Berta Sándor

Munkavállalói feltétel a Facebook-használat?

Egyre több álláskereső áll elő azzal a feltétellel, hogy a jövőbeli munkahelyén szeretné rendszeresen meglátogatni a Facebookot és a többi közösségi portált. Ez derült ki a Hays ausztrál cég legfrissebb felméréséből.

A Hays munkatársai 870 embert kérdeztek meg és ők mindannyian azt mondták, hogy a munkavégzésük közben is szeretik használni a Facebookot. A megkérdezettek 19,7 százaléka azonban azt is közölte, hogy semmiképpen sem fogadnának el egy olyan állásajánlatot, amelynél nem garantálnák nekik a Facebook és más közösségi oldalak látogatását.

A szakemberek megfigyelték, hogy egyre fiatalabbak a saját igényekkel előrukkoló munkavállalók. A munkahelyeken egyre fontosabbá válik a közösségi honlapok használata és ráadásul ezek a szolgáltatások meghatározó szerepet játszanak a képzett munkaerő felkutatásában is. Az alkalmazottak azt várják el a cégektől, hogy tegyék lehetővé a közösségi portálok munkaidőben való látogatását.


A válaszolók fele közölte, hogy csak korlátozott hozzáférésük van a közösségi oldalakhoz. 13 százalékuk naponta, míg 36,4 százalékuk nagyobb időközönként lép be a Facebookra és a többi közösségi honlapra. Érdekes módon a menedzserek többsége nem háborodik fel a kérésen, 44,3 százalékuk szerint e lehetőségek miatt a munkavállalók hosszabb ideig maradnak a munkahelyükön, vagyis jobban megbecsülik azt.

A munkaadók 43,2 százaléka viszont kiemelte, hogy lehetetlenné teszi a hozzáférést bizonyos tartalmakhoz, illetve portálokhoz, és korlátozzák az internet magán célokra való használatát munkaidőben. Ennek alighanem az az oka, hogy úgy vélik, ezek az ajánlatok biztonsági kockázatot jelentenek a cégükre és a dolgozóikra nézve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero 7th #65
    Érdekes, mert én bárhol máshol el tudok tölteni hosszabb időt a neten, de a faszbúkkal egy alkalommal pár másodpercnél többet nem töltök. És megnézem kb napjában ötször. Elképzelni nem tudom, hogy lehet vele órákat elbaszni. Még azt sem, hogy tíz percet egyhuzamban hogy lehet.

    Osztom egy korábbi hozzászóló véleményét, az egész egy túlhájpolt, globális szánalmas.hu + egy csetkliens.
  • Zero 7th #64
    " túlzott facezés nem tesz jót a productivity-nek"

    Nálad meg a túl sok ánglish nem tett jót a magyarodnak.
  • Zoliz #63
    Ezek a F@szbookosok tényleg degeneráltak.. vagy inkabb függők azaz betegek, akiket ki kene tenni egy lakatlan szigetre, hogy meggyógyuljanak.
  • Csaba42 #62
    Ez most komoly? KI a tököm venne fel egy ilyen barmot?! Mi az, hogy feltételt szabok a leendő főnökömnek, ki a tökömnek képzelik ezek a suttyók magukat? Munkaidőben dolgozzanak, néha kis pihi belefér, de ne a Lófaszbúk legyen a lényeg.
  • Merces #61
    rákényszeritesz......igazábol a takaritó, Mancinénire gondoltam.....
  • Brainpumper #60
    Ha az alkalmazottam a kijelölt feladatokat határidőre jó minőségben hozza, akkor felőlem facebookozhat. Ha nem hozza, úgyis kirúgom, legyen akár a face, akár más miatt. Szerintem a többi vállalkozó is így gondolkozik.
  • willcox #59
    De ugye nem magadra gondoltál? Mert ilyen szellemi "magaslatokra" én nem tudok leereszkedni.
  • Merces #58
    ezzel az a probléma hogy vannak a tiédnél magasabb szintek
    ...na jó nem trollkodok tovább
  • willcox #57
    Mindenkivel a szintjének megfelelő módon beszélek. Egyébként meg azt gondolsz, amit akarsz. Nem oszt, nem szoroz.
  • Merces #56
    ..gondolom az alkalmazottaidal is igy szoktál beszélni.......