Berta Sándor

Intelligens hálózattal az áramfaló készülékek ellen

A T-City projekt keretében újabb rendszerekkel szerelték fel Friedrichshafen városának háztartásait. A cél ezúttal az áramfaló berendezések fogyasztásának csökkentése.

A T-City keretében megvalósítandó Smart Metering and Home 2.0 alprogram célja, hogy 2012-ig bemutassa, miként működhetnek az egymással hálózatba kötött otthonok. A lakásokban a hűtőszekrények, a mosó- és a mosogatógépek fogyasztják a legtöbb áramot, így érthető, hogy a kutatók elsősorban arra összpontosítottak, hogy ezek fogyasztását mérsékeljék.

A Smart Metering and Home 2.0 keretében Friedrichshafenben összesen 1500 háztartást láttak el intelligens áram-, gáz- és vízmérőkkel. A lakók így egy honlapon keresztül ellenőrizhetik az áram-, a gáz- és a vízfogyasztásukat. Így derült ki, hogy Kürsad Kesicinél például a bojler okozott havi 100 eurós felesleges költséget, míg az Aispenpreis családnál a szárítógépen lehetett programonként 50 eurócentet megtakarítani. Stefan Dunkenbergernél egyértelműen a régi hűtőszekrény bizonyult áramfalónak.

Hans-Joachim Bachmann elmondta, hogy a lakosok láthatják, hogy mely berendezések a legnagyobb fogyasztók, kideríthetik, hogy mikor a legolcsóbb az áram és a szokások megváltoztatásával akár 10-15 százaléka is megtakarítható a költségeknek. A portál segítségével a lakosok napi, heti, havi és éves kimutatásokat készíthetnek és a táblázatok ráadásul 15 percenként frissíthetők. Az intelligens mérők mellett elhelyezett kommunikációs dobozoknak köszönhetően a fogyasztói adatok bármikor továbbíthatók vagy frissíthetők.

"Az elmúlt 40 évben alig gondolkoztak az emberek azon, hogy miként lehetne az áramot tárolni. Túlzottan elkényelmesedtünk, hiszen alig vannak áramszünetek. De a túl nagy fogyasztás is okozhat áramszüneteket és instabillá teheti a rendszert, ezzel pedig sokan nincsenek tisztában" - jegyezte meg Gabriele Riedmann de Trinidad, a Deutsche Telekom energiaügyi üzletágának vezetője.

Friedrichshafen 2007 áprilisában alakult át digitális várossá, amikor a város nyerte a T-City távközlési pályázatot, így a Deutsche Telekom itt építette ki az egész települést lefedő korszerű telekommunikációs hálózatot. Ezután új rendszert vezettek be, amelynek a segítségével a súlyos szívbetegek otthon ellenőrizhetik egészségügyi állapotukat és a mért eredményeiket elküldhetik kezelőorvosuknak. A DT 2007 óta itt teszteli a legújabb termékeit, ötleteit és szolgáltatásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lapaleves #4
    egyetértek az előttem szólókkal, konkrétan a "bs hegyek" kitűnő összefoglalás volt.

    továbbra sem értem mitől fog kevesebbet fogyasztani a hűtő attól, hogy este 3 centtel olcsóbb az áram.

    akit érdekelt egy kicsit is, már megnézte. már 3000-ért lehet (vicikvacak) fogyasztásmérőt venni.

    a víz kapcsán megint nem tudom hogy számolják ki mi fogyasztott sokat.

    egyébként rászoktunk, hogy bedugott dugóval zuhanyozunk. befektettünk továbbá egy 3990 forintos ikeás áttetsző műanyag ládába, amit ráraktunk a mosógépre. volt még otthon mosóporos vödör, azzal átmerjük a kádból a vizet, és amikor kell azzal öblítjük a klozetet. "intelligens méréssel" megállapítottuk, hogy azóta nem húztuk le a wc-t, a 130 liter láda meg rendszeresen megtelik, ill. kiürül. a köztes műanyag láda azért kell, mert senki se szeret hideg állott vízben zuhanyozni más után. persze a víz melege se vész kárba.
  • halgatyó #3
    Ez az egész egy nagy átverés! Valakinek nagyon kellenek mások személyes adatai, semmi másra nem jó az ilyen "intelligens otthon" hanta.
    Mára megnevezés is gyanús. Megszokhattuk, hogyha minél szemetebb dolgot akarnak lenyomni a torkunkon, annál szebben hangzó nevet adnak neki. Hadd homályosodjon a birkák szeme a csodálattól, miközben a nyakukon szorul a hurok

    Az egyes készülékek fogyasztásának a megmérésére semmiféle intelligens meg kitudjahová bekábelezett kémszerkentyűkre sincs szükség!

    Ilyen fogyasztásmérőm nekem is van itthon, 6ezer forintért vettem, és használom is szorgosan. Néhány napig rádugok egy-egy készüléket és mérem a fogyasztását. A meglepő az, hogy a mosógép sokkal kevesebbet fogyaszt mint gondoltam, viszont a számítógép meg jóval többet, sőt többszörösét.
    Ez a kis készülék nincs bekábelezve sehová, és a mérési eredményt sem küldi el semmiféle titkos társaságnak (ha ilyet próbálna, úgy b**nám ki, még a baltát is utánavágnám, hátha eltalálja...de előtte jól megtaposnám )
  • Crane #2
    "a Deutsche Telekom itt építette ki az egész települést lefedő korszerű telekommunikációs hálózatot."

    És ez mennyit fogyaszt? :D Biztos hogy többet, mint egy hűtőszekrény. ;)
  • sanyicks #1
    bs hegyek.