Gyurkity Péter

A Samsung több okostelefont gyárt, mint az Apple

Az új negyedéves adatok alapján a Samsung ezúttal jobban teljesített nagy riválisánál, így visszavette az első helyet az okostelefonok szegmensében, de a területen belül mindketten győztesnek tekinthetők.

A friss negyedéves jelentésekkel szinte egy időben készítette el legújabb felmérését az IDC és az IHS iSuppli, ezekből pedig kiderül, hogy ezúttal a Samsung teljesített jobban, míg az Apple esetében a növekvő verseny, a riválisok által piacra dobott legújabb készülékek, valamint a vásárlók várakozása az új iPhone változatra rontotta az adatokat.


Hat hónappal azt követően, hogy az almás cég átvette a vezetést, a Samsung sikeresen visszavette az első helyet, amiben különösen a csúcskategóriás, drágább fejlesztések játszottak nagy szerepet. Miközben az Apple 26 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni az előző időszakhoz képest, összesen pedig 26 millió készüléket tudott leszállítani, addig a dél-koreai vetélytárs 5 százalékkal javított, 36 millió példányt érve el. Az iPhone család esetében teljesen nyilvánvaló, hogy az érdeklődő potenciális vásárlók jó része az új változatra, valamint az iOS új verziójára vár, hiszen ezek bemutatkozása az őszi hónapokban esedékes, emiatt tartják vissza sokan az újabb beruházást, ez azonban negatívan hatott a mostani eredményre.


A Samsung részesedése negyedévről-negyedévre nagy léptékben nő

A Samsung a negyedéves adatokat tekintve is jobban szerepelt, 5,9 milliárd dolláros tiszta nyereségük elismerésre méltó, különösen úgy, hogy ennek nagy részét az okostelefonok hozták össze, a maguk 3,65 milliárd dolláros részesedésével - a pontos darabszámot ők nem közölték. Nem véletlen, hogy éppen ez a két cég vív egymással éles küzdelmet a bíróságokon is, ahol igyekeznek kölcsönösen betiltani egymás fejlesztéseit, bár az Apple számára kellemetlen fejlemény, hogy a Samsung sikeresen lefedte a szegmens minden részét, nem kizárólag drágább készülékeket tudott a vásárlók figyelmébe ajánlani. Elemzők szerint a dél-koreai gyártó reagál a leggyorsabban és talán a legjobban a piaci fejleményekre, és emellett akkora erőforrások állnak rendelkezésükre, amelyek birtokában ki is tudják használni a gyors helyzetfelismerést.

A harmadik helyre egyébként a Nokia futott be, amely a Symbian és a MeeGo esetében ismét rontott, WP-telefonjaik azonban valamivel jobban teljesítettek. Negyedik a szintén sok gonddal küszködő RIM, amely most csaknem 30 százalékot javított korábbi eredményén, ötödik a ZTE, a sort pedig a Huawei és az LG zárja - egyik cég sem tud igazán beleszólni a két nagy versenyfutásába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lilu80 #47
    Sziasztok!
    Tud valaki segíteni samsung gt-i5800 telefon kikódolásában?
    Köszi
  • narumon #46
    Én apple fanok nevében nem tudok beszélni a drágasághoz én mindig azt szoktam mondani pl, hogy viszonyítás kérdése. Amire én ki szoktam akadni az a túlárazás. Ezt határozottan könnyű cáfolni mert akkor jön, hogy nézzük, hogy a konkurencia mennyiért adja ugyanezt, és akkor kiderül, hogy molyfing különbséggel ugyanilyen "drágán", ergo nem lehet túlárazott. (Persze a hatereknél ilyenkor jön elő, hogy node neki nem kell ekkora felontás, vagy nem kell unibody ház, vagy ekkora akksi, vagy bármi amibe bele tud kötni, amivel nincs baj csak akkor már nem ugyanazt hasonlítjuk össze).

    Én a hiányosságait is el szoktam ismerni, kivéve amikor valaki azzal kezdi pl, hogy milyen hülye vagyok, hogy olyan telefont veszek amiben nincs gyárilag USB csatlakozó amikor a másikban meg van. Az egy dolog, hogy én még életemben nem láttam olyan embert aki használta volna (persze itt a forumon mindig van), ráadásul az, hogy van rajta USB az legtöbbször nem plusz mert a telefon mondjuk másban meg hótbuta.
    Én pl már azt is leírtam sokszor sok helyen ha lenne két tökéletesen egyforma telefon és az egyiken android futna a másikon meg iOS és az utóbbiért elkérnének mondjuk 20-30e forinttal többet, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit választanám, mert nekem (ismét csak magamról beszélek) a szoftverbeli különbség ennyit símán megérne.
    Csak példák amit itt sokan nem képesek felfogni.
  • nepperszakesz #45
    Ennek a harcnak soha nem lesz vége.
  • caius marius #44
    www.index.hu/tech/cellanaplo/2012/08/01/samsung_ez_nem_masolas_hanem_verseny/

    Namostakkor ki lop kitől?
  • cateran #43
    Meh utolso mondat helyesen:.....de legkevesbe az Apple fanok es azok kozul is a magyarok, akik elismerik ezt es foggal-korommel tiltakoznak ez ellen:P
  • cateran #42
    Ebben egyetertek:D Aztan -akar jogos a dolog, akar nem- rakontraztok. Ilyenkor szuletnek pl. az "Apple nem draga, csak a csoroknak" kommentek...nem 1 es nem 2 angollal beszeltem, imadjak az Applet, rengetegnek van, foleg iPhone. Nagyon elegedettek vele, de eddig mind elismerte, hogy draga..persze ezek a csoro angolok, a gazdag magyaroknak olcso:P
    Vannak hianyossagai az Apple termekeknek, ahogy a Samsungnak is es ahogy az osszesnek, de legkevesbe az Apple fanok es azok kozul is a magyarok, akik foggal-korommel tiltakoznak ez ellen:P
  • cateran #41
    Mar 2 pszichiatert nyugdijba kergettem ezzel:D Ja es SC-hez nem szolok hozza Bli$$-zel kapcsolatban, mert ahhoz abszolut nem ertek. Ugy meg annyira nem elvezetes:D
  • narumon #40
    Nekem is ez tűnik fel. Valamint a flame indítója mindig egy
    a, oltári nagy valótlanság állítása valamelyik apple termékről
    b, az apple eszközök tulajának fikázása (leginkább alpári hangnemben)
  • Chris05 #39
    Starcraftozni kellene... De vajon hol is a 4S-em, hogy az Authenticatort indíthassam? :D
  • M2 #38
    "en apple fanboy hater vagyok"

    ez már önmagában problémás eset :-)