Berta Sándor

Megnyitja VDSL-hálózatát a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom arra számít, hogy azáltal, hogy megnyitja a VDSL-hálózatát a konkurens cégek előtt, jelentősen csökkenhetnek az árak és nőni fog előfizetőinek száma.

A döntést a CeBIT előtt jelentette be Timotheus Höttges, a német konszern internet- és vezetékes telefon-üzletágának vezetője. Höttges közölte azt is, hogy jelentősen mérséklik IPTV-csomagjaik árait, hogy ezáltal is növelni tudják az ügyfelek számát. A konszern e két lépéstől azt reméli, hogy jobban kihasználható lesz a korábban eurómilliárdokért létrehozott infrastruktúra, illetve a benne rejlő lehetőségek és nőni fog mindkét üzletág forgalma. "Önként nyitjuk meg a többi piaci szereplő előtt a VDSL-hálózatunkat" - nyilatkozta Timotheus Höttges. A vezető ezzel is jelezni akarta, hogy nem külső nyomásra cselekednek.

A VDSL 50 Mbps-os maximális adatátviteli sebességet tesz lehetővé és ezzel háromszor gyorsabb a hagyományos DSL-rendszereknél. A DT ezzel eleget tett számos korábbi kérésnek, illetve követelésnek. A Szövetségi Hálózatfelügyelet korábban csak arra kötelezte a céget, hogy a kábelaknákat nyissa meg a konkurensei előtt, hogy ezáltal azok is létrehozhassák a saját infrastruktúrájukat.

"Azt tervezzük, hogy havonta a hálózati kihasználtsághoz igazítva módosítani fogjuk az árakat. Az új árak minden partner számára kötelezőek lesznek, függetlenül attól, hogy mennyi kábelt béreltek ki tőlünk. A mostani kihasználtságnál az ár 30 euró. Az előzetes fizetések esetén ez a havidíj tovább csökkenhet és a konkurenseink számára elérhetők lesznek mind a telefonos, mind az internetcsomagjaink. Vagyis a szolgáltatások igénybevételéhez nem lesz szükség külön Telekom vezetékes előfizetésre. Ezenkívül jelenleg is tárgyalásokat folytatunk a Vodafone és az 1&1 távközlési cégekkel, de szerződéseket még nem írtunk alá" - szögezte le a Deutsche Telekom internet- és vezetékes telefon-üzletágának vezetője.

A döntéséről a német távközlési konszern tájékoztatta a Szövetségi Hálózatfelügyeletet. A tervek szerint hamarosan az 50 legnagyobb német városban már 9,6 millióan érhetik majd el a VDSL-szolgáltatásokat. A DT emellett partnereket is keres a hálózat további kiépítéséhez. A felek a költségeken megosztoznának. Höttges elmondta, hogy az erről szóló megállapodást a Vodafone vezetőivel már megkötötték, az M-nettel és más cégekkel azonban még tárgyalnak. A Deutsche Telekom jelenlegi telefon-, internet és televíziós VDSL-csomagja 54,95 euróba kerül. A piacnyitás után ez az ár jelentősen csökkenni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #2
    nem ér ide, ftth lesz, meg kábelnet helyette. dsl kukázva.
  • nimfas #1
    Kíváncsi leszek mire a technika ideér mennyivel lesz drágább.