Berta Sándor
A modern társadalom szoftvereken keresztül működik
Len Marovich médiaelméleti szakember igazi különc, aki szereti meglepni a kollégáit és a világot a legkülönbözőbb kijelentéseivel. A The Language of New Media című művével Len Manovich nemrég a jelen vizuális kultúráját mutatta be, de nem csak emiatt lett ismert.
Csak kevesen gondolnák, hogy a világ legnagyobb kijelzője tíz méter széles és a felbontása 286 megapixel. A nem szokványos méretű képernyő Manovich professzor munkahelyén, a Calit2 Információ- és Kommunikációkutatási Intézetben található. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért kell egy médiaelméleti szakembernek egy ekkora kijelző?
"A képernyő felbontása 35 000 x 8000 képpont és elmondhatom, hogy teljesen megváltoztatta az életemet. A természettudósok - különösen a csillagászok és az idegkutatók - mindig is nagy felbontású kijelzőkkel dolgoztak. Nem véletlen az sem, hogy a katonai tervezők szintén évszázadokon keresztül óriási térképeket használtak. Ezeken ugyanis nem csak a dolgok összefüggéseit, hanem minden apró részletet is látni lehet. Ugyanez nem működik például a laptopok vagy a mobil készülékek kijelzőin.
Az első ötletem az volt, hogy arra használjuk a képernyőt, hogy egy x-tengely mentén megjelenítjük az összes 1500 és 1600 között Olaszországban festett képet, hogy így derítsük ki: látható-e, hogy mikor lett a reneszánsz stílusból barokk stílus? Ugyanúgy szeretném látni a kulturális leleteket, mint ahogy a Google Earthön láthatók a különböző felvételek" - jelentette ki Len Manovich. "Ezt a megoldást alkalmazzuk többek között filmek, képregények és a felhasználók általkészített fotók esetében is. A legnagyobb projektünk 50 000 manga képregényből és összesen 1,2 millió oldalból áll."
"Ezeknek a programoknak a segítségével teljesen új kulturális, média-és társadalmi kérdéseket tehetünk fel. Jó példák erre a filmek. Egy olyan adatbázist használunk, amelyben a szakemberek több mint 1100 film minden kockáját elraktározták. Így nyomon követhetők például a vágások. Az oroszok büszkélkedhetnek a leggyorsabb és a leglassabb felvételekkel. Előbbi Dsiga Wertow, utóbbi Andrej Tarkovszkij nevéhez fűződik" - tette hozzá a szakember.
Manovich számos projektben vesz részt. Ezek egyike a karlsruhei Média- és Művészeti Központtal (ZKM) közösen elindított SoftCinema program, amelynek keretében egy olyan keresőt fejlesztettek ki, amely képes a filmekben lévő hasonlóságokat felkutatni. Kiválasztottak 300 videoklipet a világ minden tájáról, majd a színtelítettség, a fényesség, a kontraszt és más jellemzők alapján elemeztették őket a számítógépekkel.
"Van egy nyílt forráskódú szoftverünk, amely reményeim szerint egy nap ugyanúgy szabvánnyá válik, mint a diavetítők egykoron és a DVD napjainkban. Ennek segítségével bárki tanulhat azokról az adatelemző, adatbányászó és vizualizációs technológiákról, amelyek meghatározzák a társadalmunkat. Ezzel az alkalmazással el kezdhetjük megérteni, hogy hogyan is működik a szoftver-társadalmunk.
Tagja vagyok a Software Studies Initiative nevű kezdeményezésnek, amely arra próbál meg rávilágítani, hogy a mai modern társadalmunk a szoftverek és az algoritmusok segítségével működik. Mindegy, hogy autókról, hitelkártyákról vagy az épületeken belüli hőmérsékletmérésről van szó. A weben található szoftverek állandóan frissíthetők." Manovich egyik könyve nem véletlenül viseli azt a címet, hogy Software Takes Command.
Manovich úgy vélte, hogy az embereknek meg kell tanulniuk, hogy az algoritmusokat, az adatbázisokat és a kliens-szerver rendszereket ne csak technológiának tekintsék, hanem a szociális szervezet egyik formájának. A professzor szerint csak szoftverkutatások után lehet egy intelligens politikai vitát kezdeményezni a Google-ről. Az óriáscég azért jó példa, mert az algoritmusai már olyan összetettek, hogy már maguk a cég munkatársai sem értik meg őket. De a Mac OS, illetve a Windows operációs rendszerekben is 50-100 millió kód található. A Google a kódjait naponta háromszor változtatja meg. Ez egy óriási különbség a 19. századhoz képest. Olyan társadalomban élünk, ahol az ellenőrző mechanizmusok állandóan változnak és láthatatlanok" - hangsúlyozta a médiaelméleti szakember.
Csak kevesen gondolnák, hogy a világ legnagyobb kijelzője tíz méter széles és a felbontása 286 megapixel. A nem szokványos méretű képernyő Manovich professzor munkahelyén, a Calit2 Információ- és Kommunikációkutatási Intézetben található. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért kell egy médiaelméleti szakembernek egy ekkora kijelző?
"A képernyő felbontása 35 000 x 8000 képpont és elmondhatom, hogy teljesen megváltoztatta az életemet. A természettudósok - különösen a csillagászok és az idegkutatók - mindig is nagy felbontású kijelzőkkel dolgoztak. Nem véletlen az sem, hogy a katonai tervezők szintén évszázadokon keresztül óriási térképeket használtak. Ezeken ugyanis nem csak a dolgok összefüggéseit, hanem minden apró részletet is látni lehet. Ugyanez nem működik például a laptopok vagy a mobil készülékek kijelzőin.
Az első ötletem az volt, hogy arra használjuk a képernyőt, hogy egy x-tengely mentén megjelenítjük az összes 1500 és 1600 között Olaszországban festett képet, hogy így derítsük ki: látható-e, hogy mikor lett a reneszánsz stílusból barokk stílus? Ugyanúgy szeretném látni a kulturális leleteket, mint ahogy a Google Earthön láthatók a különböző felvételek" - jelentette ki Len Manovich. "Ezt a megoldást alkalmazzuk többek között filmek, képregények és a felhasználók általkészített fotók esetében is. A legnagyobb projektünk 50 000 manga képregényből és összesen 1,2 millió oldalból áll."
"Ezeknek a programoknak a segítségével teljesen új kulturális, média-és társadalmi kérdéseket tehetünk fel. Jó példák erre a filmek. Egy olyan adatbázist használunk, amelyben a szakemberek több mint 1100 film minden kockáját elraktározták. Így nyomon követhetők például a vágások. Az oroszok büszkélkedhetnek a leggyorsabb és a leglassabb felvételekkel. Előbbi Dsiga Wertow, utóbbi Andrej Tarkovszkij nevéhez fűződik" - tette hozzá a szakember.
Manovich számos projektben vesz részt. Ezek egyike a karlsruhei Média- és Művészeti Központtal (ZKM) közösen elindított SoftCinema program, amelynek keretében egy olyan keresőt fejlesztettek ki, amely képes a filmekben lévő hasonlóságokat felkutatni. Kiválasztottak 300 videoklipet a világ minden tájáról, majd a színtelítettség, a fényesség, a kontraszt és más jellemzők alapján elemeztették őket a számítógépekkel.
"Van egy nyílt forráskódú szoftverünk, amely reményeim szerint egy nap ugyanúgy szabvánnyá válik, mint a diavetítők egykoron és a DVD napjainkban. Ennek segítségével bárki tanulhat azokról az adatelemző, adatbányászó és vizualizációs technológiákról, amelyek meghatározzák a társadalmunkat. Ezzel az alkalmazással el kezdhetjük megérteni, hogy hogyan is működik a szoftver-társadalmunk.
Tagja vagyok a Software Studies Initiative nevű kezdeményezésnek, amely arra próbál meg rávilágítani, hogy a mai modern társadalmunk a szoftverek és az algoritmusok segítségével működik. Mindegy, hogy autókról, hitelkártyákról vagy az épületeken belüli hőmérsékletmérésről van szó. A weben található szoftverek állandóan frissíthetők." Manovich egyik könyve nem véletlenül viseli azt a címet, hogy Software Takes Command.
Manovich úgy vélte, hogy az embereknek meg kell tanulniuk, hogy az algoritmusokat, az adatbázisokat és a kliens-szerver rendszereket ne csak technológiának tekintsék, hanem a szociális szervezet egyik formájának. A professzor szerint csak szoftverkutatások után lehet egy intelligens politikai vitát kezdeményezni a Google-ről. Az óriáscég azért jó példa, mert az algoritmusai már olyan összetettek, hogy már maguk a cég munkatársai sem értik meg őket. De a Mac OS, illetve a Windows operációs rendszerekben is 50-100 millió kód található. A Google a kódjait naponta háromszor változtatja meg. Ez egy óriási különbség a 19. századhoz képest. Olyan társadalomban élünk, ahol az ellenőrző mechanizmusok állandóan változnak és láthatatlanok" - hangsúlyozta a médiaelméleti szakember.
