Berta Sándor

Bűncselekmény lehet a mobilok kikódoltatása

Érdekes ügyben nyomoznak a göttingeni rendőrök. A helyi rendőrkapitányság négy hacker és 600 olyan személy ellen indított eljárását, akik kikódoltatták a mobiltelefonjukat.

Magyarországon eleinte csak a szolgáltatókhoz kötött mobiltelefonokat lehetett kapni, a kártyafüggetlen készülék gyakorlatilag ismeretlen fogalomnak számított. Nem csoda, hogy komoly hagyományai vannak a mobilok kikódoltatásának. A megoldást gyakorlatilag a kényszer szülte: mobilt mindenki szeretett volna, de nem feltétlenül ragaszkodott a szolgáltatóhoz. Ezért virágzottak a néhány ezer forintért gyors és végleges kikódolást ígérő boltok, amelyek a legális tevékenységük mellett segítettek a hozzájuk forduló ügyfeleknek. Németországban is még mindig sokan élnek ezzel a lehetőséggel, de lehet, hogy már nem sokáig.

Göttingenben egy ilyen esetből lett rendőrségi ügy, amely azóta egyre terebélyesedik. Kiderült ugyanis, hogy 600 ember profi hackerekhez fordult azt kérve, hogy szüntessék meg a szolgáltatóhoz kötöttségüket. A nyomozást Marcel Schoppe rendőrfelügyelő vezeti, aki az ügyészekkel és más nyomozókkal tartott egyeztetésen mutatta be az alkalmazott módszert. A SIM-korlátot mindössze két másodperc alatt eltávolította, majd két perc alatt egy másik szolgáltatónál is használható készülékké varázsolta át az eszközt. Az eljárás gyors, egyszerű és ami a legfontosabb: sikeres.

A német városban június óta külön 8 tagú nyomozócsoport foglalkozik a SIM-feltörésékkel kapcsolatos ügyekkel. A részleg által folytatott eljárásban már 600 gyanúsított van. Az ő bűnük az, hogy megkerestek négy hackert, akik vállalták, hogy lehetővé teszik a hivatalosan nem lehetséges szolgáltatóváltást. A négy személy mellett várhatóan a 600 készüléktulajdonos ellen is vádat emelnek. A vádpontok között megtalálható a tisztességtelen piaci verseny, valamint a szerzői jogi törvény megsértése. Emellett felmerülhet az adatok kikémlelésének, az adatmódosítás és a számítógépes csalás elkövetésének gyanúja is.

"Egy mobiltelefon megvásárlója gyakorlatilag csak a készülék tulajdonjogát kapja meg, de a rátelepített szoftvert csak használhatja. Amennyiben valaki megpróbálja módosítani a programot, az szerzői jog elleni bűncselekményt követ el" - nyilatkozta Oliver Knabe, a különleges nyomozócsoport vezetője.

A jogászok ugyanakkor kétségbe vonják a rendőrök jogértelmezését. Thomas Hoeren münsteri bíró és IT-, illetve médiajogi professzor leszögezte, hogy ebben a kérdésben a bűnüldözők a ködben tapogatóznak és még maguk sem tudják, hogy valójában mit is vizsgálnak. A szakember szerint a készüléktulajdonosokat - a jelenleg hatályos jogszabályok alapján - semmiképpen sem lehet felelősségre vonni. A helyzet ugyanakkor közel sem ennyire egyszerű. Az augsburgi ügyészség ugyanis májusban vádat emelt egy hasonló ügyben és az illetőt jogerősen 600 euró pénzbüntetésre ítélte a helyi bíróság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Georgexy #25
    Nem kell rendőrség.
    Elég csak telefonon fölhívni az ügyfélszolgálatot és megadni az ügyfélszámod.
    Letiltják a kártyát rögtön, majd hazamész a telcsi papírjaiért azzal be a szolgáltatóhoz és ott letiltják a telefont is.
    Ha véletlenül megtalálják akkor később vissza lehet csinálni.
    Nekem ez volt.
  • Georgexy #24
    Szerintem pedig törvénytelen a simlock!
    A szolgáltató így duplán is magához láncol, és nem csak 2 évig, ahogy az az Uniós törvényben van.
    Ugyanis nem oldja föl ingyen 2 év vagy a szerződés lejárta után a simlock-ot.
    Akkor, hogy is van ez?
    Lehetne még kötekedni visszafelé is.
  • szabroy #23
    szerintem mindent lehet, de nincs sok ertelme, csak ha letiltottak a telefont. ugyse keresi senki. meg a letiltas is maceras.el kell menned a rendorsegre, feljelentest teszel ismeretlen elkovetore, onnan a jegyzokonyvel irany a szolgaltato, es utana letiltjak.de elotte haza is kell menned a telcsi papirjaiert. legalabbis 10 eve meg igy volt. szerinted hanyan futjak le ezt a kort, egy olyanert hogy letiltsak a telefont?! nem hogy visszakapd, csak azert hogy mas se tudja par napig hasznalni. 1000 bol 1. a masik meg az, hogy en is azonnal megvennem bagoert ha vki azt mondja most talalta... :D:D
  • speed2006 #22
    Amikor a lányomtól ellopták, akkor az ipari kamera működött. ennek ellenére nem történt semmi. Max kis nehézséget jelent az IME számot átírni, (bár nem tudom hogy az iPhonnál lehet-e).
    szabroy?
    Azért egy nagy értékű telefont úgy megvenni hogy nincsenek meg a gyári tartozékok, egy nevetséges áron, feltételezi hogy tudja mindenki az eredetét, csak nem érdekli esetleg. Akkor meg máris bűncselekmény.
  • Solmenir #21
    Ha a német sündőrségnek ennyire nincs semmi dolga, hogy ilyen dolgok után is nyomozzon, igazán átruccanhatnának Magyarországra, itt van annyi igazi meló, hogy egész életükbe ne unatkozzanak.
  • Zoli007 #20
    Na ez itten a probléma, hogy mindenki b@szik mindenre...
  • szabroy #19
    esetek 99% ban nem a tolvaj hasznalja a telcsit, hanem eladja olyan gyorsan ahogy tudja. igy maximum egy johiszemu vasarlot talalnak, akire ra kellene bizonyitani, hogy tudta hogy lopott volt a telefon.
    szoval, ha nem vmi nagyobb hordereju buncselekmeny bizonyiteka, vagy nyomravezetoje a telefon, nem igen fognak utana nyomozni.
    sztem.
  • Zoli007 #18
    Én valami olyanra gondoltam, hogyha ellopják a telefonod akkor bemész a rendőrségre, bemutatod a számlát vagy szerződést, hogy adott telefon a te tulajdonod, megadod az IMEI kódot, sün beül a gép elé, beírja a számot és pár másodperc után a gép kidobja, hogy a telefon regisztrálva-e van valamelyik hálózatba, ha igen, akkor milyen SIM-mel, és az kinek a nevére van. Sün kiszáll a bejelentett lakhelyre, tag kihallgat. Lehet, hogy ez az esetek 1%-nál segítene csak, de lényegében nem látok technikai, jogi akadályt.
  • Rotyoka #17
    akarni sokmindent lehet.
  • kvp #16
    "És oda mikor jutunk el, hogy a sünök a lopott telefon használóját automatikusan beazonosítsák a rendelkezésükre adott IMEI kód alapján? Tudom, át lehet írni, de mégis."

    A simkartyanak es a maganak a keszuleknek is van kodja, a simkartya cserelheto, a keszulek kodja pedig a firmware ujrairasakor felulirhato. Modernebb keszulekekben (pl. android-os telefonok) pedig hasznalat kozben is valtozatathato mindketto. A legtobb lopott telefonban egyebkent marad a regi sim, es csak addig hasznaljak amig letiltja a tulaj.

    A telefon megtalalasa egyebkent nem a rendorseg hanem a szakszolgalat hataskore, viszont nekik van egyeb bajuk is, mint hogy ezekkel foglalkozzank. A rendorseg elvileg kerhetne telefon pozicio meghatarozast lopott keszulekre, viszont ez kb. olyan lenne mintha nyomoznanak a tyuklopasok vagy a lakasbetoresek ugyeben is. (egyiket sem teszik)

    Jogilag a szolgaltatotol vasarolt keszulekek csak licenszelve vannak, tehat hatarozatlan ideju berletben a szolgaltatotol. A tulajdonjog nem az elofizetoe. A bankkartyak is kiado bank tulajdonat kepezik, mint ahogy a microsoft sem adott el soha egyetlen windows peldanyt sem, csak licenszeli. Ellenben egy halozatfuggetlen mobiltelefon, igyenes szoftverrel (pl. android) mar teljesen a felhasznalo tulajdona. Ezert is hianyzik pl. a drm alrendszer a google fejlesztoi telefonjairol, ugyanis azokat meg akkor sem lehet lezarni ha valaki akarja. Egyebkent megy rajta a debian linux is, szoval kb. olyan mint egy pc.