Berta Sándor

Nem kelendő a VDSL

Az internetszolgáltatók folyamatosan fejlesztik a hálózatukat. A legtöbb cég számára logikus befektetésnek tűnt a nagyobb sávszélességet kínáló VDSL bevezetése az optikai kábelek mellett. A kezdeti tapasztalatok alapján azonban a VDSL nem igazán keresett.

Az Infas Intézet legfrissebb tanulmányából kiderült, hogy jelenleg ugyan számos internetszolgáltató kínálatában találhatók VDSL-csomagok, de ezek iránt érdeklődnek a legkevésbé az emberek. Ha nem változnak a jelenlegi árak és kínálatok, úgy a háztartásoknak csupán az 5 százaléka érdeklődik a VDSL-ajánlatok iránt és eddig csak az állampolgárok 1 százaléka fizetett elő a Turbo-DSL-re.

A szakemberek úgy vélik, hogy a háttérokok között első helyen szerepelnek a hiányzó alkalmazások és csomagok. A hirdetésekben beharangozott nagyobb sávszélesség szlogen már nem igazán meggyőző érv a VDSL mellett. A felhasználók többsége csak akkor hajlandó fizetni a nagyobb sávszélességért, ha úgy érzi, hogy az valóban többletértéket képvisel. Ráadásul a meglévő DSL-csomagok is bőven elegendőek a netes tevékenységek többségéhez, a chateléshez, az online bevásárlásokhoz, a közösségi portálok és az internetes banki rendszerek használatához. A megkérdezett internetezőknek csak a 10 százaléka tölt le rendszeresen nagy méretű fájlokat.

A VDSl elvileg háromszor gyorsabb adatátviteli sebességeket kínál a hagyományos DSL-hez képest. A maximális letöltési sebesség 16 Mbit/s helyett 50 Mbit/s lehet, míg a feltöltési sebesség az 1 Mbit/s helyett legfeljebb 10 Mbit/s. Szintén az okok között szerepel, hogy az internetes és televíziós csomagok ötvözése miatt sem fizetnek elő a felhasználók VDSL-csomagokra. Ráadásul a válaszolók 60 százaléka szívesebben választja ketté az internetet és a televíziózást. Emellett a nagy sávszélességet igénylők sportrajongók és filmőrültek száma is meglehetősen alacsony az összes előfizető számát figyelembe véve.

A legnyomósabb érv pedig a VDSL ellen, hogy amikor már kaphatók a technológiai szempontból fejlettebb és gyorsabb adatátvitelt megfizethető áron kínáló optikai kábel-csomagok, akkor senki sem fogja a drágábban elérhető és lassabb adatátvitelt biztosító ajánlatokat választani. Nem véletlen, hogy az internetszolgáltatók és a telefontársaságok jelentős része inkább az optikai kábel-hálózatokban, s azok fejlesztésében gondolkodik, mint sem a VDSL-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #28
    ..én meg csákánnyal töröm a sziklát abbol jön a viz és kiszűröm belöle a netet.....amugy vdsl felhasználó vagyok és jobbára elégedett......
  • Zoli007 #27
  • farxis #26
    vdsl kábelnet optika a multé a mobilnet sokal jobb főleg ami iphonról jön én összekötöm a macemet az iphonnal és abból jön a net és sokal gyorsabb mint bármijen kábelenet vagy vdsl vagy optika!
  • sanyicks #25
    ezt ed3-nak hívják. Mivel egyszerre 4 sávot használ nem egyet, el tudja osztani a terhelést... csak sajnos ez semmit sem fog érni ha az egyre több kábeles előfizető miatt mindegyik sáv egyre terheltebb lesz.

    A kisebb csomagosok nem ed3-mas modemekkel meg csak szopnak, mert az egyetlen sávjukról is leszopják a sávszélt az ed3-mas modemek, viszont ők nem tudnak vándorolgatni csak úgy a sávok között.
  • item #24
    Na erről beszélek, úgynézki nemvagyok egyedül azzal,hogy nálam jól megy a net.
  • hopp #23
    Lehet, hogy csak én lakom jó helyen, de nekem semmi problémám a UPC-vel. 120/10mbites csomagban a garantált sávszélesség 30/4mbit, de legtöbbször a saját gépem/routerem a szűk keresztmetszet, nem a UPC. Ha routeren keresztül töltök, akkor 4megánál (~32mbit) többel nem nagyon jön, mert a kis szar routerem ennyit bír.. Ha USB-s vinyóra töltök sok szálon, akkor is messze vagyok a maximumtól. Ha viszont SATA-s vinyóra, routert kihagyva töltök, akkor simán megy 14-14.5megával, ami egyáltalán nem rossz az elméleti 15megás maximumhoz képest. Feltöltés az fixen a maximum.
    Ja és ez 9000 forint.
  • sanyicks #22
    "Hát persze ahogy azt te elképzeled!"

    nem képzelem, ez tény. Miért mit gondoltál egy kábelhurokból kiszűri a kábelmanócska ha zaj kerül rá? :D

    "Eddig még nem jelentkezett ez a probléma,pedig nem 2 napja vagyok UPC előfizető, az AORTA elég jól viseli a sok kis torrentmakit,meg az otthonról "szervert" üzemeltető emberkét."

    nálad nem, de az ország felében igen, főleg olyan szolgáltatóknál ahol nincs korlát ;)
  • chuky123 #21
    1 szó mint száz amig drága a VDSL (szimetrikus DSL) addig a home usereknek nincs igényük rá. Ahová meg nagy upload kell vállalatoknak azok meg nem DSL vonalakkal fognak "szerencsétlenkedni"
  • RealPhoenixx #20
    En 50 euronak megfelelot fizetek a Virgin-nel 50 megabitre tudatlan englandban :)
  • item #19
    Szerinted én mire írtam a hibrid optikai koax-ot ?? " Az úgynevezett EuroDOCSIS 3.0, ami lehetővé tesz, hogy a már kiépített hibrid optikai-koaxális kábelhálózaton igen nagy sebességeket lehessen elérni. A hibrid rendszer azt jelenti, hogy a csomópontokig terjedő törzshálózat optikai kábel, a csomópontokat az előfizetői végpontokkal összekötő szakasz pedig koaxiális kábel." Kapis ? UPC - A kábeles upc internet előfizetők internetes adatforgalma optikai-koax (hibrid) kábelhálózaton keresztül zajlik. Kimondta hogy én a fiberPower miatt írtam ezt?? Amúgy meg ismerem a channel bonding technikát,nem kell bemutatni. A DSL akkor is elavult,hiába "vergődsz" ahogy te írtad itt. Ha annyira nagy jövő elött állna,a t-nek eszébe sem jutott volna az optikai hálózatot fejleszteni, simán maradtak volna a DSL-nél.

    "nembeszélve arról hogy a kábelhálózat mivel megosztott, valami hülye rábasz egy ügyeskedő szerkezetet a kábelére, azt borul mindenki a környéken mert szétzajongja a kábelt."

    Hát persze ahogy azt te elképzeled!

    Ráadásul most hogy mindenki kábelre vált kezd kijönni a dsl előnye, a dedikált vonal, hogy nem osztozik a felhasználó a többivel a környéken, és nem lassul be ha sokan neteznek a környéken.

    Eddig még nem jelentkezett ez a probléma,pedig nem 2 napja vagyok UPC előfizető, az AORTA elég jól viseli a sok kis torrentmakit,meg az otthonról "szervert" üzemeltető emberkét.