Berta Sándor

WLAN-hotspotok lesznek New Yorkban a telefonfülkékből

A tengerentúli metropolisz öt városrészét (Manhattan, Bronx, Brooklyn, Queens, Staten Island) érinti az a projekt, amit nemrég indított el az illetékes helyi IT- és távközlési hivatal (DoITT).

A program keretében telefonfülkéket alakítanak át WLAN-hotspottá és ezek ingyenes vezeték nélküli internethozzáférést biztosítanak a helyi lakosoknak, illetve a turistáknak. Az internetezéshez nem szükséges bejelentkezni, ugyanakkor el kell fogadni a felhasználási feltételeket. A projektben New York város mellett részt vesz a Van Wagner és a Titan is. A felhasználók ennek ellenére nem találkoznak majd hirdetésekkel és a személyes adataik összegyűjtésétől sem kell tartaniuk.


Jelenleg már tíz hotspot-telefonfülke működik három városrészben (Manhattan, Brooklyn és Queens) és a következő hónapokban a projektet kiterjesztik Bronxra és Staten Islandre is. Ugyanakkor azt a DoITT nem árulta el, hogy összesen hány telefonfülkét alakítanak át, csak azt lehet tudni, hogy a WLAN-hozzáférések a hotspotok 30-60 méteres körzetében működnek. A DoITT működteti a New York-i nyilvános telefonfülkéket, Manhattanben 5766, Queens területén 2530, Brooklynban 2386, Bronxban 1553, míg Staten Island területén 125 nyilvános telefonfülke található.

Ausztriában már 2004 decemberében telefonfülkés internetprogramot indított a Telekom Austria, majd egy évvel később Németországban is átadták az első internetes telefonfülkét. A British Telecom ugyanakkor 2006 januárjában törölte hasonló projektjét, mert nem igazán mutatkozott érdeklődés az emberek részéről a közterületekre kihelyezett internetképes telefonfülkék használata iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TARTYOM #9
    Mi az hogy Ip-jére ? :D

    Egyébként az IP még mindig csak a te fejedben bizonyíték.
  • KopaszIsten #8
    Nem tudom mennyi értelme van\lesz ezeknek a WLAN "telefonfülkéknek". 30-60 méter elég kevés. Akkor van némi értelme, ha a hatókörzeten belül van valami olyan üzlet, ahol le lehet ülni netezni. A járókelők és járművek utasai biztos nem fognak netezni rajta közlekedés közben, azért a pár lakóért meg nincs értelme kiépíteni, aki épp jó helyen lakik.
    Egyébként sem értem mit nyer ezzel a város. Ingyen adnak internetelérést?! Nekem miért nem adnak? :D
  • Tetsuo #7
    Na ja, ilyen hulye torvenyek mellett a hackercsapatoknak lehetne olyan akciojuk, hogy fobb politikusok IP-jere toltenenek le filmeket stb.
    Ezt a WiFit sem tudjak teljesen lekorlatozni.
  • Tetsuo #6
    Vagyis "mind" az ot varosreszben es "The Bronx".
  • TARTYOM #5
    Huggyá szarrá lesz korlátozva majd a net. Lesz 10.000 oldal tiltólistán meg minden olyan kifejezés, hogy mp3, download, loseless, mp4 mittom én tiltott lesz
  • bcrics #4
    Ha az eredeti koncepciót nézed miszerint a fulkeket felvaltjak a hotspotok akkor a kapcsolattartásra ( email, bongeszes skype, viber) arra bőven elég lesz.
    Egyébként is terjed már a mobilnet elég rohamosan, én pl már free wifit sem hasznalok mert az adatcsomagban foglalt mennyiség bőven elég.
  • Magiszter #3
    Hát nem tudom mennyire kivitelezhető hogy mondjuk egy oldalon elhelyezett zenei stream-et ne tudjak "meglovasítani"... megoldható ez is, csak a "szabadság és a demokrácia földjén" mennyire jó dolog ha sima HTML oldalakan kívül mást nem tudsz nézni? Se java, se flash, se streaming, se nem böngészésen alapuló adatkapcsolatok.... Wifi-Light... mert megérdemled...
  • Szemjuel #2
    valószínűleg nem fogsz tudni letölteni ilyen adatcsomagot
  • Magiszter #1
    Ezzel kapcsolatban felmerült bennem egy kérdés: Ha felmegyek a wifi-re és letöltök 1 zeneszámot, akkor kiken fog több tízcsilliárdos kártérítést követelni a RIAA és társaik?