Berta Sándor

Harcot hirdet a Facebook ellen a Yahoo

Nevezték már internetnagyinak is, de a valóságban az IT-szektor egyik legkeményebb és legszókimondóbb menedzsere. A mellébeszélés soha sem jellemezte a Yahoo jelenlegi vezetőjét. Carol Bartz ezúttal sem hazudtolta meg magát.

"Az első évem elég mozgalmasra sikeredett a Yahoo élén, ugyanis három alapvető problémát kellett megoldanunk. Mindenekelőtt új menedzsmentet kellett találnunk, valamint eldöntésre várt az a kérdés azt is, hogy létrejöjjön-e a Microsofttal való együttműködésünk. Emellett át kellett szerveznünk a vállalat struktúráját. Mindegyik folyamat sokkal tovább tartott az általam tervezettnél. Ennek következményeként sokkal nehezebb volt új projektekkel foglalkoznunk és előre tekintenünk. A Yahoo igazából még mindig nem heverte ki a 2008-as eseményeket, amikor majdnem átvette a Microsoft. A meghiúsuló üzlet ellenére még sok területen piacvezetők vagyunk, elég csak a hírekre, a sport és a szórakoztató tartalmakra gondolni. Két kivételtől eltekintve teljesen új a cég menedzsmentje és sikerült megszereznünk Blake Irvinget, a Windows Live Services fejlesztőcsapatától" - jelentette ki Carol Bartz.

A szakember a fiatalokat megszégyenítő módon tele van ambíciókkal és ötletekkel. Szerinte nem csak nekik lehetnek jó elképzeléseik és a web nem csak a 20 éveseké. Nyitott, de végtelenül kemény üzletember, aki az évtizedek alatt vívta ki a szakma elismerését. "Ellenzem a tipikus amerikai éves munkatárs-értékeléseket, mivel úgy gondolom, mindenről nyíltan kell beszélni és azonnal. Ha belenéznének az elektronikus postafiókomba számos levelet találnának a munkatársaimról" - közölte a Yahoo első embere, aki ezután a közeljövő várható eseményeit vette górcső alá.

"Az idei év végén a felhasználók több időt fognak eltölteni a Facebookon, mint a Yahoo vagy a Google oldalain. De nem ez a probléma. Mi azt szeretnénk, ha a közösségi média mindenkié lenne. Fontos számunkra, hogy ne birtokolja senki egyedül ezt az ágazatot. A Foursquare megvásárlásával kapcsolatos pletykákra csak azt válaszolhatom, hogy mindig is azt hangsúlyoztuk: meg fogjuk szerezni azokat a szolgáltatásokat, amik illenek hozzánk. De mindig minden attól függ, hogy illik-e hozzánk és hogy mennyibe kerül."

"A Microsofttal és a Google-lal ellentétben a hardverek területére viszont egészen biztosan nem fogunk bemerészkedni. Úgy hiszem, csak az a fontos, ami a hardvereken fut. Éppen ezért vannak alkalmazásaink az Androidhoz is. A hardverpiacon való megjelenésünk egy fatális tévedés lenne. Nem örülünk a Google sikereinek, de igyekszünk megtalálni a magunk szövetségeseit, például a Samsungot. A dél-koreai óriáscéggel egy minden részletre kiterjedő együttműködésre törekszünk és a tervünk az, hogy a szolgáltatásaink más okostelefonokon is elérhetőek legyenek" - hangsúlyozta a vezető.

Carol Bartz ezután annak a véleményének adott hangot, hogy nem jó, ha egy cég egy platformhoz kötődik. Nem elég például, ha egy vállalat csak az iPaden van jelen és ezt pontosan tudják már a kiadók is. Ráadásul fennáll a veszélye a nyílt webet támogatók és a zárt, ellenőrzött alkalmazások mellett érvelők közötti háború kitörésének. A Yahoo első embere közel sem biztos abban, hogy ez valóban bekövetkezik. Az ok egyszerű: ugyan az Apple App Storeban jelenleg több mint 180 000 program található és ezeket a felhasználó jónak találják, de egyáltalán nem biztos, hogy néhány hónap múlva is ez lesz a véleményük ezekről a szoftverekről. Az alkalmazások többsége szerinte hamarosan eltűnik a digitális süllyesztőben.

"Továbbra is a honlapokra összpontosítunk, mivel ott zajlik a legtöbb üzlet. Az alkalmazások a portálok kombinációi. Azért vannak, hogy az oldalak tartalma a kis kijelzőkön is megjelenhessen. Kiegészítések. A laptopok és az asztali PC-k nem fognak egyetlen éjszaka alatt eltűnni" - szögezte le végül Carol Bartz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Noru #19
    Facebook over:

    http://www.facebook.com/help/contact.php?show_form=delete_account
  • szarvasdinnye #18
    ugyanmar, trollokra ne pazarold a draga idot! Ha magatol nem kepes a kerdeset megvalaszolni, felesleges irni neki, a reagalasod ugyis tovabbi troll hozzaszolasokat fog generalni.

    "A szakember a fiatalokat megszégyenítő módon tele van ambíciókkal és ötletekkel. Szerinte nem csak nekik lehetnek jó elképzeléseik és a web nem csak a 20 éveseké."
    Igen, lattunk mar ilyen elkepzeleseket, amik aztan szepen eltuntek a sullyesztoben.
  • G_ArchAngel #17
    Fotos...
  • Betonparaszt #16
    Persze hogy hozzáteszik, hiszen a lelki nyomorékok már csak ilyenek Van aki védi és van aki fikázza. Van aki azért védi, hogy más fikázhassa és így legalább kapjon valami visszajelzést és vannak olyanok, akik hasonló okokból fikáznak. Aki az internetet használja az mind a pokolra kerül! Aki pedig a facebookot is.... nos abba jobb nem is belegondolni
  • opeca #15
    Amúgy érdekes, eddig ahol fikáztam a facebook-ot, ott akik védték mindig hozzáttették, hogy ők amúgy nem komálják:)))
  • opeca #14
    Milyen munkát?
  • opeca #13
    Tehát semmire sem jó. Nincs igazi célja, csak úgy van.
  • G_ArchAngel #12
    raadasul tele van munkalehetoseggel, en is kaptam mar kisebb munkakat FB-n keresztul...
  • Betonparaszt #11
    Micsoda egy félrevezető cím......

    opeca, nem kell feltétlenül lelki nyomoréknak lenni ahhoz, hogy facebook felhasználó lehessen az ember - de nyugodtan csatlakozhatsz te is még akkor is ha az vagy . Közösségi portál ahol rengeted ismerősödet találhatod meg - még a lelki nyomorék pajtásaidat is ha regisztráltak .
    Vannak olyanok, akik csak beugranak pár percre és megnézik, van-e valami üzenet és vannak olyanok akik képesek órákat eltölteni azzal, hogy különböző játékokat játszanak vagy csak egyszerűen ismeretlen emberek képeit böngészik .
    Persze mielőtt még azt gondolná valaki, hogy nagyon védem a facebookot..... " egyél szart! Több milliárd légy nem tévedhet."
  • opeca #10
    Valaki elmagyarázná nekem, hogy miért olyan népszerű ez a facebook?
    Vagyis, hogy miért ennyire népszerű?

    Tényleg ennyi ember lelki nyomorék, hogy csak ilyen közösségi szájtokon képes lélegezni?