SG.hu·

Távozott az Európai Parlament ACTA-jelentésért felelős küldötte

A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezmény (ACTA) aláírása elleni tiltakozásul lemondott posztjáról az Európai Parlament egyik magas rangú képviselője, a vitatott megállapodás megfigyelője.

Kader Arif munkája azzal, hogy az Európai Bizottság és az európai uniós tagállamok többségének képviselői aláírták Japánban az ACTA-t, gyakorlatilag véget ért. Azonban a politikus saját honlapján kifejtette a valódi indokait. Arif hivatalos közleményében az Európai Uniót bírálta és kijelentette: mélységesen és élesen elítéli azt a folyamatot, ami a szerződés aláírásához vezetett, és nem akart tovább részese lenni ennek a színjátéknak. Az európai parlamenti képviselő leginkább azt kifogásolta, hogy az ACTA-val kapcsolatos egyeztetésekbe nem vonták be a társadalom legfontosabb képviselőit, a civil szervezeteket. Szerinte a résztvevők a kezdetektől titkolóztak. A szerződés kidolgozásában részt vevő országok az elmúlt években folyamatosan zárt ajtók mögött tárgyaltak a dokumentumról és annak részleteiről. Még a nemzeti parlamentek sem kaptak gyakorlatilag semmilyen információt az ACTA-ról és így rejtve maradt előttük, hogy pontosan mit is terveznek az összefogó kormányok.

A politikus emellett hiányolta, hogy miközben az Európai Bizottság gondolkodás nélkül aláírta az ACTA-t nem tartotta fontosnak, hogy arról tájékoztassa az európai közvéleményt. Kiemelte, hogy az Európai Parlament többször is aggályosnak nevezte a folyamatot és felhívta a figyelmet a szerinte problémás részekre, ezeket a figyelmeztetéseket azonban az Európai Bizottság teljesen figyelmen kívül hagyta. "Mindenki tudja, hogy az ACTA problémás és hogy nagyon komolyan beavatkozik az emberek jogaiba" - szögezte le az EP-képviselő.

Mint ismeretes, az Európai Unió és 22 tagállam, köztük Magyarország képviselői Tokióban írták alá a sokat támadott Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezményt. Az ügyben a végső döntést a nemzeti országgyűlések és az Európai Parlament hozzák majd meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zord012012. 01. 31.. 16:59||#6
Ha ennek a törvénynek lesz itthon érezhetõ hatása, mondom vissza a netet alapcsomagra. Mailezni, fórumozni az is elég...
© mrzed0012012. 01. 31.. 11:39||#5
Az eu parlamenti ratifikáció lesz az utolsó lépés, ahol neki kellene ugyebár elõterjeszteni és "megvédeni" ezt a shart ... na ezért mondott le butus.
© szombi2012. 01. 31.. 11:25||#4
A fószer naplopó, ingyenélõ, léhûtõ munkája megszûnt az egyezmény miatt, mi ezen a kommentálnivaló? Nem õ távozott hanem a munkahelye szûnt meg!

Ti mit szólnátok ha a román segédmunkások átvennék a helyeteket? Persze hogy "önként távoztatok, tiltakozásul a román segédmunkások felvétele miatt".
© RiSeForMuSiC2012. 01. 31.. 09:12||#3
Pontosan. Ezen kívül minden tiszteletem Kader Arif-é. A magyar képviselõtõl és 'álamférfiaktól' eltérõen nem sunnyog, nem kibúvókat keres, nem másra mutogat, nem a PÁRT mögé bújik, nem félti a zsíros állami zsebpénzt és a kényelmes szolgálati kocsit, hanem LEMOND.
© tomonor2012. 01. 31.. 04:14||#2
Az internet szórakoztató részének hamarosan vége.
+1
© mrzed0012012. 01. 30.. 19:08||#1
Nagyon egyszerû, a nemzeti országgyûléseknek szépen NEM KELL ratifikálni.
Na persze, ehhez az kellene, hogy a Parlamentben is magyarok üljenek 2/3-ba, és nem bekiabálás alapján gombot nyomogató 2 bites BIOROBOTOK.

+2