Berta Sándor

Továbbra is hisz a PC-ben a Dell

A társaság megfogalmazta a 2030-ra vonatkozó célkitűzéseit.

Michael Dell, a társaság alapítója és vezetője a Dell Technologies Summit nevű austini rendezvényen ismertette az óriáscég hosszú távú stratégiáját, amelynek lényege szerint a technológia gyakorlatilag minden problémát meg fog oldani. Szerinte ennek segítségével lesz képes az emberiség legyőzni azokat a kihívásokat, amelyeket a következő évtizedekben a klímaváltozás, a szegénység elleni harc és az egészségügyi ellátás javítása jelent majd. A Dell ezért is akar 2030-ig komoly összegeket befektetni a fenntarthatóságba és a klímavédelembe. Ezen elképzelés részeként minden egyes eladott termékre egy újrahasznosított használt készülék jut majd és a kínált megoldások több mint fele újrahasznosított anyagból fog készülni. A vállalat szén-dioxid-kibocsátást a felére akarják csökkenteni, míg a teljes áramfogyasztás 75 százalékát megújuló forrásokból biztosítanák.

Michael Dell úgy véli, az emberek jók abban, hogy módosítsák a különböző folyamatok irányait azért, hogy elkerüljék a fenyegető katasztrófákat. Az elért fejlődés, a technológia demokratizálása és hozzáférhetősége 35 évvel ezelőtt, amikor a konszernt megalapította, még elképzelhetetlen lett volna. A mesterséges intelligencia, a fizikai objektumok összekötése az 5G segítségével és a gépi tanulás teljesen új lehetőségeket teremtenek az emberiségnek. A keletkező hatalmas adatmennyiséget az úttörő innovációkhoz kell felhasználni, például a robotautók kifejlesztésére vagy a személyre szabott rákkezelések lehetővé tételére. A jövőbeli számítógépes rendszerek automatizáltabbak lesznek és biztosítani tudják majd a személyes adatok névtelenségét. Ennek elérésére részt akarnak venni a megfelelő törvények kidolgozásában és elfogadásában.

A menedzser hozzátette, hogy 10 évvel ezelőtt - az okostelefonok és a táblagépek elterjedése miatt - beharangozták a PC-korszak végét, de az nem következett be. Egy ideig mindenki azt hitte, hogy az új eszközkategóriák minden más készüléket kiváltanak majd. Ez nem valósult meg, sőt, napjainkban még több különböző termék van egymással kapcsolatban, mint tíz esztendővel ezelőtt. Mindez a következő tíz évben sem fog változni, mert a PC-k maradnak azok az eszközök, amelyekkel az emberek a munkájukat végzik majd. S ez akkor is így lesz, ha a kinézetük változni fog és a felhasználók egy hatalmas képernyő előtt ülnek majd, vagy egy virtuális valóság szemüveget használnak, esetleg egy holografikus kijelző lesz a szemük elő kivetítve. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy a Dell okosszemüvegeket vagy -órákat piacra dob-e a közeljövőben.

Brian Reaves, a Dell illetékese leszögezte, hogy további céljuk, hogy 2030-ra a munkatársak 50 százaléka, míg a vezetők legalább 40 százaléka nő legyen. 2030-ig 4,3 millió új munkahely fog létrejönni, azok betöltése pedig nők, valamint, színes bőrűek, ázsiai és latin emberek nélkül egyszerűen nem lesz lehetséges. Ezenkívül fontos, hogy az iskolákban egyre hamarabb megismerkedjenek a diákok a mesterséges intelligenciával, a gépi tanulással a és kiberbiztonsággal. A nagy konszerneknek pedig a technológia hatásait jobban kell kommunikálniuk a társadalom felé.

Michael Dell már 2014 októberében is azt közölte, hogy nem halott a PC, míg tavaly januárban úgy fogalmazott, hogy az emberek túl borúlátóan látják a műszaki fejlődést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #5
    Nyomifej,idióta vigyor...fogalma sincs a problémáról.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Volt számtalan kutatás arról, hogy nagyobb a munka hatékonysága, ha nők és férfiak egyenlő arányban dolgoznak együtt.
  • Vata111 #2
    Ok,hogy hisz a PC jövőjében, de ez akkor sem pc. Emellett a férfi/nő arány mellett nem marad hely a semleges nemüeknek. Kicsit csalódott vagyok.

    Utoljára szerkesztette: Vata111, 2019.11.20. 15:31:08
  • tom_pika #1
    "további céljuk, hogy 2030-ra a munkatársak 50 százaléka, míg a vezetők legalább 40 százaléka nő legyen"

    Miért? Unatkoznak a férfi munkatársak? Vagy miféle célkitűzés ez?