Felföldi Beáta

Elégedetlenek az emberek a közösségi oldalakkal

Amerikában egy vásárlók elégedettségét vizsgáló csoport jelentése szerint a közösségi oldalak ugyan népszerűek, viszont a felhasználók mégsem elégedettek azok szolgáltatásaival.

Az 1994-ben alapított ACSI (American Customer Satisfaction Index) elégedettségi indexe több, mint 70 000 vásárló véleményére alapozva közli a vizsgált területek eredményét, amit egy 1-től 100-ig terjedő skálán jelenítenek meg. Az ACSI eddig az internetes portálokon, kereső felületeken, valamint a hír és információs oldalakon mérte az emberek elégedettségi szintjét, 2010 az első év, hogy a közösségi oldalakat is figyelik.

Az elsősorban vizsgált oldalak a Facebook, a MySpace, a Wikipedia és a YouTube voltak. Az eredmény azt mutatta, hogy a felhasználók a közösségi oldalakkal vannak a legkevésbé megelégedve, hiszen ez a kategória átlagosan csak 70 pontot ért el. Ellenben a keresőfelületek, mint Google és vetélytársa, a Bing 80 , illetve 77 pontot értek el. Az információs oldalak, mint az MSN vagy az Ask.com 75 és 73 pontot kaptak.


Az ACSI felmérése szerint a közösségi oldalak kategóriájának legjobb helyezettje a Wikipedia, azt pedig a YouTube követi. A Wikipedia meglepően magas, 77-es értéket kapott, amit a szervezet annak tud be, hogy az oldal tartalmát az emberek folyamatosan bővítik, míg felhasználói felülete eközben változatlan, a megszokott marad. Emellett a nonprofit státusza miatt nem díszítik reklámfelületek az oldalt. Az elégedettségi rangsorban a következő a YouTube, 73-as értékkel. A statisztikák szerint évente körülbelül 200 millió amerikai, regisztrált felhasználó tölt fel videókat a felületre.

Közösségi oldalak terén a ranglétra alján található a Facebook és a MySpace, amik elégedettségi értéke alig 64, illetve 63 pont. Annak ellenére, hogy mindkét oldal rengeteg felhasználót tudhat magáénak - a Facebookot körülbelül 500 millióan használják világszerte -, a biztonsági hiányosságok, a sok reklám és a sokszor változó felhasználói felület miatt a megelégedettségi szint nagyon alacsony.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #5
    Itt is nehany elegedetlen ugyfel Rendőri védelmet kért a 11 éves mocskos szájú YouTube-celeb

    Bar ezek inkabb komplett idiotak ugy csaladilag :))
  • fergusonpapa #4
    demost komolyan facebook és myspace legroszabb?akor ezek még nem láttak myvipet meg iwiwet..myspacet elismerem kcisit régimodi kód rendszerü.nehezebben is töltödik be egy profil.de facebookot edig jólösszerakták jól fejlezstik.és midenki öket majmolja..biztonsági réseket és adatok kiadását-árulását énis elitélem.bár tölem sk mident nem tudnak meg...de ha iyg megy ugyuis változtatnak...az meg h ob oldalt van 1 csik reklám rohadt sok:D iwiwen midenhol akárhova nézel...föleg ezek a standup comedys szarok.
  • Vorpal #3
    az a 3 ember akiről te beszélsz az a tinik csoportja USA ban, amikor egy ilyen kezd elindulni, akkor minden épelméjű cég el kezd gondolkodni.
  • Zsolek123 #2
    Úgy bírom az ilyet, mikor 3 ember elégedetlen akkor már megy az általánosítás, meg a 'brit felmérések szerint'-ezés meg minden extrém nagy faszság, és le se szarják hogy a többi mit akar.
  • Rotyoka #1
    Ja mert nem a himnuszuk a nyitózene