Gyurkity Péter

Samsung és ZTE tervek 2012-ben

A dél-koreai gyártó az okostelefonok működési idejét növelné, ami az idén megjelenő példányokra vonatkozik, míg kínai riválisa (miközben elárulták mennyit fizetnek a Microsoftnak) megdupláznák saját eredményüket.

Még a CES környékén készült egy hosszabb interjú a Samsung termékfejlesztésért felelős alelnökével, amelyben elhangzott, hogy a cég mely területen szeretne jelentős mértékben javítani saját készülékein. Mivel az új technológiák (lásd LTE és WiFi), valamint a nagyobb érintőképernyők miatt a fogyasztás is alaposan megugrott, ezt most az akkumulátorok felturbózásával, valamint némi optimalizációval szeretnék ellensúlyozni.

Többek között éppen a két említett technológiáért felelős komponensek (antennák) fogyasztását mérsékelnék az idei évben megjelenő példányokon, amelyek egyben nagyobb, erősebb akkumulátort is kapnának. Van is kit követni ezen a területen, hiszen rögtön példaként említik itt a Motorola által bejelentett RAZR MAXX okostelefont, amely szinte mindenben közvetlen elődjére, a RAZR-ra hajaz, kivéve némileg kövérkésebb külsejét, ami nyilván nagyrészt az akkumulátor méretének köszönhető. A Samsung szeretné elérni, hogy saját készülékei közepes és kifejezetten intenzív használat mellett nagyjából egy napot bírjanak ki, mivel azonban ezt a két kategóriát meglehetősen nehéz pontosan meghatározni, kíváncsian várjuk, mit is sikerül ebből megvalósítani a mindennapokban.

A kínai ZTE szintén komoly terveket dédelget az idei évre vonatkozóan, igaz ők saját piaci eredményük, pontosabban teljes forgalmuk megduplázásáról álmodoznak. Ezt nyilván nem lesz könnyű elérniük, tekintettel azonban arra, hogy a jövőben még nagyobb erőfeszítéssel koncentrálnak majd a hazai, valamint az amerikai piacra (ez utóbbin pedig végre csúcskategóriás LTE-okostelefonokat is bemutatnak majd), van némi esélyük ennek sikeres megvalósítására. A tavaly kitűzött 12 milliós mérföldkövet sikerült jelentősen túlszárnyalniuk, ezt ismételnék most meg idén.

A cég az Egyesült Királyságban mutatta be a Tania névre keresztelt készülékét, amely WP7 alatt dolgozik, ezzel egy időben pedig elárulták, hogy példányonként 18-24 eurót fizetnek a Microsoftnak a licencért. Ez több mint a duplája a korábban külsősök által rebesgetett számnak, ám előfordulhat, hogy a nagyobb, több ilyen okostelefont piacra dobó gyártók kedvezményt kapnak a szoftvercégtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • finizlik #2
    De hát most az a menő ha külön táska kell a telefonnak illetve telefonálni a legkényelmenetlenebb rajt
  • stukov #1
    "A Samsung szeretné elérni, hogy saját készülékei közepes és kifejezetten intenzív használat mellett nagyjából egy napot bírjanak ki"

    siralmas... itt tartunk a 21. században, hogy jó ha egy napot bír töltés nélkül.