Berta Sándor

Tíz nap, és ismét CeBIT

Hannoverben megkezdődött a visszaszámlálás. Az idei CeBIT a gazdasági világválság ellenére is az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó számítástechnikai kiállítás.

Ernst Raue, a rendezvényt szervező Deutsche Messe AG vezetője a gazdasági világválság ellenére is optimista és bízik abban, hogy a CeBIT képes lesz immár sokadszorra megújulni. A szervezők idén is több százezer látogatóra, valamint politikai és gazdasági döntéshozókra számítanak. A megjelenő üzletemberek és cégvezetők várhatóan több milliárd euró értékben kötnek majd üzleteket. A Deutsche Messe AG munkatársai semmit sem bíztak a véletlenre. A három kiállítási csarnokban összesen 30 kilométer szőnyeget helyeztek el, a médiaközpontban lefektetett kábelek hossza pedig elég lenne egész Guatemala távközlési ellátására. Raue és kollégái igyekeznek nagy formátumú előadókat, az IT-világ színe-javát meghívni, hogy előadásaikkal és jelenlétükkel emeljék a CeBIT színvonalát.

Azonban hiába lesz itt több tucat kiváló szakember, a világ mégis leginkább a technikai megoldásokra és a különböző készülékekre vár. Az iPhone, a Long Term Evolution (LTE) technológia hatalmas tömegeket vonz majd, miként az ismét kiállító Ericsson és Motorola is igyekszik kitenni magáért. A Fujitsu négy kiállítóhelyen is képviselteti magát, az IBM pedig ragaszkodik a korábbi hagyományos nagy pavilonjához.

"Nagyon helyes dolognak tartom, hogy a CeBIT a cégek helyett inkább a fogyasztókra összpontosít. Eddig az IT-szektorban különböző területek voltak: profik és felhasználók, vállalatok és háztartások. A határok azonban egyre inkább elmosódnak. ami ma a fogyasztók számára fontos és meghatározó, az holnap a cégeknek is azzá válhat" - közölte Thomas Endres, a Lufthansa egyik vezetője.

A legnagyobb problémát azonban az IT-ágazat széttagozódása jelenti, s ez jól látszik a kiállítások sorrendjén is. A rendezvények sorát januárban a CES nyitja, ezt követi februárban a barcelonai Mobil Világkongresszus, majd ezután jön tavasszal a CeBIT. A sor nyáron a tajpeji kiállítással folytatódik, majd ősszel a tokiói videojátékos-találkozó következik.

"A CeBIT-et mindig a 2001-es rekord látogatói számokhoz viszonyítják, ez egy kicsit igazságtalan" - jegyezte meg Ernst Raue. Akkor Hannoverben 9000 kiállítót és 870 000 látogatót regisztráltak, tavaly ennek a számnak csak a felét. 2001-ben sikerült megtölteni a három csarnokot, 2009-ben azonban számos rész üresen ásítozott. Mindenesetre, ha azt vesszük figyelembe, hogy az elmúlt öt évben összesen 43 IT-kiállítás zárta be végleg a kapuit, akkor a CeBIT sorsa még jónak is nevezhető. Hogy a mai világban szükség van-e még ezekre a rendezvényekre, arról megoszlanak a vélemények. Mindenesetre az mindenképpen jó, hogy egy hétre az IT-világ ismét Európában képviselteti magát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zoliapu #4
    Ide kéne beszabadúlni egyszer.
  • pixx #3
    "tavaly ennek a számnak csak a felét.", akkor okuk nem lehet a panaszra, főleg, hogy gondolom legombolják a kiállítókat is, meg a látogatókat is. Vagy nem?
    435 ezer látogató, 10 euróval számolva nem kevés pénz (persze biztos több a jegy), és ugye vannak költségek is, de azt ráverik a kiállítókra...
  • 7evenb #2
    "A CeBIT-et mindig a 2001-es rekord látogatói számokhoz viszonyítják, ez egy kicsit igazságtalan"
    Azért ezt így ebben a formában nem állítanám...

    --hasznos komment--
  • Darth Sith #1
    "profik és felhasználók, vállalatok és háztartások. A határok azonban egyre inkább elmosódnak"
    Azért ezt így ebben a formában nem állítanám..