Gyurkity Péter

Megjelent a HTC Butterfly és a One SV

Az előzetes várakozásnak megfelelően a HTC Japán után a globális piacon is elérhetővé tette új zászlóshajóját, amely kellemes külsővel és jellemzőkkel jelenik meg, a ma már egyre divatosabb méretben.

Október közepén még arról számoltunk be, hogy a gyártó kizárólag Japánban dobja piacra legújabb fejlesztését, a globális elérhetőség pedig kérdéses. Nem kellett nagyon sokáig várnunk a helyzet tisztázására, a cég ugyanis jelezte, hogy a többi régió sem marad Butterfly nélkül, amely ezúttal a "J" kitételt elhagyva bukkan fel.


A HTC Butterfly nem sokat változott az eredeti bejelentés óta. A készülék kijelzője továbbra is egy 5 hüvelykes SuperLCD 3 panel, amely 1080p felbontást támogat. A megfelelő teljesítményről az 1,5 GHz-es négymagos Qualcomm Snapdragon S4 processzor gondoskodik, amely az Adreno 320 grafikus vezérlővel, valamint 2 GB memóriával egészül ki. A belső tároló mérete 16 GB, ez pedig microSD révén további 32 GB-tal bővíthető. Azt még nem tudni, hogy a szoftver mely verziója lesz a telefonon, de valószínűsíthető az Android 4.1 Jelly Bean.

A hátoldalon egy 8 megapixeles kamera kapott helyet, LED flash és 1080p felbontású videórögzítés kíséretében. Az előlapon ehhez 2,1 megapixeles kamera társul, míg a folyamatos elérésről HSPA, WiFi, Bluetooth 4.0, valamint DLNA és microUSB gondoskodik. A listán megtalálható továbbá a GPS támogatás, a digitális iránytű, illetve a szokásos 3,5 mm-es jack csatlakozó is, gyorsulásmérő és giroszkóp, valamint egy 2020 mAh-s akkumulátor mellett. A pontos megjelenési dátum és ár egyelőre ismeretlen.


A cég a HTC One család újabb tagját is bejelentette ma, mely a 4G LTE sebesség miatt kiemelkedő. A 4,3 hüvelykes képátlóval, LCD-2 kijelzővel és policarbonát házzal forgalomba kerülő okostelefon 1,2 GHz-es kétmagos Qualcomm Snapdragon S4 processzort tartalmaz. 5 megapixeles hátlapi kamerával bír, valamint BSI szenzorral és f/2.0-s objektívvel, és támogatja az 1080P HD videó felvételt. Ezt egészíti ki az 1,6 megapixeles előlapi kamera, f/2.2-s objektívvel és szintén BSI szenzorral felszerelve. A Dropbox és a SkyDrive integráció a Micro SD bővíthetőséggel együtt akár 32 GB helyet jelent a meglévőn felül. Az NFC és az Android Beam jóvoltából a telefon bizonyos tartalmait akár úgy is átküldhetjük egy másik, szintén NFC képes készülékre, ha hozzáérintjük. A zene minőségét a Beats Audio növeli, a zeneszámok, albumok szinkronizálását és kezelését pedig az új HTC Sync Manager könnyíti meg.

2013 januárjától lesz elérhető Magyarországon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #2
    Szerintem az a gáz, hogy egy ekkora kijelző mellé, volt pofájuk berakni egy ekkora aksit! Hülyék ezek...
  • Cat #1
    Szerintem atomgáz hogy külsőleg szinte teljesen megkülönböztethetetlenek egymástól a HTC telói, hacsak nem közvetlen egymás mellé rakod őket.