SG.hu·

Japánban december végétől elérhető az első LTE-hálózat

A távol-keleti államban hamarosan hozzáférhető lesz az első Long Term Evolution infrastruktúra.

Az NTT DoCoMo japán távközlési konszern bejelentette, hogy az előfizetők már december 24-től használhatják az ország első LTE-hálózatát. Mindez annak köszönhető, hogy a vállalat az elmúlt néhány esztendőben és különösen az idén ősszel rendkívül sok pénzt és energiát fordított meglévő infrastruktúrái továbbfejlesztésére. Az új LTE-szolgáltatások neve Xi (Crossy) lesz és a felhasználók számára 37,5 Mbps-os maximális letöltési, illetve legfeljebb 12,5 Mbps-os feltöltési sebességet biztosít majd.

Az új rendszer mellett az óriáscég olyan kiegészítőket is kínálni fog, amelyek segítségével bárki létrehozhat majd kisebb, épületeken belüli LTE-hálózatokat. Ezeknek a maximális letöltési sebessége akár 75 Mbps, míg a feltöltési sebessége legfeljebb 37,5 Mbps lehet. Az NTT DoCoMo mindezt be is mutatta egy PC-hez csatlakoztatható LTE-modem segítségével. A teszt során 56 Mbps-os letöltési sebességet értek el a szakemberek.

A telekommunikációs szolgáltató eddig összesen 430 millió dollárt fordított a Xi kiépítésébe. Az új hálózat már egész Tokiót, valamint Oszaka, Nagoja egyes részeit lefedi, de a városok körüli régiók sem maradtak ki. Mindez azonban csak a kezdet, ugyanis az elképzelések alapján a következő két évben további 3,3 milliárd dollárt fordítanak az infrastruktúra bővítésére. A teljes hálózat várhatóan 2012 áprilisára készül majd el. A távközlési cég tervezi hangszolgáltatások indítását is, ehhez azonban szükség van az LTE-kompatibilis mobiltelefonok megjelenésére, ami jövő áprilisra várható.

Az új előfizetések nem igazán lesznek drágábbak a jelenlegi 3G-s ajánlatok díjainál, sőt. Az 5 gigabájt adatforgalmat biztosító csomagért a vállalat kereken 80 dollárnak megfelelő jent kér el, míg a forgalmi korlát túllépése esetén minden további 2 gigabájt adatért már további 30 dollárnak megfelelő jent kell fizetni. Összehasonlításul: a jelenlegi mobil szélessávú csomagokért a japán felhasználóknak átlagosan 9 százalékkal többet kell fizetniük.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2010. 11. 17.. 01:47||#9
Ugyanazok a cegek, mint mas orszagokban...
© mgenya9112010. 11. 16.. 08:46||#8
mobil torrentezés FTW !!! kár hogy az akku nem bírná sokáig..
© shaark2010. 11. 15.. 17:12||#7
Nem csak Stockholm-ban van 4G Svédországban, hanem már 20 másik városban is (jövõre meg már 200-ban lesz), amit a Telia üzemeltet. A konkurrencia is, a Telenor is elkezdett 4G-t szolgáltatni de csak négy városban egyelõre.
© mojito102010. 11. 15.. 10:44||#6
Nálunk mikor lesz ilyen? Nagyon nem ártana😊 Meg vagyok elégedve a mostani lefedettséggel,legalábbis azokon a területeken ahol járok és itt a sebesség is tûrhetõ,de azért más országokhoz képest van hova fejlõdnünk. Mondjuk annyira nem érdemes panaszkodni mert nálunk még viszonylag jó a helyzet...
© Highwayman2010. 11. 15.. 08:01||#5
Az még oké, hogy 1 évvel ezelõtti hír.. Stockholm + Oslo, de ráadásul 2010.11.12 10:49-es saját cikkükben: http://www.sg.hu/cikkek/78030/zokkenomentes_online_videozast_biztosit_az_lte

Ausztriában már használják és vehetik a felhasználók...és a rendszert folyamatosan bõvítik...
<#hamm>

Érdekesség, hogy mindkét cikket Berta Sándor nevével vették fel...

A lényeg itt biztosan az lenne, hogy Japánban elérhetõ árakon szinte automatikusan váltanak át az új csúcsteljesítményre, míg Európában ez még az elit lehetõsége csak. Mindazonáltal ne alacsonyítsuk le magunkat, ha nem muszáj. Tehát ha már itt a gyakorlatban bevezetésre került, akkor érdekes olyan tartalmú cikket jelentetni meg, mintha fényévekkel lenne elõttünk Japán. Lehetett volna az is a cikkben, hogy Japánban mindenki számára elérhetõ rendszerré fejlesztették az Európában még csak drágán megfizethetõ LTE rendszert.
© Ferrer2010. 11. 14.. 20:27||#4
ELTE?
© Zoli0072010. 11. 14.. 19:05||#3
Igen. Stockholm + Oslo.
© zola20002010. 11. 14.. 18:40||#2
Lakossági elõfizetõknek, komoly lefedettséggel?
© Zoli0072010. 11. 14.. 18:22||#1
És az smafu, hogy 2009-ben a világon elsõként Svédországban meg Norvégiában volt LTE?