MTI

Ismét megjelent az interneten egy osztrák neonáci honlap

Más internetcímen, de ismét megjelent szerdán a világhálón egy osztrák neonáci honlap, amelynek működtetésével összefüggésben az osztrák hatóságok két embert őrizetbe vettek a múlt héten.

Az "alpen-donau" (Alpok-Duna) nevű internetes portál ellen az osztrák hatóságok sokáig sikertelenül próbáltak fellépni, mert a honlap egy egyesült államokbeli szerverről működik. Az új szerver szintén az Egyesült Államokban van, ahol a honlap tartalma nem számít büntetendőnek. Március végén a honlap eltűnt a világhálóról, majd a múlt kedden Ausztriában őrizetbe vettek két férfit a rasszista és antiszemita, uszító tartalmú honlap működtetésének gyanújával. Az új szerver szintén az Egyesült Államokban található, Arizona államban.

Az osztrák hatóságokat korábban éles bírálatok érték belföldön, amiért látszólag három éven át nem tettek semmit a 2009-ben indult honlap ellen. Ehhez hozzájárult, hogy az ügyészség és a rendőrség mindvégig nagyon keveset árult el a nyomozásról. Miután a honlap közel egy hónapja váratlanul elérhetetlenné vált, a sajtóban az a hír látott napvilágot, hogy Bécs valamilyen alkut kötött az amerikai hatóságokkal a szerver lekapcsolása érdekében. Az osztrák ügyészség cáfolta ezt a hírt. Mint azt a letartóztatások után közölték, a két férfinak végül úgy jutottak a nyomára, hogy az egyesült államokbeli hatóságokkal együttműködésben megszerezték a szerver hozzáférési kódját, és megfigyelték a honlap "forgalmát". Hozzátették, hogy a honlap márciusi eltűnése nem szolgálta a nyomozás érdekeit. A nyomozás még tart.

Az "alpen-donau" szerdán egy más végződésű tartománynév (domainnév) alatt jelent meg ismét az interneten, bírálva az őrizetbe vett Gottfried Küssel és - mint fogalmaztak - "más bajtársak" elleni "tarthatatlan vádaskodásokat". A honlapon közzétett közleményben többek között azt írták: készen állnak "a válaszcsapásra".

A szélsőjobboldali nézeteiről ismert Küssellel egyidejűleg őrizetbe vett férfi az osztrák közszolgálati média értesülése szerint egy 39 éves burgenlandi, akit korábban három év börtönre ítéltek egy kismartoni (Eisenstadt) zsidó temető sírköveinek megrongálása miatt. A férfi egy társával az 1990-es években 88 sírkövet - a szám a neonáci zsargonban a Heil Hitler köszöntést takarja - firkált össze náci jelszavakkal. A jelenlegi eljárásban azzal gyanúsítják, hogy ő volt a honlap számítástechnikai felelőse.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JL666 #5
    ébredeznek a jobbsorsra érdemesek
  • vasedeny2 #4
    labanc.info?
  • sanyicks #3
    A szólásszabadság értelmében el kell fogni a készítőket, és máglyán elégetni a szemét eretnekeket!!
  • uniu #2
    jujj..most mi lesz ?? :)
  • Cucmey #1
    A 88 szám nem a Heil Hitler köszöntést takarja.