SG.hu·

Kevesli az IFPI Kína kalózkodás elleni lépéseit

Üdvözli, ám egyúttal kevesli is Kína kalózkodás elleni lépéseit a Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI).

Kína az elmúlt hónapokban közel 200 weboldalt azonosított, amelyek kalóztartalmat kínáltak, ám arról nem közölt információt, hogy kezdeményeznek-e eljárást az üzemeltetők ellen. Kína kulturális minisztériuma 117 zenei szerzői jogot sértő weboldalt azonosított áprilisban, majd a kalózoldalakat tartalmazó listára a múlt hónapban további 68 újabb honlapot helyezett fel. A minisztérium közlése szerint a weboldalak közül 23-at bezártak, a többi ügyében még tart a vizsgálat.

A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) közleményben üdvözölte Kína kalózkodás elleni lépéseit, és örömét fejezte ki, hogy több, a zeneipari szerzői jogot sértő weboldal azonosításra került. Leong Mayseey, az IFPI ázsiai regionális kirendeltségének vezetője azonban hangsúlyozta, a szervezet kevesli Kína fellépését, hiszen számtalan illegális weboldal működik továbbra is büntetlenül a régióban. Mint mondta, a tavasz folyamán azonosított 117 kalózoldal közül csak 23 szűnt meg, ráadásul nem tisztázott, hogy milyen szankciókat alkalmaznak, ha alkalmaznak egyáltalán a kínai hatóságok a jogsértőkkel szemben.

Mayseey kiemelte, ha Kína kreatív iparának nemzetközi elismertséget kíván szerezni, fontos, hogy a szellemi tulajdon tiszteletének széles körben érvényt szerezzen. Hozzátette, reméli, hogy az IFPI további, a kreatív alkotók szerzői jogaival visszaélő kalózok elleni lépésekre tudja ösztönözni a kínai hatóságokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FoodLFG2010. 08. 11.. 07:34||#2
IFPI csak a saját seggét félti, kussoljon!

kreatív iparának nemzetközi elismertséget kíván szerezni,
akkor fontos, hogy mindent ingyenesen elérhetõvé tegyen az interneten.

A nemzetközi elismerés nem hálivúdnál kezdõdik, hanem az embereknél, akik fogyasztják ezeket a termékeket. Kínának egyre nagyobb a belsõ piaca, és külföldön is egyre többen keresik iparának termékeit...

pl egyre nagyobb költségvetésû filmek készülnek ott, amik nyereségesek is, Red Cliff:
http://www.youtube.com/watch?v=z3qIXQCHf94
© Dol Cse Vita2010. 08. 10.. 23:32||#1
Már csak azt nem tudom mi lesz a maradék 10trilliárd torrent és tracker oldallal ahonnan csak azt nem töltök le amit nem akarok? <#eplus2>