Berta Sándor

Gyenge a Google kereső beszédfelismerése

A webes konszern egyik vezetője úgy vélte, hogy a legnagyobb kihívásokat a technológiák továbbfejlesztése szempontjából a szövegösszefüggések és a természetes beszéd megértése jelenti.

A fő feladatok már az első keresők kifejlesztése óta gyakorlatilag változatlanok. Amit Singhal, a Google keresőrészlegének vezetője szerint az elmúlt időben e problémák közül még egyet sem oldottak meg. A szövegösszefüggéseket megértő keresési algoritmusok fejlesztésének központjában az úgynevezett ismeretgráf (Knowledge Graph) áll. A kimondott szavak, a természetes beszéd és az emberek beszélgetéseinek megértésén is számos csoport dolgozik a társaságnál, munka tehát van bőven.

Ugyan az elmúlt években a különböző területeken sikerült némi előrelépést elérni, azonban Singhal ezekkel az eredményekkel közel sem elégedett. Az említett területeken van a legnagyobb szükség a fejlődésre, méghozzá azért, hogy a keresők új minőségi szintre tudjanak lépni. A fejlesztők álma az, hogy egyszer majd olyan legyen a Google keresője, mint a Star Trekben lévő űrhajók fedélzeti számítógépe.

A végső cél az, hogy a felhasználók válaszokat és ne találatokat kapjanak az általuk feltett kérdésekre, még akkor is, ha előzetesen nem adnak meg minden szükséges információt. A fejlesztőknek ráadásul figyelembe kell majd venniük azt is, hogy megváltoztak a felhasználói szokások, elterjedtek az okostelefonok, s ezeknél a készülékeknél előtérbe kerül a beszédvezérlés. Azonban Singhal leszögezte: ez csupán még mindig csupán egy lépés abba az irányba, hogy minden platformon a legjobb kereső jelenhessen meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #2
  • wiIlcox #1
    Már eleve a cikk címe rossz. A gugli elég jól ismeri fel a beszédet, sokkal jobban, mint a konkurencia. Amiről az ürge beszél, az a keresési feltétel értelmezésére utal, amennyiben nem csupán konkrét szavakra keresünk. És ugyebár tökmindegy, hogy leírt, vagy kimondott szavakról van szó.