Gyurkity Péter

Elmarad az LTE áttörése idén

Friss előrejelzések szerint az LTE technológiát megfelelő módon támogató mobiltelefonok a teljes forgalom alig néhány százalékát szolgáltatják majd az idei évben, a gyártók pedig egyszerűsítik palettájukat.

Tajvani forrás adott hírt a mobil szegmens várható idei alakulásáról, legalábbis ami az LTE terjedését, valamint a különböző gyártók által követett globális stratégiát illeti. Arra nem számíthatunk, hogy a készülékek nagy része már az új kategóriába tartozik majd, a cégek pedig belátták, hogy a számos, egymástól alig eltérő változat piacra dobása csak a további fragmentálódást segíti elő.

Az idei évben világszerte mintegy 50 mobilszolgáltató indítja el saját platformját, amelynek keretében már a felhasználók számára is elérhetővé válik az LTE technológia, annak minden előnyével együtt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy óriási áradat lepi majd el a piacot, hiszen a jóslat szerint nagyjából 25-30 millió ilyen okostelefont szállítanak majd le a gyártók, ami a teljes forgalom alig 4-5 százalékát jelentené. Kiemelik, hogy a jelentős amerikai, dél-koreai és japán szolgáltatók elsősorban a Samsung, az LG, a Pantech, valamint a HTC szállítmányaira számítanak, illetve egy kisebb tételt rendelnek a Motorolától. Még idén megjelenik azonban a képben az Apple, a Nokia, a RIM, a Sony, illetve a kínai ZTE, az Android mellett pedig több cég piacra dob majd WP7 példányokat, miközben az Apple és a RIM nyilván saját platformjára támaszkodik majd.


A gyártók arra is rájöttek, hogy az eddig követett modell nem igazán kedvez a forgalom alakulásának, így piaci szakértők arra számítanak, hogy az eddig megszokotthoz képest valamivel kevesebb eltérő változat lát majd napvilágot. Az érintettek számára kitűnő példa az Apple, amely egyetlen sorozattal képes volt meghódítani a szegmenst, erre támaszkodva pedig egyre többen látják be, hogy a sok-sok, szinte egyszerre megjelenő modell inkább összezavarja, mintsem bátorítja a vásárlókat.

Idén és jövőre tehát arra számíthatunk, hogy a gyártók egy-egy jól kiemelt példányra, illetve az annak árnyékában meghúzódó olcsóbb változatokra támaszkodnak majd terjeszkedési kísérleteikben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Az emberek altalaban osszekeverik az LTE halozati reteget es fizikai reteget. A fizikai reteggel vannak az ar es teljsitmeny problemak, mig a halozati retegnel csak a szolgaltatoi szoftveres tamogatas hianya a gond. Egyebkent szerintem jo otlet atallni teljesen ip alapu rendszerekre, mert onnantol nincs hanghivas csak voip alapu adatkapcsolat, nincs gsm alapu sms, csak kulonbozo instant messaging rendszerek (koztuk az sms munt szolgaltatas). A szolgaltatok azert nem eroltetik, mert nekik dragabb, de a felhasznalo tevekenysegebe onnantol csak annyi beleszolasuk van, mint az internet szolgaltatoknak, tehat ugyanannyiba kerul 1 megabyte sg.hu mint 1 megabyte beszelgetes. Csak eppen a hangatvitel adatkoltsegei elenyeszoek az internetes multimedias tartalmakhoz kepest. Tehat ha befektetnek egy modernebb, gyorsabb, fejlettebb halozatba, akkor azzal a sajat beveteleiket csokkentik. Ez az otlet ertehetoen nem megy at rajtuk kulso (allami) rugdosas nelkul.

    ps: Az egyetemekkel semmi gond. Csak arrol van szo, hogy az allam tervgazdasagi alapon fogja eloallitani a diplomast, 3 es 5 eves (tan)tervek alapjan. Persze ha tisztan kapitalista modon csinalnak, akkor minden fizetos lenne, mar az erettsegi is. Ami eddig itt volt nallunk, azt hivtak regen szocializmusnak. Mindenki kapott egy keveset, ha szukseg volt ra ha nem. (egyebkent a poen az jo volt :-) )
  • sanyicks #4
    pedig de jó kis diplomagyár volt... :D
  • ThomasTheKoRner #3
    Baz'meg....először el kezdtem gondolkodni, hogy mi a fenéről beszélsz...de aztán leesett .:DDDDD
  • Ferrer #2
    Az LTE eddig is hanyatlott, hát még most majd, hogy csökkentik az egyetemek állami támogatását.
  • dchard #1
    Nem csoda, hogy nem terjed az LTE. Drága hozzá a chipset, ráadásul még a 3G-s rádióknál is többet fogyaszt, és gyakorlatilag alig van LTE hálózat kiépítve. A szolgáltatók is inkább a HSPA evolúcióra költenek, úgyhogy dicséretes, hogy a készülékgyártók is ráállnak erre, és a portfóliójukkal inkább a meglévő hálózatok használhatóságát javítják.

    Sokkal fontosabb lenne, ha a jelenlegi hálózatokat kihasználó rádió kerülne a telefonokba az LTE helyett. A legtöbb operátornak már Dual Carrier képes hálózata van, mágis a legtöbb telefon és handset még csak ki sem tudja használni ezt, a legjobb esetben is "csak" 21megát tudnak, a többségük még ennyit sem, miközben az ennél gyorsabb hálózat készen van, vagy néhány hónapn belül készen lesz.

    Dchard