Kruza Richárd
Szerelmeslevél egy fényképezőgépnek
Ha valaki magtalálja az Igazit, sokmindenre képessé válik érte. A hatalmas választék ellenére a New York Times egyik újságírója most találta meg álmai gépét, szerelmeslevelet is írt neki. Az eset tanulságos és jellemző a mai fényképezőgép-kínálatra.
Bizonyos értelemben kényelmetlenné vált az amatőr fotózás, legalábbis abban az esetben, ha valaki figyelemmel kíséri a fényképezőgépek tudását, evolúcióját, és egyáltalán a kínálatot. Ha ugyanis minden szempontot számításba veszünk, tökéletes gép távolról sem létezik, annak ellenére, hogy a kínálat és a választék hatalmas.
Amióta a belépőszintű tükörreflexes SLR gépek vételárban nagy tömegek számára is elérhetővé váltak, a professzionális jellegű képminőség kézközelbe került a mindennapi fotós számára is. A DSLR használók azt mondják, mást ne is vegyünk a kezünkbe, miközben sokaknak eszük ágában sincs egy ekkora tárgyat állandóan magukkal hordozni. A kompakt gépek egy női táskában is észrevétlenek tudnak maradni, ami kétségtelenül nagyon nagy előny. Igen ám, de a jellemzően kis méretű szenzorok miatt a művelt felhasználói réteg nyilnánvalóan látja a képminőségbeli különbséget: kevés fényben vaku nélkül zajos, mosott képek, hatalmas mélységélesség és a többi. Az ilyen gépek tulajdonosai sokszor elégedetlenek, de jobb híján nem változtatnak, mivel annyit nem ér számukra a dolog, hogy egy nehéz tárgyat hurcoljanak mindenhova.
Furcsa, hogy a gyártók mennyire érzéketlenek a vevők évek óta meglévő igényeire. Megapixel háborút folytatnak a mai napig, aminek az utóbbi években köztudottan csak rossz hatása volt a képminőségre: a növekvő képzaj miatt hatalmas összegeket kellett költeni a képfeldolgozás fejlesztésére, máskülönben el lehet képzelni milyen képeket produkáltak volna az új típusok. Telerakták a zsebgépeket olyan automatikákkal, melyeket a legtöbben nem használnak, sőt, az ilyenek sokszor inkább derültséget okoznak.
Nagyon sokan nem értik, miért nem indult fejlesztés a nagyszenzoros, kisebb felbontású gépek irányába. Annak ellenére ugyanis, hogy ezek a gépek éppen a nagy szenzor miatt drágábbak, kétségkívül hiányt töltenének be. Ennek ékes bizonyítéka David Pogue, a New York Times újságírójának szerelmeslevele, melyet Canon S95-ösének írt. A személyes hangvételű, érzelgős levélben úgy szólítja meg kedvencét, mint aki már évek óta keresi Őt. Állítja, hogy mindig is egy kisméretű, kisebb felbontású, nagyszenzoros gépet szeretett volna, és kérdi, hogy miért olyan nehéz ez? Kérdésére saját maga válaszol: nehéz, mivel a fizikai törvényeket nem lehet átírni, és egy nagyobb szenzonak vannak technikai követelményei.
Azonban nagy örömmel folytatja mondanivalóját, miszerint az S95-ös az ami neki kell, majd részletezi az okokat, érdemes elolvasni. Nyilvánvalóan nagyon sokan vannak olyanok mint Pogue, akiknek van 400 dollárjuk egy fényképezőgép megvásárlására. Olyanok, akik éppen olyan igényeket támasztanak gépükkel szemben mint ők. Ez olyan nyilvánvaló tény, aminek alátámasztására nincs szükség statisztikák készítésére és böngészésére, és mégis, mintha a gyártóknak ezen a területen süket füleik lennének. Éppen ennek a komikus következménye az, hogy Pogue, amint a hatalmas választék ellenére nagy nehezen talált egy neki való gépet, groteszk módon örömében nyilvános szerelmeslevelet írt - Neki.
Bizonyos értelemben kényelmetlenné vált az amatőr fotózás, legalábbis abban az esetben, ha valaki figyelemmel kíséri a fényképezőgépek tudását, evolúcióját, és egyáltalán a kínálatot. Ha ugyanis minden szempontot számításba veszünk, tökéletes gép távolról sem létezik, annak ellenére, hogy a kínálat és a választék hatalmas.
Amióta a belépőszintű tükörreflexes SLR gépek vételárban nagy tömegek számára is elérhetővé váltak, a professzionális jellegű képminőség kézközelbe került a mindennapi fotós számára is. A DSLR használók azt mondják, mást ne is vegyünk a kezünkbe, miközben sokaknak eszük ágában sincs egy ekkora tárgyat állandóan magukkal hordozni. A kompakt gépek egy női táskában is észrevétlenek tudnak maradni, ami kétségtelenül nagyon nagy előny. Igen ám, de a jellemzően kis méretű szenzorok miatt a művelt felhasználói réteg nyilnánvalóan látja a képminőségbeli különbséget: kevés fényben vaku nélkül zajos, mosott képek, hatalmas mélységélesség és a többi. Az ilyen gépek tulajdonosai sokszor elégedetlenek, de jobb híján nem változtatnak, mivel annyit nem ér számukra a dolog, hogy egy nehéz tárgyat hurcoljanak mindenhova.
Furcsa, hogy a gyártók mennyire érzéketlenek a vevők évek óta meglévő igényeire. Megapixel háborút folytatnak a mai napig, aminek az utóbbi években köztudottan csak rossz hatása volt a képminőségre: a növekvő képzaj miatt hatalmas összegeket kellett költeni a képfeldolgozás fejlesztésére, máskülönben el lehet képzelni milyen képeket produkáltak volna az új típusok. Telerakták a zsebgépeket olyan automatikákkal, melyeket a legtöbben nem használnak, sőt, az ilyenek sokszor inkább derültséget okoznak.
Nagyon sokan nem értik, miért nem indult fejlesztés a nagyszenzoros, kisebb felbontású gépek irányába. Annak ellenére ugyanis, hogy ezek a gépek éppen a nagy szenzor miatt drágábbak, kétségkívül hiányt töltenének be. Ennek ékes bizonyítéka David Pogue, a New York Times újságírójának szerelmeslevele, melyet Canon S95-ösének írt. A személyes hangvételű, érzelgős levélben úgy szólítja meg kedvencét, mint aki már évek óta keresi Őt. Állítja, hogy mindig is egy kisméretű, kisebb felbontású, nagyszenzoros gépet szeretett volna, és kérdi, hogy miért olyan nehéz ez? Kérdésére saját maga válaszol: nehéz, mivel a fizikai törvényeket nem lehet átírni, és egy nagyobb szenzonak vannak technikai követelményei.
Azonban nagy örömmel folytatja mondanivalóját, miszerint az S95-ös az ami neki kell, majd részletezi az okokat, érdemes elolvasni. Nyilvánvalóan nagyon sokan vannak olyanok mint Pogue, akiknek van 400 dollárjuk egy fényképezőgép megvásárlására. Olyanok, akik éppen olyan igényeket támasztanak gépükkel szemben mint ők. Ez olyan nyilvánvaló tény, aminek alátámasztására nincs szükség statisztikák készítésére és böngészésére, és mégis, mintha a gyártóknak ezen a területen süket füleik lennének. Éppen ennek a komikus következménye az, hogy Pogue, amint a hatalmas választék ellenére nagy nehezen talált egy neki való gépet, groteszk módon örömében nyilvános szerelmeslevelet írt - Neki.
