illeték. Az Egyesült Királyságban 2009-ben hatalmas felháborodást váltott ki egy ilyen elképzelés, míg itthon egy évvel korábban hasonló módon fogadták az úgynevezett kulturális járulék ötletét - ez annak rendje és módja szerint el is tűnt a süllyesztőben.
Tavaly újból felbukkant egy új, ezúttal telefon- és internetadónak nevezett javaslat, amely minden vezetékes és mobiltelefonra, illetve az internethasználatra egyaránt vonatkozott volna. Ez jellemző módon bekerült az év legtöbbször megosztott hírei közé, az egy hónappal később megszületett törvény viszont már egyszerűen telefonadóként vált ismertté. Ez elsősorban a szolgáltatókat sújtja, akik el is követtek mindent annak visszavonása, vagy legalábbis módosítása érdekében, végül azonban nem jártak sikerrel - az már más kérdés, hogy ezt mennyiben tudják áthárítani az előfizetőkre.
A lépésből komoly bonyodalom lett, a 2010-es telekommunikációs különadó után Brüsszel emiatt is eljárást indított Magyarország ellen, amíg azonban a különadót az idei évtől kivezették (ezzel pedig megszűnt a szektor kettős adóztatása), addig a telefonadó tekintetében tovább tart a vita.