Berta Sándor

Különleges WLAN-hálózat vész­helyzetekre

A rendszert kifejlesztő projektet többek között az IBM is támogatta.

Az Owl program keretében a szakemberek először alkottak meg egy olyan különleges WLAN-hálózatot, amelynek egyes elemei és maga a teljes infrastruktúra akár természeti katasztrófák esetén is zökkenőmentesen működnek. Ezáltal az érintett területeken megbízható kapcsolat alakítható ki. A megoldást sikeresen tesztelték Puerto Ricóban.

A rendszer sok kis eszközből áll, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy leginkább egy gumikacsára hasonlítanak, vízállók és ellenállnak a természeti hatásoknak. Egy katasztrófa esetén a hálózat a közelében lévő összes WLAN-képes készülékkel felveszi a kapcsolatot és elmagyarázza a felhasználóknak, hogy miként csatlakozhatnak hozzá.


A rendszer jelenleg csupán egy négyzetmérföldön belül működik, de a fejlesztők szerint később lehetővé válhat a terület akár százszorosára való növelése is. A hálózat elsősorban azokban a régiókban lehet majd hasznos, ahol gyakoriak a hurrikánok. A Puerto Ricóban végrehajtott első tesztek rendkívül sikeresek voltak. A helyszín nem volt véletlen, hiszen az 5-ös kategóriájú Mária nevű hurrikán 2017 szeptemberében a szigetországban pusztított.

Az öt szakemberből - Bryan Knouse, Nick Feuer, Charlie Evans, Taraqur Rahman, Magus Pereira – álló fejlesztőcsapat megnyerte a Call for Code 2018 Global Challenge nevű versenyt és így elnyerték az IBM, számos cég és szervezet (Information Technology Disaster Resource Center - ITDRC, Engine-4 Internet of Things Lab, DroneAid, Johnson & Johnson), valamint Puertico Rico kormányzójának és Isabela, illetve Bayamón polgármesterének a támogatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!