Berta Sándor

Szabadalomsértéssel vádolnak több nagy IT-céget

Egy amerikai szoftverfejlesztő cég több konszernt is beperelt, mondván azok engedély nélkül használják termékeikben és szolgáltatásaikban az általa korábban levédetett technikákat.

A Droplets nevű szoftverfejlesztő vállalat a texasi keleti kerületi bírósághoz nyújtotta be a beadványát, amelyben meg nem határozott összegű kártérítés vagy egy megfelelő összegű licencdíj kifizetését követeli a beperelt társaságoktól. A dokumentum miatt a vádlottak padján találhatja magát többek között az Amazon, az Apple, a Facebook, a Google, a Yahoo és a YouTube.

A céget tizenegy évvel ezelőtt alapították, ez fejlesztette ki a Droplets User Interface Server nevű megoldást, amit a felhasználók és szakemberek integrálhatnak az online szolgáltatásaikba. A texasi vállalkozás képviselői azt állítják, hogy az öt társaság engedély és licencdíj fizetése nélkül használta fel a technikát különböző termékeiben és szolgáltatásaiban. A Droplets User Interface Servert a 6,687,745-ös és a 7,502,838-as számú szabadalom egyaránt védi.


A benyújtott dokumentum szerint az Apple a megoldást felhasználta többek között az iTunes szoftverében és a filmelőzeteseket bemutató oldalán, a Yahoo integrálta a webes levelező- és a térképszolgáltatásba, a Google a YouTube rendszerében használja, míg a Facebook és az Amazon pedig a webes alkalmazásaikban és a szoftvereikbe integrálták.

A Droplets képviselői arra ugyanakkor nem tértek ki, hogy az iTunes szoftverének melyik funkciója sértheti a két szabadalmat. A texasi keleti kerületi bíróságot előszeretettel keresik meg a különböző cégek a vélt vagy valós a szabadalomsértések miatt. A testület híres arról, hogy gyorsan hoz ítéletet és az ügyekben általában a szabadalmak tulajdonosainak ad igazat. Az elmúlt hónapok szabadalomsértési eljárásainak a többségét ez a bíróság tárgyalta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #7
    Mér? Az apple is levédette a Star-Trekben 1970-ben mutatott táblaeszközt, most pereli is miatta a Samsungot
    Az ügyvédeknek is kell meló, bár szerintem inkább bányákba kellene őket csoportosítani.
  • archelf #6
    LOL - levédették a dinamikus HTML-t, más néven :)

    AE
  • csulok0000 #5
    Na elolvastam a szabadalmat is. El sem hiszem hogy ilyen körül írással már lehet náluk szabadalmat szerezni.
  • csulok0000 #4
    Az a baj hogy a képen ábrázolt hülyeség mind általános. Ha azt védették le akkor még a világ maradék néhány száz millió cégét is perelhetik.
    "Application specific Business Logic" Ez jó (:
  • Kotomicuki #3
    He-he-he!
    Vmiből élni is kell! :))
    Ha már ez nem megy/mehet tisztességesen ebben az elavult rendszerben - szabadalmakkal (is) korlátozott fejlődés - , akkor azt meg kéne végre változtatni!
  • Laza #2
    Hagyjuk már ezeket a képen is látható skicceket ... ez még lószar ...
  • Hungarikum #1
    qrva unalmasak már ezek az 1990-ben levédett általánosságok. Ha az öreg neuman levédette volna elveit, mekkorát kaszálhatna ma!