MTI

A kínai béremelések miatt árat emel a Foxconn

Áremelést tervez a Foxconn főbb ügyfelei számára: a magyarországi gyárakkal is rendelkező tajvani vállalat ezzel, illetve a munkafolyamatok automatizálásával akarja ellensúlyozni a kínai dolgozók bérének emelését.

A világ nagy elektronikai cégeinek dolgozó Foxconnál júniusban jelezték, hogy októbertől a korábbi kétszeresére, kétezer jüanra - átszámítva 65 ezer forintra - emelik az alapbéreket azt követően, hogy a társaság dél-kínai, Sencsenben lévő gyárának több dolgozója öngyilkosságot követett el. A gyárban egyebek mellett iPhone, iPad és más márkás elektronikai cikkeket gyártanak többek között az Apple, a Hewlett-Packard, a Microsoft számára.

A Foxconn, a világ legnagyobb elektronikai beszállítója, amelynek Kínában 800 ezer alkalmazottja van, nemzetközi visszhangot kiváltó támadások kereszttüzébe került, miután 2009 júliusa és 2010 májusa között sencseni ipari komplexumában tíz dolgozója követett el öngyilkosságot. Akkor az öngyilkosság-sorozatot a szakszervezeti aktivisták a rendkívül kemény munkakörülményekkel, a munka monotonitásával magyarázták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eto demerzel #4
    miert pont az apple? mert mas is azt mondja. a microsoft is ott gyartat?
  • Oláh Herkules #3
    hujuj az applenek nem lesz 300%-os profitja, csak 200% :D bár lehet árat emelnek, hiszen úgy is boldogan veszik a tudatlanok.
  • DeviloftheHell #2
    elmennek a picsába hát mennyit akarnak már nyerészkedni ezek a tetvek annyi pénze van a vezetöknek már aztse tudják hova költsék
  • CybeRick #1
    "szakszervezeti aktivisták a rendkívül kemény munkakörülményekkel, a munka monotonitásával magyarázták. "

    Azért ez nálunk is közel így van jópár multi esetében. Tulajdonképpen a fizetések is mostmár hasonlóak. Felzárkózik hozzánk Kína?!