Gyurkity Péter

A csúcskategóriára koncentrál a ZTE és a Huawei

Erre számítanak a Távol-Keleten, legalábbis a két cég által a közelmúltban bemutatott készülékek jellemzői, valamint a fokozatosan kiszivárgó tervek alapján. A kedvezőbb ár továbbra is fontos szempont marad.

A tajvani Digitimes saját elemzésében bontja ki a két kínai gyártó terveit és elképzeléseit, amelyből egy alapvető változás rajzolódik ki, legalábbis ami a piacra dobandó okostelefonok specifikációját, azok várható szerepét illeti. Bár mindketten továbbra is érzékenyek maradnak az árszint iránt, egyre nagyobb hangsúllyal fordulnak a csúcskategória irányába, ahol fokozódik majd a verseny.

Kiemelik, hogy bár a fenti cégek az elmúlt években kifejezetten az olcsóbb pénztárcájú vásárlók számára készülő telefonokra fókuszáltak (a hazai piac jellemzői nagyon nem is engedtek más alternatívát számukra), ez hamarosan megváltozhat, itt egy alapvető szemléletváltásra kerül sor, ennek első jeleit pedig már a CES 2012 alatt láthatták az érdeklődők. Itt a Huawei például egy ultravékony modellről rántotta le a leplet, ezt pedig további négy fejlesztés követte az MWC alatt, amelyből három már csúcskategóriás példány - ezek az Ascend D sorozatba tartoznak, 4,5 hüvelykes HD TFT-LCD kijelzővel, saját négymagos processzorral (K3V2), 1,2 és 1,5 GHz közötti órajelen, 8 megapixeles hátoldali kamerával, Android 4.0-val kiegészítve. Két további, szintén márciusban bemutatott LTE-telefon már a Qualcomm ikermagos chipjére épül, 4,3 és 4,5 hüvelykes érintőképernyővel.


Négymagos Huawei okostelefon - kínai, de nem olcsó gagyi

A ZTE közvetlenül az MWC utáni napokban ismertette kilenc új mobiltelefonját, ebből egyetlen változat fut WP alatt, a másik nyolc kivétel nélkül androidos megoldás. Itt négy különböző csúcskategóriás példány közül választhatunk, 4,3 és 4,5 hüvelykes kijelzővel, 1 GB memóriával, 8 megapixeles hátoldali kamerával, 1,3 és 1,5 GHz-es ikermagos és négymagos processzorral, Android 4.0 mellett. A középkategóriát öt eltérő változat hivatott lefedni, ám ezek értelemszerűen kevesebb figyelmet kaptak, miközben az összesítő táblázatból jól kitűnik, hogy a ZTE és a Huawei egyre több jellemző terén kap helyet a nagyok mellett, itt egyedül a 16 GB feletti memória terén maradnak el, amely azonban nyilván nem is tekinthető feltétlenül szükségesnek.

Az idei évben a két gyártó forgalma az eddiginél valamivel lassabb ütemben bővül majd, ám a 40 százalékos ugrás még mindig magasan a globális piac eredménye felett lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shenmuedc #4
    csak hát mint a képaláírás is írja ez nem ZTE
  • Kindle #3
    Egyetértek purblind-el. Én zte fan vagyok, de ezelég gagyinak néz ki :S
  • purblind #2
    Nem olcsó gagyi, drága gagyi. Hát nekem nagyon nem tetszik külsőleg 1-ik sem. Samsung meg ténleg rengeteg telót ad el, igaz nekem többet 1-et sem fog.
  • shenmuedc #1
    Hát végül is a Samsung is egy kifejezetten szutykokat gyártó cég volt régen. Aztán hogy kikupálódott.