MTI

Milliárdos károkat okoznak évente a kibertámadások

A levélszemetek és a számítógépes rendszerek ellen indított kibertámadások az elmúlt évben vállalatonként átlagosan 2 millió dollárt, azaz mintegy 396 millió forintnyi veszteséget okoztak - derül ki egy friss kutatási eredményből.

A Symantec jelentése szerint a támadások leggyakoribb célpontjai a szellemi termékek, a pénzügyi információk és az ügyfélazonosításra szolgáló adatok. Az amerikai szoftvercég állam- és vállalkozásbiztonságról szóló felmérésében 27 ország 2100 cégét vizsgálták, amelyek közül 43 százalék ismerte el, hogy a különböző kibertámadások során 2009-ben bizalmas, vagy egyéb magánadataik kerültek illetéktelen kezekbe. A hét elején közreadott jelentés szerint a megkérdezettek 75 százalékánál fordult elő valamilyen virtuális bűncselekményt az utóbbi 12 hónapban.

A tanulmányban kibertámadásnak neveztek minden olyan visszaélést, amelyet valamilyen számítógép vagy mobil eszköz használatával az interneten keresztül követnek el, és amellyel anyagi haszon reményében okoznak kárt egy másik félnek. Elsősorban spam-ekel, azaz kéretlen üzenetekkel, hamis vírusirtó programokkal és a számítógépek hackelésével férkőznek be a bűnözők a gyanútlan vállalkozások informatikai rendszereibe.

A Symantec szóvivője szerint az érintettek megelőzhetik a bajt, ha megfelelően biztosítják infrastruktúrájuk végpontjait, védik az internetes üzenetküldő rendszereiket, odafigyelnek a kritikus belső szerverekre, valamint kiépítik, illetve fejlesztik a biztonsági adatmentési lehetőségeiket. A vállalkozások 42 százaléka a kibertámadásokat nevezte meg, mint a legnagyobb veszélyforrás, azaz a számítógépes bűnözőktől jobban félnek, mint a természeti csapásoktól. Ha a kockázatok elleni fellépés a szervezetek információtechnológiai politikájának részét képezné, a beépített automatizálásokkal és ütemezésekkel csökkenthető lenne az esetleges károk mértéke, sőt akár meg is előzhetnék azokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!