SG.hu·

A felhasználók írása alapján alkotnának személyiségprofilt

Amerikai kutatók olyan algoritmust fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy bárkiről az írása alapján hozzanak létre személyiségprofilt, így könnyebben azonosíthatók az internetezők. A kifejlesztett algoritmus figyelembe veszi többek között a pszichopatákra, a gátlástalan és az önimádatra hajlamos személyiségekre jellemző dolgokat. A szakemberek ugyanakkor attól tartanak, hogy a technológiát hamarosan kisajátítják maguknak a bűnüldöző hatóságok és a titkosszolgálatok, s a bűnözők felkutatására fogják felhasználni. A tudósok tanulmányukban azt ecsetelték, hogy mennyire könnyű például a Twitteren kimutatni az egyes felhasználók személyiségzavarait. A tengerentúli kutatók káromkodásokra és a gyűlöletszavakra kerestek rá a mikroblogon, meggyőződésük ugyanis, hogy a személyiségzavarral küzdő emberek gyakran alkalmazzák ezeket a szavakat.

"Ugyan a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ezzel a módszerrel megjelölhetné a lehetséges elkövetőket, de úgy gondolom, hogy az eredményeink inkább a pszichológusokat és a nagyobb közösségeket érdekelhetik" - nyilatkozta Chris Summer, az Online Privacy Foundation munkatársa. A szakemberek több mint 3000 ember írását vizsgálták meg, mindegyiküknél arra voltak kíváncsiak, hogy a tweetjeikből következtetni lehet-e pszichopatákra jellemző, gátlástalan vagy éppen önimádó viselkedésre. Végül sikerült egy viszonylag pontos algoritmust készíteni, amely az emberek viselkedését a tweetjeik alapján elemezte ki.

Chris Summer ugyanakkor egyáltalán nem örülne annak, ha a technológiát a lehetséges bűnözők felkutatására használnák fel. "Csak azért, mert valaki magas értéket ért el a használt skálán, még önmagában nem jelenti azt, hogy bűnöző vagy bűncselekmények elkövetésére hajlamos. Ennek ellenére az eredmények érdekesek, mert így már képesek vagyunk kielemezni egy nagyobb csoport tagjait és kitalálni, hogy valóban egyre inkább aszociálisak leszünk-e vagy sem" - szögezte le a tudós. Summer egyébként úgy látja, hogy a hatóságok előbb vagy utóbb használni fogják ezeket a technológiákat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bull sith2012. 07. 28.. 06:57||#13
Nem válasz akart lenni, csak sima komment.
© bull sith2012. 07. 28.. 06:44||#12
Persze ez nem sért személyiségi jogokat. És egyik nagynevû oldal sem, ami a szokásaidat elemzi, gyûjti, haszonszerzés céljából. Na de a fájlcserélõ "vezetõjét" EZÉRT viszik bíróságra(többek között). Különbség talán, hogy ott ezzel jobban tisztában voltak a felhasználók - mert ugye a jóhiszemû, egyszeri konyhaasszony ritkán téved oda. Kíváncsi lennék mi lenne ha az egyik ilyen KÉK-oldal azzal a nyitóoldallal kezdene, hogy "önnek nincsenek privát üzenetei, fotói, hozzászólásai, minden a MIÉNK. Nem kérdeztük, elvesszük. Asszimiláljuk magukat!"
Lehet ez csak az én paranoiám, hogy tényleg egyre közelebb vagyunk a Különvéleményhez. Globális profil mindenkirõl, bárhová téved követjük, sõt lajkolhatja is közben.


'U.i.: Bármi - amit posztol, fényképez, megoszt - felhasználható ön ellen a bíróságon! Jogában áll kiloggolni!
© AgentKis2012. 07. 26.. 10:28||#11
Ezt a hozzászólást angolra fordítottam a google fordítóval, majd vissza magyarra. Ebbõl vajon mit tud kiszedni a szoftver?

Ez a megjegyzés fordítják angolra google fordító, majd vissza magyarra. Azt teszi, amit tud kijutni a szoftvert?

Tanulságos...
© endrev2012. 07. 25.. 18:42||#10
Ja vagy úgy... :X
© llax2012. 07. 25.. 18:35||#9
Nem kézírásról van szó...
© endrev2012. 07. 25.. 18:22||#8
Nem hiszem, hogy ma, amikor sokan havonta egyszer írnak kézzel, ez tényleg pontos eredményt nyújthatna. Ezzel az erõvel a festészeti stílusunkból, esetleg a hegedûjátékunkból is fejtegethetnének.
© llax2012. 07. 25.. 17:40||#7
Az ilyen elemzésekben a szavaknak önállóan nincs sok jelentõségük... Még a teljes szöveg konkrét jelentése is csak másodlagos.
Pl. egy sablonosan megírt fenyegetõ üzenetet ilyen módszerekkel személyhez kötni nem lehet.

Nem ez az elsõ, szöveget elemzõ módszer. Ebben csak a megközelítés és a várt eredmény újdonság.

Minden, személyt ill. személyiséget azonosítani próbáló algoritmus a teljes szöveggel dolgozik. Megpróbálja kizárni az idézéseket és minden egyéb idegen eredetû szöveget. Vizsgálja a szöveg tagolását, szósorrendet, a szlengek, szinonimák, írásjelek és szmájlik használatát stb., a megnyilvánulás elõzményeit, de még a környezetet is ahová az írását szánta. A legkülönfélébb statisztikai módszerek használatával próbálja elkülöníteni a visszatérõ jellemzõket az egyszeri eltérésektõl.

Az így összeállított kép az azonosításban messze elmarad egy ujjlenyomattól vagy DNS mintától, de felér egy fantomképpel... Az, hogy mennyire részletes ez a fantomkép, a nyelvtõl nagyban is függ.
Egy ilyen algoritmust a magyar nyelvre adaptálva igazi "közelkép" is készíthetõ lenne az egyénrõl a nyelv sajátosságai miatt. Kb. olyan szinten kell ezt elképzelni, hogy képes lehet összekapcsolni egy szakdolgozatot (no nem másoltat) és egy hosszabbra sikeredett szitkozódó blogbejegyzést vagy fórum hozzászólást...
© wraithLord2012. 07. 25.. 16:50||#6
"Chris Summer ugyanakkor egyáltalán nem örülne annak, ha a technológiát a lehetséges bûnözõk felkutatására használnák fel."

De más értelme mi van? Másért miért kéne könnyen azonosítani az internetezõket? Persze lehet, hogy van ilyen, igazából nem gondolkoztam rajta... 😊
© alien472012. 07. 25.. 14:16||#5
Akkor mit fog csinálni, ha leírom:
Allah, bomba, világvége, halál, menj a francba, nyúlbéla, köcsög szavakat. Innentõl kezdve én pszichopata vagyok és jön John Anderton (Különvélemény fõhõse) és elvisznek egy tárolórekeszbe vagy egybõl lelõnek?

Ez is arra jó, hogy elköltsenek a költségvetésbõl pár milliót. Helyette inkább a kiirtott esõerdõket telepítenék újra vagy a kihalóban lévõ állatfajokat mentenék meg.

De nem az nem fontos. Az emberek megfigyelése, profilozása fontosabb....
© AgentKis2012. 07. 25.. 12:35||#4
És ha kimutatják a személyiség zavart, meg megtudják, hogy a pistike 6 névvel írogat a twitteren akkor mi történik? Felakasztják? <#nemtudom>