HENT hírlevél

Alkalmazná a három csapást egy kanadai netszolgáltató

A Warner stúdióval történő együttműködés keretében az illegális letöltésre figyelmeztető üzeneteket fog kiküldeni előfizetőinek egy kanadai internetszolgáltató. A cég szerint előfordulhat, hogy lesz olyan jogsértő, akit lekapcsolnak a hálózatról.

A Shaw Cable internetszolgáltató a stúdiótól érkező panaszok alapján figyelmeztetni fogja illegális letöltésen ért előfizetőit az elkövetett jogsértések észlelésére. A cég közleménye szerint az internetszolgáltató ezzel a lépéssel a tartalomszolgáltatók és jogtulajdonosok felé irányuló kötelezettségének tesz eleget, közvetlenül pedig a Warner Brothers stúdióval történő megállapodás eredményeként indítja el az intézkedést.

A program elindítása az ún. három csapásos rendszer elindításának előfutára lehet, ugyanis, ha a Warner a szükséges bírósági döntést megszerzi, az internetszolgáltatónak kötelessége a súlyos jogsértésen ért előfizetőjének internetkapcsolatát felfüggeszteni. A kalózkodás visszaszorítására irányuló intézkedés bejelentése során a Shaw Cable elnöke hangsúlyozta, a cég nem fogja kiadni az előfizetők személyes adatait a jogtulajdonosoknak. Mint mondta, technikailag egy értesítés továbbításáról van szó: a cég tájékoztatja érintett előfizetőjét arról, hogy illegális letöltés miatt értesítést kapott a stúdiótól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!