Berta Sándor

Bárhová exportálhatók a német kémszoftverek

Aki Németországban megfigyelésekhez használható programokat fejleszt ki, az szabadon exportálhatja bármely államba és diktatórikus kormánynak ezeket a termékeket.

Bahreinben 2010-ben egyenruhások szembesítenek egy kínvallatásnak alávetett emberi jogi aktivistát az általa korábban elküldött rövid szöveges üzenetekkel. A céljuk az, hogy a férfi áruljon el mindent a társairól. Erről Abd al-Ghani al-Chanjar aktivista tavaly augusztusban számolt be. Vannak arra utaló jelek, hogy a bahreini rezsim német segítséggel hallgatta le a civil szervezetek mobil kommunikációját. Néhány nappal ezelőtt hasonló esetre derült fény. Jelenleg is szakértők elemzik azokat a szoftvereket, amelyeket ismeretlen személyek telepítettek a bahreini emberi jogi aktivisták számítógépeire. A nyomok szintén Németországba vezetnek. A jelentésben felbukkan egy cég neve, de a vezetők hallani sem akartak az egész ügyről, nem árulták el azt sem, hogy mely országokba exportálták a termékeiket. Ugyanakkor azt közölték, hogy "betartják a brit, az amerikai és a német exportszabályokhoz".

Az ellenőrzési szoftverek exportja - néhány kivételtől eltekintve - engedélyezett. Mindez a német kormány szerint teljesen rendben van, mert a jelenleg hatályos szabályok "beváltak", néhány politikus azonban másként vélekedik erről. A német kormány tavaly tavasszal egyik állásfoglalásában kiemelte: "A távközlési szolgáltatások megzavarására alkalmas technológiák és az internetes forgalom ellenőrzésére, megfigyelésére használható technikák exportjára alapvetően semmilyen engedélyezési kötelezettség sem vonatkozik." A kabinet a képviselők konkrét exportakciókkal kapcsolatos kérdéseire is hasonló válaszokat ad.

A Zöldek/Szövetség 90 politikusai évek óta próbálják elérni, hogy a kormány tegye átláthatóvá a védelmi rendszerekre vonatkozó exportpolitikáját. Az SPD Bundestag-frakciója azt szeretné, hogy terjesszék ki az exportkorlátozásokat. Dorothee Bär, a CSU politikusa pedig megszigorítaná a jelenlegi szabályozást, módosítaná a kapcsolódó törvényt. "Az emberi jogi aktivisták megfigyelése az én elképzeléseim szerint nem egyeztethető össze a bűncselekmények technikai megoldásokkal való felderítésével" - tette hozzá Bär. Manuel Höferlin, az FDP képviselője hasonló véleményen van. Ő azt akarja, hogy az emberi jogokat semmibe vevő rezsimek ne férhessenek hozzá a megfigyelési szoftverekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)