Berta Sándor

Óriás hibridet mutatott be a Dell

Az XPS sorozat új tagját mutatta be a PC-gyártó, egy Windows 8 operációs rendszert futtató óriási, asztali használatra szánt táblagépet, mely mozgathatósága ellenére PC-ként is használható.

A Windows 8 megítélése kapcsán komoly vita van a felhasználók és a gyártók köreiben egyaránt, az viszont mindenképpen tény, hogy az új operációs rendszer lehetővé tette egy teljesen új termékkategória, a hibrid készülékek kialakulását. Ezek olyan eszközök, amelyek egyszerre asztali számítógépek, illetve notebookok és ezek érintőképernyője használható önállóan tábla PC-ként is. A Dell a South by Southwest (SXSW) konferencián jelentette be legújabb hibrid modelljét. Az XPS 18 egy mindent egyben tartalmazó számítógép, amelynek a kijelzője 18,4 collos. A hátulján elhelyezett tartó segítségével akár az asztalon önmagában is használható, emellett dokkolóegységbe is csatlakoztatható. Az XPS 18 súlya 2,2 kilogramm. (A hasonló Sony Vaio Tap 20 5,2 kilogramm, de ahhoz 20 collos kijelző tartozik.)


Az Engadget információi alapján az új termék minimum 900 dollárba fog kerülni. Ezért cserébe kétmagos Pentium (ULV) processzort, 4 gigabájt memóriát, 320 gigabájtos SSD-meghajtót és HDMI-kimenetet kap a vásárló. A csúcsmodellbe Core i7 CPU, 8 gigabájt RAM és 512 gigabájtos SSD kerül. Mindegyik változat áprilistól lesz elérhető és jár hozzájuk Bluetooth-portra csatlakoztatható billentyűzet és egér, valamint 50 dollárért vásárolható dokkolóegység.


A Full HD felbontású óriás akkumulátora 5 óra működést tesz lehetővé, de nyilvánvalóan nem arra szánták, hogy a buszon ezen nézzünk videót. Hibrideket eddig az Asus és a Lenovo mutatott be, míg a Dell XPS 12 táblagéppé alakítható ultrabook. Az AMD februárban jelezte, hogy növelné a hibrid készülékek üzemidejét. A cél a táblák és a notebookok előnyeinek egyesítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!