Gyurkity Péter

Erősít az Android és az iOS, leszakadóban a többiek

Az elmúlt hónapokban a szegmenst eddig is uraló páros tudott ismét erősíteni, a többiek pedig tovább veszítettek súlyukból. Az iPhone 5-ről eközben képek szivárogtak ki, a Microsoft pedig az egységes ökoszisztémában bízik.

A Nielsen most tette közzé a második negyedévre vonatkozó felmérését, amelyből többek között kiderül, hogy az új vásárlók mintegy kétharmada az Egyesült Államokban már az okostelefonokra voksolt. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ezen készülékek részesedése a teljes állományon belül elérje az 54,9 százalékot, vagyis az előfizetők immár több mint fele támaszkodik valamilyen okostelefonra.


Az erőviszonyok nem sokat változtak az előző időszakhoz képest, továbbra is magasan vezet az Android, amely február óta ismét erősíteni tudott, részesedése immár eléri az 51,8 százalékot. A második helyen az Apple iOS található, amely szintén picit javított, a piac 34,3 százalékát uralva. A páros ismét a többiek rovására nyomult előre, ami jól látszik ez utóbbiak eredményén: a komoly gondokkal küszködő Blackberry már alig 8,1 százalékot mondhat magáénak, míg az egyelőre szintén araszoló Windows 4,3 százaléknál tart. A gyártók között az Apple vezet 34 százalékkal, második a Samsung 17, harmadik pedig a HTC 14 százalékkal.


Az okostelefon gyártók részesedése operációs rendszerek alapján

Az iPhone 5-ről folyamatosan érkeznek az újabb és újabb hírek, képeket már korábban is láthattunk, most azonban több felvétel is felbukkant, bár ezek eredete ismét kérdéses. Az előlap révén jobban szemügyre vehetjük az állítólagos készüléket, itt az ígéretek szerint a nagyobb kijelzőt jobban ki is használja majd az utód, kevesebb helyet hagyva ki az élményből. Minden bizonnyal a hivatalos bejelentésig várnunk kell majd a megbízható adatokra és képekre, addig maradnak a pletykák.


A Microsoft a maga részéről azzal igyekszik még több felhasználó érdeklődését felkelteni, hogy a WP8 platformot a világ legnagyobb, legkiterjedtebb ökoszisztémájának részeként emlegeti, nyilván a Windows 8 közelgő megjelenésére utalva. Kétségtelen, hogy a PC-re és táblára szánt operációs rendszer komoly forgalmat bonyolíthat majd le (közvetlen elődjéből eddig 630 millió példány fogyott el), de azt még nem tudni, hogy ez mire lesz elég a mobil vonalon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #24
    WP8 hatalmas siker lesz. Az android meg oda kerül, ahová való, a kukába. Teljesen újra kell írni az Androidot, mert elavult.
  • mysterion #23
    legyél
  • narumon #22
    Hát az eladási mutatók szerint nyugaton sem jobb a keletje. Azt hiszem ez a fenti cikkből is kiderül.
  • Papichulo #21
    "nyugatabbra kissé jobb a keletje"

    Csodalatos koltoi kep... bar oxymoron is egyben :)
  • Elemir #20
    Hát nem tudom, nyugatabbra kissé jobb a keletje ennek, sőt, kifejezetten jól megy!
    Én már próbáltam, isten egy teló szerintem.
  • zola2000 #19
    Szerintem sokaknak, végülis egy "mindenre" jó zsebgépről beszélünk.
  • sanyicks #18
    egyébként ez hanyadik: "na majd következő frissítéssel/telefonnal nagyon belehúz a wp7" failja volt? :D 2 hónapja a fanok éppen erre a lumia 900-ra ugráltak hogy az majd mindent visz, aztán bukta lett.
  • nyuny01 #17
    Ezzel megint nagy hülyeséget mondtál, köszönjük!
    Milyen fejlesztésről beszélsz amúgy?
    A statisztikák alapján én nem vergődnék, hisz a HTC és a Samsung olyan brutál módon elverte a Nokiát hogy nevetnem kell!És kb volt több mint egy év előnyük?
  • mrlujoak #16
    Szemjuel
    "wp 8 és w8. szerinted milyen tervei vannak? "

    Költői kérdés volt, és csak a WP vonalra koncentrálva. Nyílt titok, hogy a Microsoft az eddig bukott (és a WP8 után az is maradó) WP7.x platformtól sokkal-sokkal többet várt. Szerintem még sokan mások is (Nokia) de nagyon úgy néz ki, hogy nem jött be. Kíváncsian várom, hogy a halott WM platformot mikor sikerül beelőzniük. Akár WP7, akár WP8 oldalon...
  • tomboy013 #15
    Nah úgy látom megint itt vannak már az okosok