Berta Sándor

Új ellenőrző rendszerek Brazíliában és Japánban

A két államban egyaránt olyan új megoldásokat vezettek be, illetve tesztelnek a hatóságok, amelyektől a biztonság növelését várják. Brazíliában intelligens iskolai egyenruhákat alkalmaznak, míg Japánban egy új arcazonosító technikát mutattak be.

Vitoria da Conquista brazil városban 20 000 diák kapott olyan iskolai egyenruhát, amelyekbe miniatűr chipeket építettek be. A hatóságok azt remélik, hogy így kiszűrhetik az iskolakerülőket. Az "intelligens uniformisok" azonnal SMS-t küldenek a gyerekek szüleinek, amint a csemetéjük belépett az oktatási intézménybe. Emellett a chip akkor is értesíti őket, ha a gyerekük az iskolakezdés után 20 perccel még mindig nem érkezett be az épületbe.

"Észrevettük, hogy ugyan sok szülő kíséri el a gyermekét az iskolába, azonban nem maradnak elég sokáig ahhoz, hogy lássák: valóban belép-e az épületbe vagy sem" - közölte Coriolano Moraes, a közoktatási intézményekért felelős helyi vezető. A szabályok szigorúak: amennyiben egy diák háromszor lóg az óráról, a szüleinek kell magyarázatot adniuk a tettére. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor a tanárok automatikusan értesítik a hatóságokat.

A chip ellenáll a különböző fizikai behatásoknak, így az egyenruha továbbra is vasalható és mosható marad. A rendszert a város 670 000 dollárért fejlesztette ki. 2013-ig mind a 43 000 helyi tanulót ellátják a különleges uniformisokkal, amit kötelesek lesznek viselni. A program rendkívül népszerű, már számos régió vezetői érdeklődtek a város vezetőinél.


Japánban a Hitachi Hokusai Electric konszern egy olyan programot alkotott meg, amely képes másodpercenként 36 millió arcot azonosítani. Ehhez csupán arra van szükség, hogy legyen egy mintafotó. A rendszer a térfigyelő kamerák által rögzített minden arcfotót azonnal biometriai adattá alakít át és később ezekhez hasonlítja az új felvételeket. Vannak azonban bizonyos követelmények, így például minden arcfotónak legalább 40x40 képpontosnak kell lennie. A megoldást a kormányok és a rendőri szervek egyaránt alkalmazhatják. A rendszer várhatóan 2013-tól lesz megvásárolható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    Mondjuk a japán rendszer szerintem inkább "nevelő" célzatú. A gyerekek szokják meg, hogy már iskolás koruktól kezdve központosítottan megfigyelik őket. Mire felnőnek meg sem fogják kérdőjelezni azokat az intézkedéseket, amelyeket a globális ellenőrzés miatt hoznak. Nekik ez már természetes lesz.

    Amúgy csak óvatosan megkérdezném, nem a lógások okát kellene megszüntetni? Mert ez csak tüneti kezelés.

    Szép új világ.
  • gforce9 #1
    2 tanuló az iskola előtt beszélget:
    - Hé figyu haver, lógni akarok az első óráról, vidd már be a köpenyemet a kapun, hogy ne tűnjön fel, majd első szünetben visszadod.
    - Ok persze semmi gond, de akkor holnap cserélünk mert holnap én akarok lógni.
    - Ok persze.
    - Köszi, szevasz!
    - Szervusz!

    "A rendszert a város 670 000 dollárért fejlesztette ki".... Taps.

    A Japán rendszer még talán működhetne... bár szerintem lesz annyi fals riasztás, hogy megőrülnek bele a szülők-tanárok.