SG.hu

A kormány szerint nem sérti az uniós jogot a távközlési adó

Magyarország továbbra sem kívánja módosítani az ágazati különadóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott magyar szabályozás teljes mértékben megfelel a közösségi jognak.

Az Európai Bizottság a telekommunikációs szektorra kivetett különadó miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. A Bizottság szerint a távközlési szektorra kivetett különadó nem egyeztethető össze a közösségi joggal, mert az adóból származó bevételeket a kormány nem a távközlési szektor szabályozásának külön költségeire fordítja, hanem az a központi költségvetés bevételét képezi. Ennek megfelelően a Bizottság kötelezettségszegési eljárás keretében 2011. szeptember 29-én felszólította Magyarországot az adónem eltörlésére.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye leszögezi, hogy a Bizottság által hivatkozott irányelv a távközlési szektort érintő különadót illetően semmiféle kötelezettséget nem állapít meg, és mivel a közvetlen adózás tagállami hatáskör - nem is állapíthat meg. A minisztérium szerint a Bizottság érvelése azért is téves, hiszen ha a távközlési szektor szereplőit csak olyan adó terhelhetné, amely kizárólag a távközlési szektor szabályozásának költségét fedezhetné, akkor ezek a vállalkozások például semmiféle központi vagy helyi adóval nem lennének adóztathatóak. Ha a Bizottság érvelése helyes lenne, akkor a távközlési szektor társasági adót és helyi adót sem fizethetne. "A fentiekre tekintettel Magyarország kész arra, hogy álláspontját egy esetleges - a Bizottság által indított - Európai Bíróság előtti eljárásban is megvédje." - írja a Adó - és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság.

Az Európai Bizottság még bízik abban, hogy az Európai Bíróság bevonása nélkül is rendezhető a távközlési szektor magyarországi különadójának ügyében kialakult nézeteltérés - ez derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet a testület szóvivője, Jonathan Todd adott. "A tagországok az uniós szabálysértési eljárások alá vont problémák 95 százalékát megoldják még az előtt, hogy azok az Európai Bíróság elé kerülnének - mondta Todd. - Arra számítunk, hogy Magyarország követi más tagországok jó példáját."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek #1
    "A tagországok az uniós szabálysértési eljárások alá vont problémák 95 százalékát megoldják még az előtt, hogy azok az Európai Bíróság elé kerülnének - mondta Todd. - Arra számítunk, hogy Magyarország követi más tagországok jó példáját."

    Jonatán Tódi elszólta magát... aki eddig még naivan azt hitte volna, hogy egy nemzetközi bíróság az igazság kiderítésére való, annak most nyilvánvalóvá vált, hogy csupán a multi-lobbi nyomásgyakorlási eszközeinek egyike