Gyurkity Péter

Az Apple tulajdonába kerülhet az ARM

Egyes értesülések szerint az Apple az ARM megszerzésén gondolkodik, amely hatalmas mértékben befolyásolná a mobiltelefonos szegmenst. Az érintett cégek egyelőre cáfolják a hírt.

Az első ilyen pletykák a londoni értéktőzsdén bukkantak fel, amelynek hatására rögtön meg is ugrott az ARM részvényárfolyama, a cég értékét pedig az eddigi mintegy 5 milliárd helyett máris 8 milliárd dollárra becsülték egyes elemzők - az Apple számára ez nem is jelentene nagy akadályt, hiszen csaknem 25 milliárd dollárt tudnának mozgósítani egy nagyobb akvizíció érdekében.

A pletykák hatására az első következtetéseket is levonták az ágazati szakértők, véleményük pedig egybehangzó: az ARM felvásárlása óriási hatással lenne a szegmensre, hiszen jelenleg ez a cég fejleszti a mobiltelefonokban felhasznált alacsony fogyasztású központi processzorok 98 százalékát. Az Apple pedig beruházása után nyilván első körben gondoskodna arról, hogy a rivális gyártók ne jussanak hozzá az új fejlesztésekhez, ahogy ezt saját technológiáik, szabadalmaik esetében is igyekeztek megvalósítani (az almás cég a szoftverek esetében ugyan támogat több nyílt szabványt és az eltérő platformok összehangolását, az azok közötti átjárás lehetőségét, saját technológiáikat azonban vigyázó szemekkel őrzik).


A következő lépés újabb nagy gyártók beszállása lenne, hiszen az ARM piacának leszűkítésével esély nyílna például az Intel előtt, hogy jelentős részesedést szerezzen a szegmensben a processzorgyártó nélkül maradt vállalatok igényeinek kielégítésével. Ez különösen az okostelefonok esetében mutatkozik kedvezőnek számukra, hiszen itt x86 architektúrára épülő system-on-chip termékekkel kellene megjelenniük, ami nyilván nem okozna óriási problémát az Intelnek.

A két cég egyelőre tagadja, hogy tárgyalásokat folytatnának a felvásárlásról. Az ARM vezérigazgatója egyenesen úgy fogalmazott, hogy bár örülnek a pletykák részvényárfolyamra gyakorolt kedvező hatásának, teljesen nyilvánvaló, hogy az általuk jelenleg is követett gyakorlattal tudják a legjobban értékesíteni saját termékeiket, így ezen változtatni nem lenne logikus lépés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #9
    Mérgezett poshadt alma...
  • mumpic #8
    Az ARM cég nem gyárt procikat, csak tervezik és licenszelik a kontrollereket és a processzorokat.

    Sok cég gyártja ezeket a licenszelt csipeket (pl az atmel a saját avr32 kontrollere mellett gyárt armot is), szerintem ha fel is vásárolja az apple az armot, akkor sem kell aggódni, ezek a cégek "továbbvihetik" a fejlesztést.
  • coolbboy83 #7
    Valami készül náluk, de nem valószínű, hogy az ARM-mal.... Tárgyaltak az AMD-vel pár napja, erről hír is volt a céggel kapcsolatos fórum oldalakon.
    Nem kell nekik az Intel i3 és társai, mert az integrált Video egy vicc benne, és az OpenCL platformot sem támogatja, nekik pedig az fontos - abban az AMD a nyerő, és a Fusion-ban integrálódó Ati chipek pedig sokkal jobbak lesznek, mint az Intel szarjai......

    Továbbá valószínű, hogy elsőként dobják majd idővel a szar x86 rendszert is, nem véletlenül van pár Ati mérnök az Applenél, és egy 250 fős komplett (P.A. Semi féle ) Alpha és Arm valamint Power mérnök........

    Anno nem volt PowerPC alternatíva, mert az IBM baszott fejleszteni, DE vegyük figyelembe, hogy az Intel stratégiai előnyt hozott az Apple-nek, hiszen azzal, hogy a Windows is fut natívan, sok Win felhasználót csalt át magához.... ez a cég papírjain is látszik.....

    A Virtualizációt már a Power és SPARC rendszerek is támogatják, tehát nem feltétlen fog a szar x86 kelleni nekik...... nem tudhatni mi folyik ott a zárt ajtók mögött ekkora CPU mérnöki háttérrel (Dobberphul és társai.......)
  • Ahoy #6
    Hát kb én is ezt mondtam, 1 mondatban. Nekünk rossz lenne az tuti :(

    Mondjuk tény, hogy az Intel és az AMD (az új pár wattot fogyasztó x86-os Bobcat fusion procival) is teret kapna, ami azért egy szép megoldás mindenképpen. De nagyon sajnálnám az ARM procikat, egyszerűen felszívná az Apple, és onnantól már esély se lenne nagyon, pl egy erős de olcsó tabletre.

    A Marvell Moby-ra vagyok kíváncsi, 99 dolláros tablet pc. Ha jóltudom ARM alapokkon.
  • vlahol #5
    Oriasi balszerencse nekunk!
    Szuper strategiai lepes az Apple-nek!
  • G_ArchAngel #4
    Remelem megveszik az ARM-et es az Adobe-ot is - szep uj vilag^^
  • Mcsiv #3
    nem csak az, hanem ha megnézed, a beágyazott rendszerek igen nagy hányada támaszkodik az arm processzorra, számítási kapacitása, alacsony fogyasztása és jó ára miatt. Ha az apple megkaparintja, a jelenlegi termékpaletta felszámolása után, esetleg az apple üzletpolitikájával az összes ilyen rendszer felszívódik.
  • oneman #2
    szerintem is faszság lenne
    ez hasonló végkimenetelben ahhoz, amikor a microchip akarta felvásárolni az atmelt... annak sem lett volna jó vége
  • Ahoy #1
    hát b*sszák meg... teljesen kinyírná az ARM-ot. Pedig jókis procikat csinál... Lemondhatnánk az olcsó ARM-os megoldásokról.