MTI

Megjelenik a brit uralkodó a Facebookon

Csatlakozik a Facebook népéhez a brit uralkodó. A 84 esztendős II. Erzsébet királynő profilja mától elérhető a világ legnépszerűbb, több mint félmilliárd felhasználót számláló közösségi portálján.

A "The British Monarchy" - A brit monarchia - hivatalos néven összeállított profil gazdag kínálatot ígér: az érdeklődők friss udvari hírekről tájékozódhatnak, fotók, videók kíséretében, és elolvashatják, sőt meg is hallgathatják a királynő beszédeit. Emellett napi frissítésű beszámolókból értesülhetnek az uralkodó és a királyi család hivatalos programjairól. Jóllehet a Facebook felhasználói nem jelölhetik majd "barátnak" II. Erzsébet királynőt, ha azonban rákattintanak a "tetszik" alkalmazásra, azzal az uralkodói oldal követőiként regisztrálhatják magukat, és megkapják a királyi családról szóló friss híreket, emellett üzeneteket is hagyhatnak a profil üzenőfalán.

A The Sunday Telegraphnak, a legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lapnak egy udvari forrás azt mondta: a Facebook valószínűleg az utolsó olyan bástyája a közösségi médiának, amelyet a brit királyi család még nem hódított meg, márpedig a királynő "lelkesen törekszik" arra, hogy teljes mértékben alkalmazkodjék a XXI. századhoz. A Facebook szóvivője úgy kommentálta a királynő megjelenését a portálon, hogy a felhasználók mostantól közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a királyi famíliával, és "egyedülálló betekintést" nyerhetnek a palota életébe.


A brit uralkodóról - aki a II. világháború idején, még hercegnőnként autószerelői képesítést szerzett és a brit hadsereg teherautóit javította - már eddig is köztudott volt műszaki érdeklődése, és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobil távközlés legújabb csodáitól sem. A Buckingham-palota a nyáron megjelent a Flickr fényképmegosztó portálon, tavaly létrehozták az uralkodóház Twitter-profilját, 2007-ben pedig a YouTube videómegosztó portálon létesítetek külön csatornát a brit királyi családnak.

Az udvarnak már 1997 óta saját honlapja van, amely a www.royal.gov.uk címen kereshető fel. Öles szalagcímek adták az alattvalók tudomására, amikor a királynő 2003-ban elküldte első sms-ét, két évre rá pedig megvásárolta első iPod multimédiás lejátszóját, amely korabeli hírek szerint "komoly benyomást" tett rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #13
    Alkotmányos királyság fogalma mond neked valamit?
  • Molnibalage #12
    A fegveres erőknél szolgálás az micsoda szerinted? Az egyik még élesbe is ment volna, de odafentről kaszálták el. 1982-ben a királyi család egyik tagja szintén ott volt lent, mint helikopterpilóta.
  • manome #11
    Királyságot Magyarországon! Akkora nemzeti öntudatod ad az angoloknak a királynő, hogy a magyaroknak is el kellene. Meg lehet nézni , ahol megmaradt a királyság mindegyik gazdag államnak számít. Az meg , hogy a királynő követi a technikai fejlődéseket , nekem teljesen szimpatikus!
  • Tetsuo #10
    Na ja, valahogy igy. Hozzateve, hogy Ángliban kicsit erosebb a liberalizmus, igy a fiataloknak mar csak a felreszexualt X-factorosok mutatjak a peldat. Durvan lehet is latni az ujabb generaciok hajvasalonelkuli eletkeptelenseget...
  • jaspercry #9
    kis ipoddal nem tul jó irogatni egybemondat sry
  • jaspercry #8
    Lassan megfogják koronzni! Tudod kire gondolok,nagyon sokan szavaztak rá
    Szó mi szó ,angolok vegyesen érzelmekkel vannaka királynővelkapcsolatban.
    Valaki leszarja,valaki röhög rajta,csakjótékonykodjon semmi beleszolása ugysincs apolitikába,van akitiszteli szereti.
    Igazábol nemis ez a lényeg,hanem az ,hogy Angliában van egy elit "nemesiréteg"
    aki elkölcsileg példt tudmutatni,a parasztnak igen kérem ez az elit,tartsd magadehhez.
    Nálunk ez nincs meg!
    Büdösparasztbóllett az elit,és ez akar nekedpéldát mutatni ,az elkölcsi normát
    ez itt a probléma.....
    Mondjuk megnézném Gyurcsányunkat a a facebook-on
    mondjuk ezt kapná a mostani kiskirályki márkifogyott a indiánviccekből...
  • jaspercry #7
    Megkérdeztélmár egyvérbeli angolt is,vagy csakhasadra csaptál?
  • Tetsuo #6
    Angol ismeroseim es munkatarsaim nem nagyon. Ugy mint idos embert, igen, de nem azert mert kiralyno. Az ujsagokban is gyakran olvasni kozvelemenykutatasokat vagy idezeteket a koz nepetol, hogy feleslegesnek es penzkidobasnak tartja az udvart fenntartani az allam reszerol. A tronorokosok meg csupan celebek, bar ez Angliaban komoly ereny, szoval jo marketinggel sokra vihetik. ;)
  • Rotyoka #5
    hát igen, egy királyságban sokkal többre lehet vinni 1 országot mint 4 évenkénti váltásos szarral
  • Andr0 #4
    én személy szerint is Tisztelem a Királynőt. Magyarországon is elkélne egy király... nem pedig köztársasági elnök akinek a szerepét mindig más múmia tölti be... Egy kis tisztelet hiányzik a magyar népből...

    Megj.: Származásomat tekintve félig Walesi vagyok so innen is a tisztelet a királynő, gyakorlatilag az én királynőm felé:)