Gyurkity Péter

Az iPod ellen indul a Samsung

A gyártó a januárban esedékes CES alatt mutatja majd be saját hordozható zenelejátszóját, amelyet az iPhone-iPod páros közötti különbségekhez hasonlóan alakítottak ki - nehéz dolguk lesz az Apple ellenében.

A Samsung Hub számolt be elsőként a cég terveiről, amely alapján egy új hordozható zenelejátszó körvonalai bontakoztak ki az érdeklődők előtt. Rögtön karácsony után erősítették meg, hogy a januári CES során szeretnék bemutatni a készüléket, amely leginkább az Apple iPod család tagjaira hasonlít, így nem nehéz megjósolni, hogy mely területen szeretnének sikereket elérni.


A lejátszó Galaxy Player néven érkezik majd, mégpedig 8, 16, illetve 32 GB-os kivitelben. A leginkább az iPodra hasonlító kütyün az Android 2.2 mobil operációs rendszer fut majd, ehhez pedig elő-, valamint hátoldali kamera (az első egy VGA-kamera lesz), Bluetooth támogatás, valamint egy 4 hüvelykes érintőképernyő társul majd. Szintén az Apple felállására hasonlít a kínálat abban, hogy a fejlesztés szinte mindenben a Galaxy S okostelefonra hajaz, kivéve annak telefonos funkcióit, vagyis szinte egy az egyben lemásolják az iPod-iPhone kettőst.


Nagy valószínűséggel a Galaxy Tab tábla-PC sikerei ösztönözték a gyártót a fejlesztés piacra dobására, hiszen eddig egyedül ők tudtak jelentős számban eladni egy ilyen megoldást a táblák szegmensén belül, ezzel pedig némileg követni tudták az iPad eredményeit. A zenelejátszás területén azonban nehezebb dolguk lesz, hiszen itt egyrészt nem áll rendelkezésükre egy olyan integrált platform, mint amilyen az Apple számára az iTunes, továbbá olyan nagy nevek kudarcából kell tanulniuk, mint a Microsoft, a Sony, illetve a Creative - ők mind megpróbálták utánozni az almás cég lépéseit ezen a területen, kevéske sikerrel.


A Samsung a CES alatt további két Android hordozható lejátszót is bemutat majd, ezek YP-G50 és YP-GB70 néven érkeznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #14
    A telefonokat is másolják a rohadt szemetek! fúúúúúj iphone is az első okostelefon volt! igaz hogy már évekkel előtte volt olyan DE AKKORIS!!!! máásolás :DDD
    2 szabály van:
    1. Az apple mindig első bármiben amit csinál
    2. Ha mégsem akkor az első szabály lép életbe
  • prociii #13
    Azért az amoledes kijelző az odaver rendesen az almának. Ezt csak akkor látja az ember, ha egymás mellett van a 2 készülék.
  • Justil #12
    kit érdekel, hogy másolják, ha jobban csinálják? engem nem zavar. főleg, ha olcsóbb, és nem jár mellé az apple életérzés.
  • Bladerade #11
    Érdekes, én azért látok benne fantáziát úgyhogy hajrá Samsung!

    jut eszembe itt egy androidos blog ami elég jó, nemrég fedeztem fel Andromedar Blog
  • Voltan #10
    Szerintem ez itt már gusztus kérdése. Nekem 3GS-em van, új, pár hete vettem. IPod-ot használok 3 éve (ugyanazt a darabot, nem szart be, nem cseréltem) és megszerettem nagyon. Az ITunes-hoz hozzá kell szokni, de számomra tökéletes. Tény, hogy a Galaxy veri az én 3Gs-emet hardver szinten, de az IPhone szoftveres támogatását jó darabig nem fogja semmi überelni. Az IPodnál pedig számomra nem létezik jobb zenelejátszó, ez szintén benne van az IPhone-ban. Ennyi. Innentől már megszokásról és személyes preferenciákról van szó. Nem azt mondtam, hogy a Galaxy S szar, nem az. De nekem az IPhone mindennel együtt jobban tetszik. 30 ezerért vettem amúgy, egész jó tarifacsomaggal. Nekem jobban megérte, mint a Samsung. Az pedig egész egyszerűen tény, hogy az I-termékeket másolják.
  • cousin333 #9
    Én nem mondtam, hogy rossz telefon, csak azt, hogy bizonyos szempontból orbitális iPhone koppintás.
  • MrTressy #8
    Jó kis telefon az, és nem 180k
  • cousin333 #7
    Én is egyetértek, valami újat kellene inkább mutatni, nem szolgaian másolni. Még ha sok mindenben különböznek is, nem lehet nem észrevenni a hasonlóságokat az Apple termékeivel. Az irányultság is azonos: iPad sikeres? Mi is, mi is! iPhone sikeres? Mi is csináljunk! iPod sikeres? Mi is csináljunk!

    ui: Mielőtt a kemény mag nekem esne, Samsung Galaxy S-em van...
  • Justil #6
    olyan szinten, hogy veri is magasan...
  • Voltan #5
    Speciel igaza van. A Samsung Galaxy S is egy hatalmas IPhone koppintás, de olyan szinten, hogy még a kezelőfelület is majdnem teljesen megegyezik