Berta Sándor

Naponta ötmillió tweetet ellenőriznek amerikai ügynökök

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik különleges részlege kifejezetten a webes vélemények és más forrásokból származó információk összegyűjtésével és kiértékelésével foglalkozik.

A hivatalosan Open Source Centernek nevezett csoport tagjai magukat viccesen nindzsakönyvtárosoknak hívják. A fő feladatuk a különböző közösségi portálokon, például a Facebookon, továbbá a mikroblogkon, elsősorban a Twitteren olyan vélemények és információk felkutatása, amelyekből megállapítható, hogy egy adott országban milyen a közhangulat. Ezekből az anyagokból minden egyes nap jelentést készítenek, amit eljuttatnak a Fehér Házba. Az elemzések egyaránt foglalkoznak a Facebookon tett bejegyzésekkel, a Twitter-üzenetekkel, az újságcikkekkel és természetesen a televíziós és a rádiós híradásokkal.

A csoportba beosztott ügynökök munkája meglehetősen sziszifuszi, hiszen naponta 5 millió (!) tweetet néznek át, emellett állandóan figyelemmel kell kísérniük a televíziók és a rádiók műsorait, valamint a chatszobákat. Az aktákba ezenkívül bekerülnek még a lehallgatott telefonbeszélgetések is. A cél az, hogy egy minél átfogóbb képet kaphassanak a döntéshozók az adott országokban uralkodó helyzetről. Az összegyűjtött anyagok nagy része titkosnak minősül. A részleg munkájába betekintést kapott az Associated Press hírügynökség egyik tudósítócsoportja, amely csak úgy kapott engedélyt, ha titokban tartja, hogy pontosan hol dolgozik a csoport és nem hozza nyilvánosságra az ügynökök nevét.

Doug Naquin, az Open Source Center vezetője ugyanakkor készséggel válaszolt a kérdésekre. Elmondása szerint munkatársai képesek voltak előrejelezni az egyiptomi eseményeket, csupán egy dolgot nem tudtak megmondani, hogy a forradalom mikor következik be. Emellett azt is előre érzékelték, hogy az események miatt megváltoznak az egyiptomi közösségi oldalakon a játékszabályok és ezek a platformok fenyegetést jelentenek majd a rezsimnek.

A részleget a 9/11 Bizottság ajánlására alapították. Legfontosabb feladata a terrorizmus elleni harc, illetve a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása. A központ több száz ügynököt foglalkoztat, a pontos számuk már titkos adat. A jelentések között akadnak, amelyek a kínai internetcenzúrával foglalkoznak, míg mások pakisztáni helyzetképet festenek le. A csoport belső munkatársai mellett vannak külső segítők is, ők többnyire az amerikai nagykövetségek alkalmazottai. A két legfontosabb felvételi szempont az idegen nyelvek ismerete és a kutatói munkához szükséges képességek megléte.

Naquin kitért a jövőre is. Arra számítanak, hogy a jövőben olyan mobil közösségi hálózatok alakulnak ki, amelyekhez csak az arra előfizetők férhetnek majd hozzá. Ez megnehezíti az ő dolgukat is. A tálibok már most is használnak Afganisztánban és Pakisztánban ilyen hálózatokat. A szakember azonban bízik az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának (NSA) munkatársaiban, hogy feltörik majd ezeket a rendszereket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #6
    ...gratulálok téged már nem kell tovább figyelni, tökéletesen veszélytelen vagy a fennáló világrendre csak meglengetik előtted a pajeszt máris mindent elfelejtesz...
  • Rotyoka #5
    USA a világ legtehetősebb országa?

    Na ne viccelj.

    Szaúd Arábia akkor nem is létezik gondolom, meg Dél Korea sem ill. van még pár.
  • nlght #4
    ez a cikk is bizonyítja h ha vki fb vagy twitter részvényeket vesz akkor nem baszhat rá, mert az a világ legtehetősebb országának az érdeke h fennmaradjon, tehát 0 kockázattal fektethet be pénzt
  • Nemzsidó #3
    No mi van? a gondolatrendőrség megbízóinak nem tetszik, ha az emberek némelyike még gondolkodik? Ha én azt gondolom, amit, s ezt ki is nyilvánítom különböző helyeken, amihez nekik semmi közük, akkor mi történhet? Legfeljebb megsértődnek.

    Legyen hát: Nagyon undorodom attól a Magyarország elfoglalására törekvő humanoid fajtól, melyek a népek parazitája, és állandóan saját magukat sajnáltatják. Amit csak lehet megteszek ellenük itt Magyarországon. Mivel jogilag ez a faj nálunk nem él, csak a Közel-keleti térség egy részét sikerült megszerezniük nemrég, a mi hazánkra még csak szemet vetettek, ennélfogva hazafias kötelességem is ez.
    Most jobb???
  • usersg #2
    Ne gondoljátok hogy nem ellenőriznek minden mást is, amit webes cégek szerverein tárolunk. Különösen a nagyobb adatszivattyúk esetében, mint a google, és a facebook. Ezért nem hiszek a nagy felleges jövőképekben... a franc se akarna információs diktatúrában élni, ahol egy karaktert nem üthetek le ezer figyelő szempár nélkül.
  • Rotyoka #1
    Ki gondolta volna