Gyurkity Péter

Lassan kapaszkodik a Windows Phone

A Microsoft mobil platformja kissé javított helyzetén a tengerentúlon, miközben egyes hírek szerint a RIM számára is felajánlották annak használatát. Ezalatt a WP8 további újításai szivárognak ki.

A comScore tette közzé a legújabb amerikai adatokat, amelyekből kitűnik, hogy a Windows Phone piaci részesedése kis mértékben, 3,9 százalékról 4 százalékra emelkedett idén február és május között. Ez ugyan szinte elhanyagolható növekedés, ám mégis reményt adhat az illetékeseknek, hiszen sokan már korábban is temették a szoftvert, mások pedig továbbra sem adnak sok esélyt neki a nagy riválisokkal szemben.


A listát természetesen a Google Android vezeti, amely a piac felét uralja, második pedig az Apple, amely emiatt kénytelen megelégedni 31,9 százalékkal. Harmadik a nagy bajban lévő RIM, a listát pedig a Symbian zárja, amely már alig mérhető, és közelít az 1 százalék felé. A gyártók között a Samsung vezet a piac negyedének birtokában, mögötte az LG, az Apple, a Motorola, valamint a HTC teszik ki az első ötöt. A nagy többség a telefonáláson kívül üzenetküldésre használja készülékét, a felhasználók fele tölt le appokat, kevesebb mint fele használja a böngészőt, és nagyjából egyharmaduk látogatja a közösségi oldalakat, vesz igénybe játékokat, avagy hallgat zenét azon.


A napokban már írtunk a RIM gyártói részlegének esetleges eladásáról, amely a vállalattól érkező egyéb negatív hírek fényében tűnik valószínűnek. A komoly leépítések és részlegbezárások után a Microsoft állítólag felajánlotta az anyagi segítségnyújtást, ám ennek szintén komoly ára lenne: a cégnek fel kellene adnia a nemrég 2013 első negyedévére halasztott Blackberry 10 platform fejlesztését és alkalmazását, hogy helyette a Windows Phone jelenjen meg saját készülékeiken. Az igazgatótanács tagjai állítólag nem szeretnék feladni a függetlenséget, de előfordulhat, hogy a helyzet rosszabbodásával nem lesz más lehetőségük a túlélésre.

Ezalatt a Windows Phone 8, vagy esetleg a 7.8-as verzió újabb részletei szivárognak ki, többek között egy egykezes virtuális billentyűzet, amely a hagyományos gombok mintájára több betűt sűrít egyetlen lapkára. Sok múlik majd azon, hogy mennyire könnyíti ez meg a gépelést, illetve hogy a szoftver milyen hatékonysággal jósolja meg a begépelni kívánt kifejezést - a megjelenés után ez gyorsan kiderül majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #21
    "a 7.8-at ami több mint valószínű hogy a 8-as verzió összes olyan frissítését tartalmazni fogja amihez nem szükséges az új hardware."

    Na latod szerintem ez a mostani 7.x tulajdonosok wet dream-je... Eddig ugyanis ezt SENKI sem tamasztotta ala... mi tobb, jo esellyel a jelenlegi kernel nem kepes par dologra, mint pl. hasznalhato multitask...

    Annal nagyobb kretenseget el sem tudtam volna kepzelni a Microsoft reszerol, hogy a WinMo platform teljes kinyirasa utan, arra hivatkozva, hogy a WP7 a jovo operacios rendszere, azt is szemrebbenes nelkul kivegzi, mondvan, hogy most aztan viszont a WP8 az mar tenyleg! Van barki epeszu ember is aki hisz meg nekik?
  • strogg #20
    Ezt a designt én is "metroszexuális"-nak hivom. Nem nyerő.
  • tomboy013 #19
    Még szerencse hogy nem a te ízlésed szerint készítik a Lumia sorozatot meg a WP-t nekem ugyanis pont a kék Lumia 800/900-as modellek tetszenek a legjobban a mai telefonok között, a WP Metro UI pedig messze a legszebb és legigényesebb rendszer számomra. Még szerncse hogy van több rendszer is ezért te veheted a Droidot meg az iOS-t én meg a WP-t

    Amúgy meg ha annyira leszarnák a WP7 tulajokat valószínűleg nem adnák ki a 7.8-at ami több mint valószínű hogy a 8-as verzió összes olyan frissítését tartalmazni fogja amihez nem szükséges az új hardware. Mikor kijött a Mango én sem voltam felháborodva hogy nemtudok előlapi kamerával videótelefonálni ami annak a frissítésnek az egyik része volt, hiszen nincs a telómba előlapi kamera... A WP7-et is foják még a 8 megjelenése után is csiszolgatni ez szerintem 100%. Néhány WP tulaj már divatból háborog mikor még azt se tudja pontosan mit kap a WP7.8-ban. Előbb az derüljön ki utána lehet hőbörögni.
  • zord01 #18
    Még egy dolog. Szerintem az új Nokiák nagyon rondák ezzel az unibody házzal, de nem elég, hogy a forma elcseszett, de hogy még a színekből is erőlteni kell ezeket az undorító pasztel xarokat, az már azért mégis csak durva. Mikor megláttam az első Lumia 800-ast ebbne a hupikék színben majdnem hánytam. Az a teló akkor nézne ki jól, ha a kék (vagy más színű) keret nem lenne körülötte, és az üveggel borított részen véget érne. Szép, lekeredített forma, belevágva egy szögletes, bilikék műanyagházba. Pfujjjjjj
  • zord01 #17
    Amúgy - hogy ne legyek annyira off - az MS-nek arra kéne rájönnie, hogy ami nem megy, azt nem lehet letolni az emberek torkán.
    Egy cucc vagy kelendő, vagy nem, és ez esetben nem az a megoldás, hogy tovább eröltetem, hátha megváltozik az emberek ízlése, hanem felveszek kismillió mérnököt, rákötözöm őket a munkapadra, és addig onnan fel nem állnak, míg valami attraktívat nem dobnak össze.

    A WP7 legnagyobb hátrány, hogy mocskos unalmas és ronda (persze csak az én véleményem szerint) a GUI.
    IOS, Andoid szebb, és a nemrég napvilágott látott Nokia Cloud projekt GUI az sztem mindent vitt.

    Ami a lényeg, az MS most nagyon rá akarja szoktanin a népeket a Windosw új arcára. A W8-at szinte gombokért fogják árulni egy ideig (40 dolláros frissítés, XP-től felfelé).
    Egyértelműen látszik, hogy ők sem bíznak benne, hogy a platform vonzó lesz, így az árral akarják eladni. Remnykednek benne, hogy ilyen olcsón megveszik a népek, és ha megszokják, akkor talán a WP-nek is van jövője. Ellenkező esetben, hogy a GPS-emet idézzem :"Rerouting"...
  • zord01 #16
    Fel sem tűnik már nektek, hogy tech supprtról, koptatibilitásról, processzormagokról, platformról, támogatásról, frissítésekről beszélte, azt ezek meg csak telefonok...
    Részemről én nem akarok frissítést. Rakjanak nekem össze egy atomstabil Feature-Phone-t, amit ha vigyázok rá 30 év múlva is tudok használni, és NE KELLJEN VELE BAJLÓDNI!! Nem vagyok én időmilliomos, hogy egész nap a telefonomat kelljen basztatni, hogy működjön végre. (Kell az idő ilyen fórumhozzászólásokhoz :))
  • Major #15
    Egyébként ennek kapcsán dezsavű érzés fog el. WP7 kontra WP7.5 esetében.
    Nem kaptam meg a 7 a frissítést és dobták a projektet.
  • strogg #14
    Ez "Egyébként az xbox 360-nak a vezető helyhez, és technológiai előny is." magyartalan lett.
    Helyesen:Egyébként az xbox 360-nak a vezető helyhez kellett 5-7 év, és technológiai előny is, egy nem túl sok résztvevős piacon.
  • strogg #13
    Nem nehéz kiszámitani... A polcról lekerülés és cc:+2év. Ennyi idő alatt, aki egy lakatlan szigetről jön vissza az is lecseréli az okostelefonját valamire.
    És forditva gondolod. Nem azért állitják le pár év múlva a támogatását mert ezt akarják, hanem mert akkorra nem lesz ember aki még azt használja, és felesleges lesz. Egy újrakezdést látunk, és jó kérdés mi sül ki belőle. Rövid távon egészen biztosan bukta. A wp8 hosszú távon akár sikeres is lehet, addig viszont valahogy életben kell tartani a nokiát. Talán időszakos nagyobb mennyiségű szabadalom vásárlásokkal lehet bele rakni pénzt. Ezt még az idén emg fogjuk tudni .(mármint azt, h. mi a terc a nokiával. Felvásárlás, vagy időszakos tőkésités. Egy biztos, a nokia nem szállhat ki a mobil üzletből, mert nem elsz még egy akkora gyártó, amelyiket a WP mögé be tudná tenni, pláne nem gloáblis értékesitésben.)
  • strogg #12
    linket pls. Egyébként az xbox 360-nak a vezető helyhez, és technológiai előny is.
    És szerintem a sony bénázása is, de ez más tészta. (szerinte lomhán jelentek meg a húzócimek a gépükre, többször bénáztak a ps3 -al, ésatöbbi)